Péntek délben az Üllői úti stadionba indult idősebb Simon Tibor. Délelőtt szedelőzködött, gondolkodott egy kicsit, s talán az jutott az eszébe, milyen régen volt a Fradi-pályán.
Most újra odaszólította a kötelesség, de nem azért, mert a fia edzést tartott. Amúgy sincs már tréning, üres, kihalt a sporttelep, ám a gyerek, az ő brutálisan meggyilkolt csemetéje amúgy is messze van innen. Mégis miatta gyülekeztek az érdeklődők ezen a pénteken. Sokan voltak, újságírók, barátok, és valamennyien elégedetten bólogattak.Méltó emléket állítottak Simon Tibornak.A Ferencváros futballmúzeumában, amelyet úgy ápol és óv Nagy Béla, a klub krónikása, mintha épp tegnap lett volna a megnyitó, ünnepélyes pillanatokra került sor. Nem sokkal a déli harangszó után a Fradi egykori kettese saját emlékhelyet kapott, a múzeum egyik szegletét Simon Tibor-emléksaroknak nevezték el. Ez a néhány méternyi hely róla szól, látható például az a futballcsukája, amiben utoljára lépett pályára annak idején. De sok-sok relikvia, emlék sorakozik ott, s ha tíz, húsz vagy ötven év múlva betéved ide egy ifjú szurkoló, és azt kérdezi a papájától, ki volt az a Simon Tibor, csak rá kell néznie az emlékekre. Idősebb Simon Tibor csendben figyelte, ahogy fiának méltó emléket állítanak kedvenc stadionjában. Emléksarok lett, ahelyett hogy edzősködne.