Nyilasi Tiboré a döntés joga

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.12.06. 21:05
Címkék
"A jövő héten tovább egyeztetünk  mondta lapunk megkeresésére Furulyás János, a Ferencváros és az FTC Rt. elnöke annak kapcsán, hogy a futball-részvénytársaság igazgatóságának pénteki alakuló ülése nem adott választ a Fradi-szurkolókat leginkább foglalkoztató egyik kérdésre, nevezetesen arra: vajon vállal-e újra szerepet Nyilasi Tibor az Üllői úton?
Furulyás János szerint az rt.-n belüli feladatköröket tisztázó szervezeti és működési szabályzat kidolgozása még csak mostanság zajlik (úgy tudni, külön posztot hoznak létre az apparátus irányítására – igaz, a vezérigazgatói tisztség, amit jelenleg Szeiler József tölt be, megszűnik –, és lesz egy gazdasági főnöke is a társaságnak), ennek ellenére a Fradinál már határozott elképzelések vannak arról, milyen szerepet kínálnak az egykori ezüstcipősnek. Információink szerint Nyilasi Tibor sportigazgatóként a szakmai kérdések első számú felelőse lenne, ami azonban nem jelentené azt, hogy a kispadra is le kellene ülnie. Nincs szó tehát arról, hogy az FTC-tábor egyik kedvencének mindössze protokollszerep jutna (Nyilasi Tibor korábban lapunknak elmondta, a labdarúgó-szövetségben és a Sport1-nél végzett munkájával nehezen összetársítható munkakörbe nem lépne be).A döntés joga elsősorban Nyilasi Tiboré, noha azt Furulyás János sem tagadta, hogy a szerződéstervezet egyik, általa részletezni nem kívánt pontja esetében továbbra sem közeledtek az álláspontok. "A Fradi visszahívja Nyilasi Tibort, a kaput kitártuk, és türelemmel várjuk, hogy ő döntsön” – tette hozzá a klubelnök, aki nem óhajtott találgatásokba bonyolódni, ami biztos: az rt. új elnöksége december 15-én megint öszszeül, s azon tanácskozás után talán már a személyi kérdéseket illetően is tisztulhat a kép.
Legfrissebb hírek

Kanadát is megjárt fiatallal erősít a DEAC

Jégkorong
1 perce

Premier League: Brazíliába igazolhat a Nottingham támadója – sajtóhír

Angol labdarúgás
8 perce

A Fenernél folytatja a legdrágább téli igazolás – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
28 perce

Szalai Attila a héten Isztambulba utazik, közel a megegyezés – sajtóhír

Légiósok
41 perce

MLS: a Seattle kapusát mentővel szállították el

Minden más foci
55 perce

Súlyemelés: egységes csapattal második hely a nyíregyházi ORV-n

Utánpótlássport
1 órája

Az Ajaxban és a PSV-ben is nevelkedett szélső is csatlakozik a dorogiakhoz

Labdarúgó NB II
1 órája

A nem kellő „no comment” és a csehszlovákok elleni vereséget követő borús értékelés – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik