Csank János nagyon mérges

BENKŐ GÁBORBENKŐ GÁBOR
Vágólapra másolva!
2004.02.12. 21:07
Címkék
Lapunkban már beszámoltunk arról, a Videoton jelenlegi vezetőedzője a Magyar Labdarúgóligához fordult jogorvoslatért, ugyanis a 20022003-as szezonban a Siófokot irányító szakember, az edzőtársak és néhány játékos még mindig nem kapták meg az azóta már Balaton FC néven működő futballvállalkozástól nekik járó pénzt.
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
(Fotó: Németh Ferenc)
Ugyancsak hasztalan követeli járandóságát az akkori másodedző Vass László, a kapusedző Mári Attila, valamint a csapat játékosai közül Fülöp Zoltán, Koller Ákos, Németh Gábor, Schwarz Zoltán és Alekszandar Pantics is (igaz, a szerb-montenegrói labdarúgóról elterjedt, hogy szerződés nélkül játszott Siófokon, de a siófoki klub részéről ezt az információt határozottan cáfolták).
Emlékezhetünk rá: a Siófok FC tavaly ilyenkor a megszűnés szélére sodródott, s csupán nagy nehézségek árán, jelentős költségcsökkentéssel tudta befejezni a bajnokságot. A kialakult helyzetben pedig kisebb csodának számított, hogy a gyakorlatilag ingyen dolgozó játékosok és edzők az elismerésre méltó ötödik helyen zárták a bajnokságot. A nyáron a Fodor Rt.-től a Balaton Reklám és Média Kft. vásárolta meg a tulajdonosi jogokat, ám az adósságok kifizetését az új tulajdonos sem teljesítette (itt jegyezzük meg azt is: az érintettek a szerződésekben foglalt összeg 80 százalékáról mondtak le). A sajátosan magyaros történetben azonban lényeges fordulat, hogy december 31-ig, vagyis a megadott határidőig a siófokiak immár a csekélynek nevezhető 20 százalékos bért sem utalták át Csank Jánoséknak.

A mesteredzőnek ezen a ponton végképp elfogyott türelme.
"Mi, magyar szakemberek hiába hangoztattuk évekkel ezelőtt is, hogy tarthatalan a helyzet, a kutya sem vette figyelembe a véleményünket – fakadt ki Csank János. – Ám Marijan Vlaknak már sokan elhitték, hogy itt bizony nagyon rosszul mennek a dolgok. Most is itt tartunk. Egy évvel ezelőtt, amikor kiderült, hogy a Siófok nem tudja teljesíteni a szerződésekben megállapított bérezést, kollégáimmal és játékosaimmal együtt bizony komoly dilemma elé kerültem, de a nehézségek ellenére többé-kevésbé együtt maradt a keret. Elhittem a tulajdonosnak és a siófoki önkormányzatnak, hogy hamarosan rendeződik a helyzet, kifizetik a tartozásokat, ezért kollégáimmal és a csapat nagy részével becsülettel, tisztességesen végigdolgoztuk a szezont. Nos, utólag kénytelen vagyok megkövetni azokat, akiket arra biztattam, hogy velem együtt tartsanak ki a csapat és a klub mellett. Tévedtem, és ezért most elnézést kérek mindenkitől, akik velem együtt hiába várnak a pénzükre. Belevittem a csapatomat egy pénz nélküli szezonba, és ennyi idő elteltével még mindig nem kaptuk meg, ami nekünk jár. Rengeteg pénzről mondtunk le, és december végéig is hiába vártuk, hogy legalább a maradékot kifizessék. Finom vagyok, ha azt mondom, ez tisztességtelen eljárás a Balaton FC részéről. Nem is értem, nálunk hogyan lehet úgy eladni egy klubot, hogy az új tulajdonos nem rendezi az elődje által felhalmozott adósságot. Magyarázza meg nekem valaki, hogyan lehet így üzletet bonyolítani?! Sajnos azt kell mondjam, ezek nagyobb problémák, mint az, hogy miként edzenek a magyar futballisták. Külföldön először is a körülményeket teremtik meg ahhoz, hogy arra alapozva sikeres legyen a labdarúgás. A környezet legyen profi, és akkor felállíthatunk egy reális követelményrendszert is. Addig viszont nem jutunk egyről a kettőre. Így nem lehetnek elvárásaink a magyar labdarúgással szemben."
Sallói István, a Balaton FC klubigazgatója nincs könnyű helyzetben – magyarázkodásra kényszerül.
Nos, lássuk, mit mond a kialakult, fölöttébb kínos helyzetről.
"Mindenkit kifizetünk, de sajnálatos módon előbb a ligától felvett hitelt kell törlesztenünk, és csak ezek után utalhatjuk a Csank Jánosnak, Vass Lászlónak és a többieknek járó összeget – mondta Sallói István. – Azon dolgozunk, hogy erre mihamarabb sor kerüljön, elvégre nekünk is ez a jól felfogott érdekünk.
A klubigazgató hozzátette: szerették volna rendezni a szakmai stábbal és a játékosokkal szembeni adósságot, ám a liga döntése végül keresztülhúzta a számításaikat. A Balaton FC-nek eredetileg 2006-ig kellett volna visszafizetni az MLL-től felvett reorganizációs hitelt, ám a liga úgy határozott, a "kölcsönadott" pénzt már most kéri.
"A törlesztés okoz nálunk pénzügyi nehézséget, de mivel jó esély van arra, hogy a különböző támogatói pénzeket hamarabb folyósítják a szponzorok – harmincmillió forintról van szó –, remélhetőleg a szezon végére rendezzük az összes tartozásunkat, s a nyáron tiszta lappal kezdhetjük a következő idényt."
A türelem azonban elfogyott. Múlt pénteken ugyanis a ligához megérkezett Csank János, Fülöp Zoltán, Koller Ákos, Mári Attila, Schwarz Zoltán valamint Vass László feljelentése (Németh Gábor egyelőre a Pécs együttesével Horvátországban edzőtáborozik). Az MLL fegyelmi bizottsága legközelebb február 17-én ülésezik, s az ügyben várhatóan ekkor tűzik ki a tárgyalás időpontját.
A történetet ismerve pedig újfent levonható a régóta ismert konklúzió, nevezetesen, hogy Magyarországon egyoldalú profizmus van.
Vagy – igaza van Csank Jánosnak – még az sem…
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik