Pintér Attila lett a Fradi edzője

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.12.23. 13:04
Címkék
Kedden délelőtt sajtótájékoztatót tartott a Ferencváros, amelynek elnöke, Furulyás János bejelentette, hogy a klub közös megegyezéssel szerződést bontott a labdarúgócsapat eddigi szakmai igazgatójával, Garami Józseffel, illetve segítőjével, Pölöskei Gáborral.
Ugyanakkor azt is bejelentették, hogy a gárda új vezetőedzője az eddig Sopronban edzősködő, egykori ferencvárosi válogatott védő, Pintér Attila (képünkön) lesz. Egyik segítője az egykori válogatott ferencvárosi játékostársa, az ősszel még a másodosztályú Bp. Honvédban játszó, ám pályaedzői kinevezése után a labdarúgással felhagyó Keller József, míg a másik az eddigi soproni segítője, Farkas József lesz.
Ugyancsak változás a zöld-fehérek háza táján, hogy megszüntetik a cégvezető vezérigazgatói posztot, amelyet eddig Szeiler József töltött be, viszont Tepszics Ignác személyében új sportigazgatót nevezett ki az FTC Rt.

A témához kapcsolódó hír, hogy még nincs betöltve Pintér Attila megüresedett soproni helye sem. Bár az eredeti elképzelések szerint Pajkos János, a Debrecen korábbi kupagyőztes trénere lett volna Pintér utóda, de mint azt Antók Zoltán, a soproni labdarúgó kft. résztulajdonosa elmondta, vele megszakadtak a tárgyalások, bizonyos egészségügyi problémái miatt. Így nagy valószínűséggel karácsony előtt nem nevezik ki az új trénert a Sopron kispadjára.
Legfrissebb hírek

Babos másodszor is nyert hétfőn, vegyes párosban partnerével négy közé jutott Wimbledonban

Tenisz
25 perce

Bukások, káosz és Merlier-győzelem a harmadik szakaszon

Kerékpár
40 perce

Jön a Williams utáni és a Williams helyetti korszak Barcelonában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Kosárlabda: nem volt esély a lettek ellen az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
1 órája

Vizes vb: már a helyszínen készül a női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája

Djokovics nehéz mérkőzésen jutott tovább, 16. alkalommal lesz ott a wimbledoni negyeddöntőben

Tenisz
1 órája

Egyedülálló mestermű – Claudio Ranieri-sorozat, 3. rész

Képes Sport
1 órája

Úszás: „Nem kell szégyenkeznünk!” – Sós Csaba

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik