Csak kiabáljanak nyugodtan

Vágólapra másolva!
2004.03.05. 23:03
Címkék
1/3. rész: A nagy kedvencből ellenfél lett
2/3. rész
3/3. rész: Most nem lesz csapatkapitány

– Eljátszott a gondolattal, hogy miként fogadják majd a szurkolók Illés Bélát a Haladás labdarúgójaként?
– Ez a hét már úgy telt el, hogy tudtam, a szombati nappal vége a felkészülésnek, mostantól a pályán, tétmérkőzésen kell produkálni – válaszolta a Lombard FC Haladás játékosa, Illés Béla. – Mint minden futballista, én is vártam ezt a pillanatot, még akkor is, ha tisztában voltam és vagyok azzal, az MTK ellen pályára lépni nekem nem ugyanazt jelenti, mintha, mondjuk, a Békéscsaba otthonában kellene futballoznom. Ami a fogadtatást illeti, tudom magam függetleníteni a nézőtéri bekiabálásoktól, azonban nem hiszem, hogy a hazai szimpatizánsok ellenségesek lesznek velem szemben.
– Ha gólhelyzetbe kerül, akkor képes lesz higgadt profiként kihasználni a lehetőségét?
– A múltam jelentős részét az MTK Hungária jelenti, jelenleg azonban a Lombard állományához tartozom, vagyis ha gólhelyzetbe kerülök, akkor minden idegszálammal arra koncentrálok, hogy a kapuba küldjem a labdát.
– Lassan négy hete, hogy eldőlt, távozik a bajnokcsapattól, és Szombathelyre szerződik. Amikor közös megegyezéssel szerződést bontott a fővárosiakkal, másnap már indult is a Haladással Törökországba. Miként fogadták a játékostársak?
– Nagyon jó társaságba csöppentem, már az első pillanattól olyan érzésem volt, mintha évek óta ebben a csapatban futballoznék. A beilleszkedéssel nem volt problémám, igaz, egy pillanatig sem gondoltam, hogy rossz helyre kerülök.
– Azt gondolom, tökéletesen tisztában van az első osztályú gárdák játékerejével, így érdekelne a véleménye: mire lehet képes a Lombard a Hungária körúton, illetve a tavasszal?
– Nyugodtan kijelenthetem, hogy a magyar bajnokságban nincs akkora különbség a csapatok között, hogy az utolsó helyezett ne győzhetne, mondjuk, a listavezető otthonában. Ebből kifolyólag azt is el tudom képzelni, hogy a Haladás három pontot szerez az MTK ellen a bajnoki nyitányon… Ami pedig a tavaszt illeti, jelenleg hat pont választ el bennünket a felsőházat jelentő pozíciótól, és ha sikerül jól rajtolnunk, akár még a mezőny első felét is megcélozhatjuk. Az első hatba kerülés azonban hatalmas bravúr lenne, a realitás azt mondatja, hogy valahol a középmezőnyben kell végeznünk.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: 26 meccs a Magyar Kupában

Birkózás
5 órája

Nagycsoportosok – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
5 órája

Jöhet az i-re a pont! – Szendrei Zoltán jegyzete

Atlétika
5 órája

Fradi-drukkerek ellen játszik a Ferencváros; Halász Bence történelmet írhat Tokióban

E-újság
5 órája

Továbbra is veretlen az Elche, ezúttal Sevillából rabolt pontot a La Liga újonca

Spanyol labdarúgás
6 órája

Udvardy Panna kikapott francia ellenfelétől, nem jutott négy közé Sao Paulóban

Tenisz
6 órája

Európai kézilabdaligák: Hanusz Egon hat gól lőtt Elzászban

Kézilabda
6 órája

A Marseille szinte végig emberelőnyben játszva győzte le a Lorient-t

Francia labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik