Nem minden a pénz

Vágólapra másolva!
2004.03.06. 23:59
Címkék
Az egyik fejpárbaj vége súlyos agyrázkódás lett
Percről percre
Mestermérleg

Pest Krisztián, a pécsiek egyszeres válogatott középpályása meghatározó játékosnak számít Nagy Tamás vezetőedző együttesében. A 28 éves labdarúgó az ősszel valamennyi fordulóban pályára lépett, és ami a lényeg, hat gólt rúgott a pécsi színekben. A játékos értelemszerűen az egyik értéke az élvonalban újonc, és az Arany Ászok Ligában megkapaszkodni készülő PMFC-nek, és mégis egy héttel ezelőtt még Kínában volt a futballista – ennek viszont az edzője nem örült…
Pest Krisztiánt menedzserek ajánlották egy kínai élvonalban szereplő klubnak, és a játékos a klub engedélyével élt is a lehetőséggel, kiutazott a próbajátékra. Hírlik, jó teljesítményt nyújtott a tesztelés során, és már dörzsölgették a tenyerüket a pécsi vezetők, ugyanis jelentős összeg járt volna a labdarúgóért. Az üzlet azonban mégis meghiúsult (csak gyanítani tudjuk, hogy az anyagiak miatt volt gond…), és most már egészen biztos, hogy a középpályás a tavasszal is a piros-fekete együttest erősíti. Hogy nagy a bizalom Pécsett Pest Krisztián iránt, azt bizonyítja, hogy a kínai kirándulás után is a kezdőcsapatba jelölte Nagy Tamás vezetőedző.

Fény és árnyék

Sokszor jelentettük már Zalaegerszegről, hogy épül-szépül a stadion. Nos, most újabb örömteli fejleményről számolhatunk be, ugyanis a fedett lelátó alatt megépültek a kiszolgáló létesítmények is. No, nem a klubházról és az új öltözőkről van szó, hanem azokról a fűthető, jól megvilágított fülkékről, amelyek a napokban készültek el, és így a biztonsági emberek irányítói, a mérkőzés- és játékvezető-ellenőr, a technikai személyzet és a média munkatársai kulturált körülmények között dolgozhatnak.

Zalaegerszegen már a jövő heti, Ferencváros elleni rangadóra készülnek – ezt bizonyítja a stadion területén található rúgófal kicicomázása is. Általában szabadrúgásoknál használatos bábuk fejére Lipcsei Péter, Dragóner Attila fotóját ragasztották. A csapat hétközben a fényképekkel ellátott rúgófal segítségével gyakorolja a szabadrúgásokat, s hogy miért éppen a két labdarúgó képe díszeleg a bábukon? Erre egyszerű az egerszegiek magyarázata: szerintük az edzők általában a gyengébb(…) játékosokat állítják a sorfalba.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
19 perce

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
21 perce

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
21 perce

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
24 perce

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
51 perce

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
56 perce

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
1 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik