Bp. Vasas-BKV Előre 0-1

B. NAGY ZOLTÁNB. NAGY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2004.03.13. 23:22
Címkék
SÁRGA LAP
Pintér (Molnár Zoltán gáncsolásáért) a 29., Molnár Z. (Zsolnai buktatásáért) az 51., Kasza (Sallai Balázs lerántásáért) az 53., Zsolnai (labdaelrúgásért) a 60., Kovács A. (Kovrig visszarántásáért) a 77. percben

SZÖGLETARÁNY: 12:2 (6:1)

82. perc: Földvári szerzett labdát a félpályánál, megiramodott vele a Vasas kapuja felé, kicselezte a rá támadó Plókait is, és 18 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 0–1

A 25. percben megszerezhette volna a vezetést a Vasas, de Nagy László százszázalékos ziccerben, hét méterről leadott lövését követően Szentpéteri Viktor bravúrral hárított. Az első játékrész hajrájában Plókai Attila 28 méterről, szabadrúgásból próbálkozott, de a vendégek kapusának eszén neki sem sikerült túljárnia. A Vasas képtelen volt felpörgetni a tempót, míg az Előre a pontszerzésre rendezkedett be, amit meg is valósított. Bár a 61. percben Plókai szinte kihagyhatatlan helyzetbe került, a hazaiak hátvédje hat méterről az égbe lőtt. A hajrára mindent egy lapra feltéve támadott a Vasas, így viszont a vendégek előtt nagyobb terület nyílt a kontrázásra, végül a 82. percben teljesen váratlanul Földvári Csaba révén megszerezte a győzelmet a BKV.

Mestermérleg
Tamási Zsolt:
– Tisztában vagyunk azzal, hogy céljaink eléréséért minden téren sokkal többet kell nyújtanunk.
Krecska János: – A szünetben sikerült rendeznünk a sorainkat, így megszereztük a győzelmet egy döntetlenszagú mérkőzésen.
Legfrissebb hírek

Az angol csatár szerint szaúdi klubja közel lenne a legjobb négyhez a PL-ben

Minden más foci
2 perce

„A legjobb játékosoknak már nem vonzó” – Ballack a Bundesligát kritizálta

Német labdarúgás
30 perce

Erste Liga: kanadai csatárt igazolt a Csíkszereda

Jégkorong
39 perce

Kanadai kosarassal erősített a Sopron

Kosárlabda
43 perce

Ötvenéves lett a világ legjobb játékvezetőjének megválasztott Kassai Viktor

Minden más foci
1 órája

Miért élnénk, ha nem egy álomért? Csapat van, most már jöjjön az eredmény is!

Magyar válogatott
1 órája

Könyv jelent meg a TF száz évéről

Egyéb egyéni
1 órája

Szevikjannak jót tenne, ha elhagyná a Ferencvárost a Barcika örmény hátvédje szerint

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik