Edző lesz az igazgató

H. B.H. B.
Vágólapra másolva!
2003.12.09. 21:21
Címkék
Kiprich József menesztése után csillapodni látszik a vihar Győrött, talán nem véletlen, hogy az ETO FC-t irányító "nagy hármas, Tarsoly Csaba tulajdonos, Klement Tibor klubigazgató és Reszeli Soós István szakmai igazgató a hétvégét Barcelonában töltötte, megtekintve a BarcelonaReal Madrid spanyol bajnoki rangadót. Az alkalmat felhasználták arra, hogy nyugodtabb körülmények között megbeszéljék, mi lesz a csapattal.
"Spanyolországban sokat beszélgettünk szakmai kérdésekről – mondta érdeklődésünkre Reszeli Soós István. – Abban egyetértettünk, hogy a klubnál az elmúlt időszakban pazarló gazdálkodás folyt, és ezért van szükség megszorításokra, a racionálisabb költségvetés kidolgozására. Ilyen helyzetben az is előfordulhat, hogy nem kívülről szerződtetünk vezetőedzőt, így az sem kizárt, hogy ezt a feladatkört a jövőben én látom el. Amennyiben a tulajdonos és az ügyvezető igazgató így dönt, akkor nekem nem lehet elutasító a válaszom.”Reszeli Soós István 1997-től 1999-ig már volt az ETO edzője, akkor, amikor Bicskei Bertalan, majd később Garami József volt a győriek szakmai igazgatója. A Kiprich József vezette szakmai stáb tagjai közül csupán Szabó Ottó maradt a klub alkalmazásában, ám a városban sokan emlegetik a klub korábbi két válogatott labdarúgójának, Somogyi Józsefnek és Preszeller Tamásnak a szerepvállalását."Szabó Ottó biztosan ott lesz az új szakmai stáb tagjai között, és az is igaz, hogy Somogyi József, valamint Preszeller Tamás neve is felmerült, mi több, tárgyaltunk is mindkettejükkel, így nem kizárt, hogy ők is az ETO-nál dolgoznak a jövőben – reagált az információra a szakmai igazgató. – Elképzelhető, hogy már szerdán, de az is lehet, hogy hétfőn számolunk be a tényekről…”
Legfrissebb hírek

Az Atalanta levélben búcsúzott Gian Piero Gasperinitől

Olasz labdarúgás
1 perce

Kriszt Sarolta korosztályos országos csúccsal tizedik a götzisi hétpróba viadalon

Atlétika
18 perce

Strandröplabda ob: negyedszer nyertek fordulót a Vasvári testvérek

Röplabda
34 perce

„Számít bármit is?” – Verstappen egyetlen pontra került az eltiltástól

F1
34 perce

Vízilabda: az UVSE nyerte a serdülő lányok országos bajnokságát

Utánpótlássport
38 perce

PSG-uralom a BL-idény álomtizenegyében, az egyéni elismeréseket is párizsiak zsebelték be

Bajnokok Ligája
53 perce

Valterék nyerték a norvég körversenyt, a magyar bajnok a 14. lett

Kerékpár
1 órája

Magabiztosan nyert Péni István a sportlövő Eb-válogatón

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik