Kötény Jens Jeremiesnek

K. I.K. I.
Vágólapra másolva!
2004.01.24. 20:44
Címkék
Hatvanöt percet játszott a Wuppertaler SV színeiben Tokody Tibor a Bayern München elleni edzőmérkőzésen. Az újpesti csatár legemlékezetesebb megmozdulása az volt, amikor az első félidő hajrájában kötényt adott Jens Jeremiesnek, a bajorok  egyik  sztárjának.
Persze azt sem feledhetjük el, hogy a wuppertaliak első gólját megelőzően Tokody buktatásáért ítélt szabadrúgást a játékvezető, amelyet Oliver Ebersbach értékesített is. A találkozót amúgy a müncheniek nyerték meg 5–3-ra, vagyis igencsak megizzadtak a harmadik liga északi csoportjának listavezetője ellen.Tokody Tibort alkalmi csapattársai nem támogatták túlzottan, nem sok labdát kapott – ez valahol érthető is, hiszen minden wuppertali játékos gólt akart szerezni a Bayern ellen – és nem az idegent hozták jó helyzetbe."Szenzációs hangulatban, mintegy harmincezer néző előtt léphettem pályára – mondta Tokody a lefújást követően. – Sajnos azonban olyan volt a talaj, mintha jégpályán futballoztunk volna. Nem sok labdát kaptam, de megértem a wuppertali játékosokat, hiszen én csak belecsöppentem ebbe a játékba. Az bosszant, hogy az egyetlen kecsegtető helyzetemben az első félidőben nem találtam el jól a labdát. Azzal nem különösebben foglalkoztam, hogy kik szerepelnek az ellenfélnél, találkoztam én már Ronaldinhóval is, persze ezúttal azért sokkal több csillag volt a pályán…"Tokody Tibor persze nem lesz a Wuppertal labdarúgója, mivel a harmadosztályban nem alkalmazhatnak Európai Unión kívüli játékost. Továbbra is él azonban az Oberhausen ajánlata: a klub két és fél éves szerződést kötne a magyar támadóval.A magyar támadó tesztlapja
Fejes: 0
Jó passz: 10 (6)
Rossz passz: 1 (1)
Labdaszerzés: 1 (0)
Labdavesztés: 3 (1)
Kapura lövés: 1 (1)
Zárójelben az első félidő statisztikája szerepel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik