Mégsem költözik az Előre

Tudósítónktól TudósítónktólTudósítónktól Tudósítónktól
Vágólapra másolva!
2004.02.24. 20:48
Címkék
Legutóbbi ülésén foglalkozott az NB I-es ligatanács a Békéscsaba ügyével. Az Előre FC az egyetlen Arany Ászok Liga szereplői közül, melynek stadionjában még nincs villanyvilágítás.
A Magyar Labdarúgóliga (MLL) elnöksége korábban úgy döntött, Békéscsabán legkésőbb a tavaszi nyitófordulóig be kell fejezni a világítás kiépítését. Ellenkező esetben a lila-fehérek más stadionban kényszerültek volna; lehetséges helyszínként Debrecen, Szeged, valamint Kecskemét vetődött fel. A ligatanács azonban a csabaiak számára kedvező döntést hozott, és újabb türelmi időt adott.Kedd reggel viszont a Kórház utcában hozzákezdtek a villanyvilágítás megépítéséhez. Kora délután hivatalosan is bejelentették a munkálatok megkezdését; a háziünnepségre hivatalosak voltak a tervező, a kivitelező, a beruházó képviselői, illetve a futball-kft. és a város vezetői. Meghívták Vass Károlyt, a Sportfolió Kht. ügyvezetőjét is, aki elmondta: ,,Harmincnyolc helyett csak tizenkilenc stadion rekonstrukcióját tudjuk megoldani, de köztük van a békéscsabai is, ennek első lépcsője a villanyvilágítás elkészítése."A tervek szerint a pálya négy sarkától nem is messze egy-egy 42 méter magas kandelábert állítanak fel, amelyeken egyenként 32 reflektor lesz. A beruházás 90 millió forintba kerül, április 10-ére tervezik az ünnepélyes avatást, ami azt jelenti, hogy a rájátszásban már esténként is rendezhetnek találkozókat a Kórház utcában.
Legfrissebb hírek

TCR World Tour: argentin dobogó, és Michelisz-pontszerzés a második ausztráliai futamon

Egyéb egyéni
8 perce

Atlétikai vb: Kozák Luca elődöntős 100 m gáton

Atlétika
32 perce

Hornyák Zsolt: Nem létezik, hogy egy NB I-es játékos hat százszázalékos helyzetből nem tud gólt rúgni

Labdarúgó NB I
34 perce

Szabó Nóra fantasztikus: világbajnoki 15. lett maratoniban

Atlétika
57 perce

MLS: Gazdagtól két gólpassz, Messitől kimaradt büntető, Pintér Dánieltől bemutatkozás

Minden más foci
1 órája

A Vasas kiejtette a Puskást a kupából; Tizenhat év után dobogó: Akilov Pilip bronzérmes

E-újság
9 órája

Vasárnapi sportműsor: Bukarestben a ferencvárosi kézisek, MK-meccsek és sorsolás

Minden más foci
9 órája

Hidegzuhany – Győri Ferenc jegyzete

Tenisz
9 órája
Ezek is érdekelhetik