Megyeri út: mégis a jég az úr

KECSKÉS ISTVÁN, VARGA T. RÓBERTKECSKÉS ISTVÁN, VARGA T. RÓBERT
Vágólapra másolva!
2004.03.06. 21:25
Címkék
Negyed hat előtt néhány perccel az Újpest kapusa, Vlaszák Géza, a tartalékja, Illyés Dániel és edzőjük, Brockhauser István a Megyeri úti játékoskijáróból kilépve elindult az egyik kapu felé, hogy bemelegítsen a Győr elleni bajnoki mérkőzésre.
Utazás a csúszkálás helyett
Csalódott, tüntető drukkerek

Lefújás után… Az újpesti pályamunkás még azelôtt a szertárba vitte a szögletzászlókat, hogy elkezdôdött volna a bajnoki meccs (Fotók: M. Németh Péter)
Lefújás után… Az újpesti pályamunkás még azelôtt a szertárba vitte a szögletzászlókat, hogy elkezdôdött volna a bajnoki meccs (Fotók: M. Németh Péter)
Lefújás után… Az újpesti pályamunkás még azelôtt a szertárba vitte a szögletzászlókat, hogy elkezdôdött volna a bajnoki meccs (Fotók: M. Németh Péter)
Útjukat nem fejezték be, mert a pályát vizsgáló Megyebíró János játékvezető megállította őket: "Géza, ne menjenek melegíteni, teljesen felesleges, mert ez a mérkőzés elmarad."
A találkozóra kirendelt játékvezetők már szombat délután három órakor megérkeztek a stadionba, és akkor még úgy tűnt, lejátszhatják a Szusza Ferenc-stadionban az Újpest–Győri ETO mérkőzést. Ezután 17 órakor, amikor Megyebíró János újra megvizsgálta a gyepszőnyeget – és erre a terepszemlére már mi magunk is elkísértük a bírót –, igen hamar meghozta a döntést arról, hogy Újpesten bizony elmarad a találkozó.
A gyepszőnyeg A-terasz felőli részén mintegy tíz méter szélességben, valamint a pálya teljes hosszában fűrészporral és forgáccsal szórták fel a gyepet. Erre azért volt szükség, mert ezen a területen több centiméter vastagon állt a jég, és ezzel próbálták meg csúszásmentessé tenni a felületet. Ez részben sikerült, ám a takaró alatt továbbra is állt a jég, ami balesetveszélyessé tette volna a játékot.
Ezért döntött úgy Megyebíró János, hogy ezúttal nem lesz meccs Újpesten.
A vezetőbíró megállapította, hogy fokozottan balesetveszélyes az említett terület, és nem kívánt felelősséget vállalni azért, hogy bárki súlyos sérülést szenvedjen a mérkőzésen.

Sokba került a takarítás

Mészöly Géza (balra) szomorúan pillantott a lelátó felé: elmaradt a nagy drukkolás
Mészöly Géza (balra) szomorúan pillantott a lelátó felé: elmaradt a nagy drukkolás
Mészöly Géza (balra) szomorúan pillantott a lelátó felé: elmaradt a nagy drukkolás
A bíró döntésének természetesen senki nem örült.
Az élvonalbeli bemutatkozásra készülő újpesti vezetőedző, Mészöly Géza is szomorúan vette tudomásul: csúszott a debütálása…
"Már a taktikai értekezletet is megtartottam a csapatnak, már mindenki felpörgött a találkozóra – mondta a fiatal szakember. – Természetesen megértem a játékvezető döntését, de nehéz helyzetben vagyunk, hiszen nem könnyű folyamatosan készültségben tartani a futballistákat úgy, hogy kiszámíthatatlan, lesz-e mérkőzés vagy sem. Már csak azért is örültem volna, ha a Győr ellen kezdünk, mert így nem idegenben kellett volna rajtolnunk a Szombathely ellen, hanem hazai mérkőzéssel tudtunk volna remélhetőleg jól kezdeni. Mindenesetre nézzük mindennek a jó oldalát, átmegyek az MTK-pályára és megnézem a jövő heti ellenfelünknek a kék-fehérek elleni mérkőzését."
Finoman szólva is ideges volt Sallói István a lila-fehérek új ügyvezető igazgatója. A Siófokról igazolt vezető azt nehezményezte, hogy komoly költségekkel járt az, hogy használható állapotba hozzák a pályát. Egész szombat délelőtt dolgoztak a klub irányítói, sőt még a szurkolók is törték a jeget a pályán. Ezenkívül az Újpest ugyanannyi rendezőt fogadott fel, ugyanannyi jegyszedőt alkalmazott, mintha lett volna mérkőzés, ám ez esetben ez a kiadás teljesen fölösleges volt. Sallói István azt nehezményezte, hogy az elmúlt napokban nem jött el egy bizottság a lila-fehérek stadionjába ellenőrizni az állapotokat, és e küldöttség gond nélkül megállapíthatta volna, hogy a Szusza Ferenc-stadion játéktere alkalmatlan mérkőzés rendezésére, és egy ideig, ha az időjárás nem javul, akkor az is marad.
A vendégek sem voltak felhőtlenül boldogok amiatt, hogy feleslegesen utaztak a fővárosba.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik