Magyar Kupa: Szentes–Bp. Honvéd 0-3

A mérkőzésről tudósított: CSEPREGI ISTVÁNA mérkőzésről tudósított: CSEPREGI ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2003.10.29. 21:24
Címkék
SÁRGA LAP
Pálfi (Szekeres buktatásáért) az 5., Márics (reklamálásért) a 35., Bábik (Pálfi buktatásáért) a 35., Budovinszky (Ábel buktatásáért) a 70. percben

SZÖGLETARÁNY: 3:4 (2:1)

35. perc: Formás támadást vezetett a Honvéd: Drobnjak vezette fel a labdát a bal oldalon a felezővonaltól, Vénhez passzolt, ő Borgulyát játszotta meg, aki a kifutó Bíró felett a hálóba emelt. 0–1
50. perc: Borgulya indította a jobb oldalon Szekerest, aki kicselezte Tóthot, majd Vénhez passzolt, aki 15 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 0–2
65. perc: Bíró szerelte Bábikot a 16-os oldalvonalánál a bal oldalon, Világi játékvezető nagy meglepetésre tizenegyest ítélt. A tizenegyest Budovinszky lőtte, Bíró lábbal védett, de az ismétléssel szemben már tehetetlen volt. 0–3
A mérkőzés egyperces gyászszünettel kezdődött 1987-ben elhunyt Pusztai László emlékére, akinek pályafutása Szentesről indult, és a Budapesti Honvédból lett válogatott játékos, később pedig a Ferencvárosban remekelt. Az első 25 perc kiegyenlített játékkal telt, többnyire a Honvéd birtokolta a labdát, jobb erőnléttel és magabiztos játékkal kezében tartotta az irányítást, miközben a lelkes szentesi csapat nem tudta megismételni az elmúlt időszakok mutatott jó formáját. Így a Honvéd megérdemelten jutott a Magyar Kupa nyolcaddöntőjébe.
Jó: Márics, Gyagya, Szabó, ill. Keller J., Szekeres, Borgulya

Mestermérleg
Bozóki Zoltán:
– Gratulálok csapatomnak az eddigi teljesítményéhez. Ezen a mérkőzésen elkerülhető gólokat kaptunk.
Gálhidi György: – A játék képe alapján megérdemelten győztünk a roppant szimpatikus szentesi együttes ellen.
Legfrissebb hírek

Az FIA elutasította a Red Bull óvását; Norris büntetést kapott – hivatalos

F1
1 órája

„Csodálatos érzés visszatérni a dobogó felső fokára” – a Mercedes tovább vinné a lendületet

F1
4 órája

Visszatérés Madridba – Bobory Balázs publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Irány Angyalsziget! – Karádi Zoltán jegyzete

Röplabda
4 órája

Hétfői sportműsor: folytatódik a klub-vb, cselgáncs-vb Budapesten

Minden más foci
4 órája

Interjú a fehérvári polgármesterrel; Kubica győzelemre vezette a Ferrarit a Le Mans-i 24 óráson

E-újság
5 órája

A Red Bull óvást nyújtott be a győztes Russell ellen – hivatalos

F1
5 órája

U21-es Eb: botlottak az angolok, szárnyalnak a németek

Minden más foci
5 órája
Ezek is érdekelhetik