Újra a Megyeri úton járt Tamási Zoltán. A védő január elején hagyta el az Újpestet, és úgy tűnt, a Zalaegerszeg játékosa lesz. Nos, nem lett&
"Vasárnap este a Zalaegerszeg visszavonta a Tamási Zoltánnak tett ajánlatát – mondta Nagy Ferenc, a ZTE igazgatósági tagja. – Nem vártunk tovább a védőre, aki egy bizonyos, nem túl jelentős összeg kifizetéséhez kötötte, hogy ellenjegyezze a szerződést. Ilyen formában ezt mi nem tudtuk, és nem is akartuk megoldani. A pénzt nem az aláírásért, hanem különböző jogcímeken – a családja Zalaegerszegre költözése miatt – kérte a játékos."Ezek után indult el Tamási a Megyeri út felé, hiszen a lila-fehérekkel még élő szerződése van, amelyet csak akkor bontottak volna fel hivatalosan, ha a játékos megegyezik a ZTE együttesével."Nem haragszom senkire a ZTE-nél, egyszerűen az bánt, hogy kellemetlen helyzetbe hoztuk egymást, de remélem az Újpest most segít rajtam – mondta a védő. – Élő szerződésem van a klubbal, és bízom benne, hogy megegyezünk a folytatásról. Én mindenre hajlandó vagyok azért, hogy újra a Megyeri úton futballozhassak. Mezey György már jelezte, hogy számítana rám, sőt már edzenem is kellene. Gyulay Zsolt viszont azt kérte, hogy amíg nem egyezünk meg, addig ne tréningezzek. Bízom benne, hogy gyorsan megoldódik az ügyem."