MTK-drukker zöld mezben

Akit célba vettek, nem figyelt oda, tán meg sem hallotta, hogy megint vele szórakoznak. Illés Béla az évek során megszokta már, hogy az ellenfél szurkolói elsősorban őt piszkálják. Így történt ez vasárnap is, a 36 esztendős futballista futott, hajtott, cselezett, mindent elkövetett azért, hogy régi-új egyesülete ne zuhanjon a tabella aljára, de mindhiába. Illés Béla télen új életet kezdett.
A bajnoki cím helyett immár a bennmaradásért küzd.
Hogyan éli meg mindezt, s nem bánta-e meg, hogy az MTK-tól Szombathelyre igazolt? Többek között erről is kérdeztük az immár sereghajtó Haladás legjobbját. ---- – Nagyot változott a világ, és alighanem csak kapkodja a fejét. Néhány hónapja még azt számolta, hány pont kell az elsőséghez, most pedig arra gondol, csak sikerüljön kiharcolni a bentmaradást.
– Valóban változott körülöttem minden, de nincs ezzel semmi gond – mondta Illés Béla. – Egy pillanatra sem bántam meg, hogy visszatértem Szombathelyre, és újra a Haladásban játszom. Igaz, ami igaz, nem mostanában történt, amikor 1986-ban a mexikói világbajnokság után nem sokkal, 18 esztendősen bemutatkozhattam az élvonalban. A Haladással Tatabányán játszottunk, kikaptunk egy nullára, és én csereként léphettem pályára. De nem nosztalgiázom, és nem a múlton rágódom, sokkal inkább előre nézek. Nem is lehet más a célom, mint néhány évig még játszani az első osztályú Szombathelyben.
– Ezek szerint biztos abban, hogy nem lesznek kiesési gondjai a Haladásnak?
– Nem vagyunk könnyű helyzetben, ezt kénytelen vagyok elismerni, de tudom, mire képes ez a csapat. Azzal is tisztában vagyok, hogy a vezetők megfelelő körülményeket biztosítanak a számunkra, éppen ezért ki merem jelenteni, hogy osztályozó nélkül maradunk bent a legjobbak között.
– Vasárnap nagy lehetőséget szalasztottak el az ősi rivális Zalaegerszeg ellen.
– Még annál is nagyobb lehetőséget… Hosszú ideig emberelőnyben futballoztunk, jól is kezdtünk, de aztán érthetetlenül kapkodni kezdett a csapat. Nem szeretek a szerencsével foglalkozni, de bizony nem állt mellettünk Fortuna. Elismerem, a Zalaegerszeg jól védekezett, de a döntetlenre minimum rászolgáltunk volna. Fájó vereség ez, de javítanunk kell, nincs más választásunk.
– Sokan azt mondják, hogy harminchat évesen afféle levezetésként játszik már Szombathelyen.
– Ugyan már! Fizikailag tökéletes állapotban vagyok, felveszem a versenyt a fiatalokkal, a játékkedvem pedig nem csökkent az évek múlásával. Szó sincs levezetésről, amíg bírom, a Haladás rendelkezésére állok. Ha kell, még két-három évig is képes leszek első osztályú teljesítményre. Egyébként is, ha levezetni akarok, majd elszegődöm valamelyik osztrák ötödosztályú csapatba. ---- – Nem hiányzik az MTK?
– Gyönyörű kilenc évet töltöttem a Hungária körúton, nem volt könnyű onnan eljönni. Ráadásul a tavaszi rajton épp volt csapatom ellen léptem pályára, s mondhatom, kicsit meg is voltam zavarodva. Csak kerestem a helyem az öltözőfolyosón, na meg a pályán. Bevallom, drukkolok az MTK-nak, hogy nyerje meg a bajnokságot, hiszen abban az esetben nekem is jut az aranyéremből. Most képzelje el, ha ne adj' isten kiesnénk a Haladással, az MTK pedig megszerezné az első helyet, egyszerre élhetném át a bajnoki cím és a legszégyenletesebb kudarc érzését… ---- – Két éve lemondta a válogatottságot. Lothar Matthäus sem tudná meggyőzni, hogy húzza magára újra a címeres mezt?
– Számomra ez már nem téma. Büszke voltam rá, amikor válogatott lehettem, de ez nekem már a múlt.
– Nem zavarta, hogy a zalaegerszegi szurkolók Béla bácsizták?
– Büszke vagyok rá. Tudja, az ellenfelek drukkerei mindig azt a játékost kezdik el szidni vagy gúnyolni, akitől a legjobban félnek. Amúgy is hozzászoktam már a gúnyos rigmusokhoz, MTK-játékosként nem volt olyan pálya, ahol ne kötöttek volna belém. Aztán legtöbbször egy-egy apró góllal válaszoltam. Lett is nagy csend…