Ma egyszer sem lehet hibázni

– Mit gondol, hány kollégája cserélne most önnel?
– Fogalmam sincs, de akiben van kurázsi, akiben van ambíció, az biztosan. Már az, hogy eddig eljutottunk, nagy dolog, hogy az UEFA-kupa második fordulójában vagyunk, és hogy a továbblépésért játszhatunk, ráadásul jó eséllyel – válaszolta Szentes Lázár, a DVSC-MegaForce vezetőedzője.
– Gondolta volna ezt, amikor elkezdődött a sorozat?
– A válaszom erre a kérdésre: először jött az Ekranas, legyőztük, aztán érkezett a Varteks, továbbjutottunk, és most fogadhatjuk a PAOK-ot. Itt tartunk, a lehetőséget magunknak teremtettük meg. Eddig minden öszszejött, a csapatom az összes kupameccsen hozta azt, amit kellett.
– A délutáni edzésen igencsak jókedvűnek tűntek a labdarúgói. Úgy cicáztak, akár a gyerekek.
– Mert ők valahol még mindig érzik, hogy alapjaiban ez csak játék, bár összességében már rég nem az. Élvezni akarják a futballt, ezért rengeteg energiát fektetnek a munkájukba. Egy edzőnek ezt az erőt kell okosan felhasználnia, felszabadítania.
– Játékosai közül többen úgy nyilatkoztak, bennük és az ellenfélben is rejlenek még tartalékok. Az dönthet, hogy melyik félnek sikerül ebből többet mozgósítania?
– Akár… Azonban lélektanilag is eldőlhet egy mérkőzés. Kérdés például, az adott találkozón mit vállal fel egy játékos. Mer-e versenyt futni, vállalja-e a cselt, vagy inkább a biztonságra törekszik.
– A szaloniki csata kapcsán ez utóbbi tűnt a Lokira illőnek.

– Görögországban a PAOK meg akarta nyerni a meccset. Úgy futottak ki játékosai a pályára, hogy ezt érezni lehetett minden mozdulatukon. Alapjában ők is a gyors, szélsőkre épülő futballt részesítik előnyben, de miután mi ennek megtaláltuk, és egy hibától eltekintve sikeresen alkalmaztuk az ellenszerét, áttértek az ívelgetésekre, ami szerintem a legfőbb fegyverük. Hangsúlyozom: nagyon jó csapat ellen lépünk pályára, ám a továbbjutás reményében, mivel mint ezt említettem, csupán egyszer hibáztunk gólt érően. Ha ez a szám négy vagy öt lett volna, azt hiszem, most önnel sem beszélgetnénk ilyen hosszasan…
– Az jutott eszembe, hogy eleddig soha nem hallottam öntől azt a szót: elégedettség. Mármint a futball kapcsán.
– Pedig tudnék pár olyan meccset idézni, ahol kifejezetten jól éreztem magam a kispadon, és majdhogynem elégedett voltam.
– Például?
– A varazsdi meccsünkön. A csapat akkor sem remegett meg, amikor az első félidő végén egyenlítettek a horvátok. Gyakori klisé a médiában, hogy lélektanilag rossz pillanatban esett a gól. Ha kapod, az sosem jó, a perctől függetlenül. Amikor Varazsdon a szünetben bementünk az öltözőbe, éreztem: olyan erős a társaság, hogy nem lesz semmi gond. Simán le is hozták a fiúk a második félidőt, és nyertek három egyre. Úgy futballoztak, ahogy mindig kellene. Minél több mérkőzésen közelíti meg az együttesed teljesítménye a száz százalékot, annál nagyobb az esélyed a sikerre, arra, hogy bajnok leszel, hogy továbbjutsz a nemzetközi kupában és így tovább.
– A PAOK ellen hány százalék kellene?
– Na, nem szeretek százalékosat játszani… Ugyanakkor ha tudnám, akkor talán azt is megmondhatnám, mi lesz az eredmény, nem? De nem tudom…
– Azt azért bizonyosan tudja viszont, hogy Marius Sumudica miért nem került be az összecsapásra nevezett tizennyolc játékost tartalmazó keretbe.
– Marius Sumudica szerepeltetése taktikailag nem indokolt. A statisztikákból kiderül, az eddigi UEFA-kupa-mérkőzéseinken sem játszott túl sokat. Nem illik bele az általunk alkalmazott stílusba, ezért döntöttem úgy, hogy kimarad a csapatból.