– Ahhoz képest, hogy régen hallottunk önről, egész jól ment a védés.
– Most, hogy így mondja, én sem emlékszem pontosan, mikor védtem a legutóbb az első osztályban – töprengett Tóth Iván. – Lehetett annak már négy éve, ám akkor még a III. Kerület játékosa voltam. Az évszámokkal bajban vagyok, de remélem, a következő lehetőségre nem kell ennyit várnom.
– Visszatérése nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen még büntetőt is hárított.
– Én már akkor is nagyon örültem volna, ha csak simán nyerünk, és hiba nélkül védek. A tizenegyesnél jó felé indultam, és sikerült kiütnöm a labdát. De ez már csak hab a tortán, a lényeg, hogy nem rontottam, és végre három pontot szereztünk.
– Önt a futsal rajongói jobban ismerik, hiszen a Cső-Montage és a kispályás-válogatott játékosa is volt. Nem bánta meg, hogy váltott?
– Hazudnék, ha azt mondanám, hogy néha nem fáj a szívem a kispályás futballért, de azért mégis csak más egy élvonalbeli proficsapat kapujában állni. Egyszerre nem űzhető a nagy- és a kispályás játék, bár boldog lennék, ha mindkét helyen bizonyíthatnék. Ám – többek közt a sérülésveszély miatt – ezt nem tehetem meg.
– Azzal, hogy legyőzték a Videotont, lépéselőnyhöz jutottak a kiesőhelyen álló csapatokkal szemben.
– Ez így van, de még egy nagyon nehéz és fontos bajnoki áll előttünk a Békéscsaba ellen. Remélem, győzünk, és akkor nyugodtabban készülhetünk a tavaszra.
– A tavasszal is az ön nevével kezdődik majd a Haladás összeállítása?
– Ez egyáltalán nem biztos, hiszen most is Balogh Tamás sérülése miatt kerülhettem be a csapatba. Természetesen akkor sem esem kétségbe, ha a továbbiakban nem én leszek az első számú kapus. Jóban vagyok a társammal, segítjük egymás munkáját, és azt gondolom, hogy ez így van rendjén.
– Hosszú idő után nyert újra csapata, ez gyógyír lehet az utóbbi idők kudarcaira. Mi volt az oka az elmúlt hetek visszafogott teljesítményének?
– Igazából senki sem tudja, mi történt a csapattal. Sajnos megmagyarázhatatlanul kerültünk gödörbe, nem tudtunk gólt szerezni. Szerintem a Haladás az igazi arcát szombaton a Videoton ellen mutatta meg. Ugyanúgy küzdöttünk egymásért, mint a bajnokság elején, ha továbbra is így tudunk futballozni, kisegítve a másikat, akkor szép tavasz vár ránk.
Fotógaléria: