Dobozban maradt a felvétel

V. T. R.V. T. R.
Vágólapra másolva!
2004.02.24. 20:49
Címkék
Hétfő késő este a Magyar Televízióban (MTV) a Telesport Amiről nem beszélünk című vitaműsora helyett az 1972-es olimpián készült felvételeket láthattak a nézők.
A programváltozás okairól a szerkesztő-műsorvezető Komlósi Gábort kérdeztük, aki elöljáróban leszögezte, a műsor nem maradt el: "A Telesport képernyőre került, csak nem a várt tartalommal – mondta Komlósi Gábor. – A február másodikai műsorban kemény véleményt fogalmaztak meg vendégeink Gyulay Zsoltról, az Újpest korábbi ügyvezetőjéről, Miriuta Vasile labdarúgóról és Szieben Lászlóról, a Magyar Labdarúgóliga elnökéről. Én már akkor jeleztem, a nevezetteknek biztosítjuk, hogy reagáljanak az elhangzottakra. Szieben László megköszönte a lehetőséget, hétfőn be is jött a műsorba. Bejátszottuk a február másodikai adás ominózus részét, és azzal átadtam a szót állandó vendégünknek, Gyárfás Tamásnak, illetőleg Szieben Lászlónak. Mivel nincs jogom őket idézni, csak annyit mondanék, legközelebb akkor szólaltam meg, amikor búcsúzóul elnézést kértem a nézőktől…"Később az érintettek az MTV szerkesztőségéhez írásos nyilatkozatot juttattak el, amelyben jelezték, a felvétel során részükről olyan kijelentések hangzottak el, amelyek személyeskedő indulatból fakadtak, emiatt közösen kérik, a csatorna ne sugározza a műsort. Úgy tudni, évtizedes sérelmek is szóba kerültek a pengeváltások során, mint ahogyan vitatéma volt a Sport Plusz tervezett, ám végül meghiúsult adásvétele is. A felek kemény szópárbajokat vívtak, ám a személyes motivumok miatt e csatákat a nézők vélhetően nem mindig tudták volna követni. Ezért néhány órával az adás előtt, immár lehiggadva és átgondolva a történteket, Gyárfás és Szieben is döntött: kérik, hogy a műsor ne kerüljön adásba. A tv e kívánságot teljesítette, de Komlósi hozzátette: hasonló eset a korábbiakban nem fordult még elő, és reméli, a jövőben sem lesz rá példa…Az "Amiről nem beszélünk" következő adása a szokott időben képernyőre kerül.
Legfrissebb hírek

A Csíkszereda öngóllal mentett pontot a FCSB ellen

Minden más foci
14 perce

Pogacar megnyerette csapattársával a montreali egynapost

Kerékpár
16 perce

Frimpong: Szoboszlai minden pozícióban tud játszani

Angol labdarúgás
55 perce

Kézilabda: Máthé és Ludmán is három gólt lőtt – körkép

Kézilabda
1 órája

Balogh Botond sárga lappal és vereséggel mutatkozott be új csapatában

Légiósok
1 órája

Két góllal győzött odahaza a Dunaszerdahely

Minden más foci
1 órája

La Liga: FC Barcelona–Valencia

Spanyol labdarúgás
1 órája

Arne Slot elmondta, miért cserélte le Kerkez Milost

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik