Terembajnokság: Ellenfelekre vár a Debrecen

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2004.01.04. 21:25
Címkék
Az idei terembajnokság alkalmával is négyes csoportokba osztották a csapatokat.
Az öt kvartettből az első helyezettek jutnak majd tovább a debreceni döntőbe, amelynek – címvédőként – már résztvevője a DVSC. A legérdekesebb négyesnek a Ferencvárosé, illetve az Újpesté ígérkezik. A zöld-fehéreké azért, mert az egyetlen csoport, amelyben három élvonalbeli együttes kapott helyet, a lila-fehéreké pedig azért, mert szinte hazai pályán, a káposztásmegyeri Astra Zeneca-csarnokban játszhatnak, és egyik ellenfelük az utóbbi évek meglepetéscsapata, a rendszeresen döntőbe jutó NB I B-s rákospalotai gárda. A Zalaegerszeg járt a legrosszabbul, mivel az eddig odahaza szereplő zalaiak most a szegedi selejtezőbe kaptak besorolást, vagyis keresztül kell utazniuk az egész országot. A pécsi helyszínt kivéve minden városban kétnapos lesz majd a program.A csoportbeosztás
Pécs (január 11., vasárnap)
Balaton FC, PMFC, BKV Előre, Kaposvár
Budapest, Astra Zeneca-csarnok (január 17., szombat)
Győr, Újpest, Bodajk, REAC
Budapest, Astra Zeneca-csarnok (január 18., vasárnap)
Haladás, Sopron, Bp. Honvéd, Vasas,
Szeged (január 24., szombat)
MTK, Videoton, Kecskemét, Szeged
Szeged (január 25., vasárnap)
Békéscsaba, Ferencváros, Zalaegerszeg, Balassagyarmat
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Fluminense–Chelsea elődöntő a klub-vb-n

Minden más foci
2 órája

Három meccs van hátra a klub-vb-ből; Babos Tímea újra a győztes úton

E-újság
2 órája

Vöri – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

A spanyol válogatott hat gólt vágva továbbjutott a női Európa-bajnokságon; az olaszok csak ikszeltek

Minden más foci
3 órája

Sikeres volt Jamal Musiala műtétje, kedden megkezdi a rehabilitációt

Német labdarúgás
3 órája

Dimitrov kétszettes előnyben feladta a meccset, Sinner játszmagyőzelem nélkül jutott tovább

Tenisz
3 órája

Röplabda: fölényesen verték a koszovóiakat az U16-os lányok az Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Hosszabbított kapusával a Barcelona; német válogatott támadót figyel a Bayern – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
4 órája
Ezek is érdekelhetik