Waltner Róbert érkezhet

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.11.26. 20:28
Címkék
Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a Vasas úttörőszerepet vállalhat a magyar sportéletben. Nagyszabású tervről van szó, olyan akcióról, amely alapjaiban változtathatja meg a klubok jövőjét. Az angyalföldi klub ugyanis a közelmúltban kezdeményezte a Gyermek-, Ifjúsági- és Sportminisztérium felé létesítményei, sporttelepei átvételét.
Waltner Róbert minden bizonnyal hazatér (Fotó: Németh Ferenc)
Waltner Róbert minden bizonnyal hazatér (Fotó: Németh Ferenc)
Waltner Róbert minden bizonnyal hazatér (Fotó: Németh Ferenc)
Waltner Róbert minden bizonnyal hazatér (Fotó: Németh Ferenc)
Waltner Róbert minden bizonnyal hazatér (Fotó: Németh Ferenc)
Waltner Róbert minden bizonnyal hazatér (Fotó: Németh Ferenc)
Egyszerűbben fogalmazva, ha a tárgyalások sikerrel zárulnak, akkor a Vasas bérbe veszi a Fáy utcai, a pasaréti és a Folyondár utcai létesítményt, annak minden terhével és természetesen hasznával együtt. Jelentős üzleti lépés ez, amely példaként szolgálhat a többi egyesületnek is.
Ami az angyalföldiek futballcsapatának jövőjét illeti, azzal kapcsolatosan ugyancsak bizakodhatnak a piros-kék szurkolók. A Vasas jelenleg második, vagyis feljutó helyen áll, hat pont előnnyel a harmadik Nyíregyháza előtt. Vancsa Miklós ügyvezető, aki nyáron időt, és fáradságot nem kímélve toborozta össze az új Vasast, a hétvégi utolsó őszi forduló előtt a következőket mondta:
"Jámbor János tulajdonossal együtt elégedettek vagyunk csapatunk helyezésével, ám az is nyilvánvaló, hogy további erősítésekre van szükség. Kijelenthetem, hogy a télen három-négy meghatározó képességű futballista kerülhet hozzánk. Persze szombaton még vár ránk egy fontos meccs, Nyíregyházán lépünk pályára, ahol egyértelműen a hazaiakat nyomja majd jobban a tét, hiszen, ha mi győzünk, akkor kilenc pont előnyünk lesz. Abban bízunk, hogy korrekt játékvezetés mellett begyűjtjük a három pontot, és akkor jöhet a téli pihenő, no, meg a keret megerősítése.”
Információink szerint az angyalföldi vezetők egyik kiszemeltje a már a Fáy utcában edző Szili Attilán kívül a Ciprusról, a Famaguszta csapatától alighanem távozó Waltner Róbert, akit a közelmúltban a Ferencvárossal hoztak hírbe. Rajta kívül több játékos nevét is hallani, olyan futballistákról van szó, akiket klubjaik anyagi nehézségek miatt árusítanak ki.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik