Amikor szabad a pálya

LIPCSEI ÁRPÁDLIPCSEI ÁRPÁD
Vágólapra másolva!
2003.09.30. 22:17
Címkék
Rovatunkban, a Nemzeti Sport Ötösben az őszinte véleményeket olvashatják. Egykori klasszisok, edzők, szövetségi kapitányok, vezetők, sőt adott esetben más sportágak képviselői is szót kaphatnak itt, ha markáns véleményük van a magyar labdarúgás aktuális eseményeiről. A lényeg tehát az, hogy kommentáljuk a honi futball történéseit, a hét legvisszhangosabb híreiről kérdezzük vendégeinket, akik időnként komolyan, máskor tréfásan minősítik a mai magyar futballvalóságot.
"Az UEFA-kupa első fordulójában érdekelt magyar együttesek mérlege az első összecsapások után ötvenszázalékos: a bajnok MTK Hungária a Dinamo Zagreb vendégeként 3–1-re kapott ki, a szintén Horvátországban fellépő DVSC-MegaForce ugyanilyen különbséggel győzött az NK Varteks otthonában, míg az Üllői úton idén először nyílt kapus meccset játszó Ferencváros – 6715 néző előtt – 1–1-es döntetlent ért el a dán aranyérmes FC Köbenhavn ellen."

Mezey György:

Mezey György:
– A pamfletgyártók dörzsölhetik a markukat, én viszont úgy gondolom, ez a realitás, pontos tükörképe a magyar futball helyzetének. Aki járt Zágrábban, tudja, hogy gazdasági téren vagy utánpótlásvonalon nyomába sem érhetnek a kék-fehérek a legnagyobb horvát klubnak. Kisebbnek igen, ezt be is bizonyította a Debrecen. Az FTC-t ugyanolyan bajos a dánokkal összevetni, mint az MTK-t a Zagrebbel, hagynám is…
Hajdú B. István: – A debreceniek mecsét nem láttam, de utólag is gratulálok a hajdúságiaknak. Az MTK és a Ferencváros nálánál jobb csapattal futott össze, persze ettől még elérhettek volna jobb eredményt. Szurkolok, hogy Sándor Tamásék mellett – akiknek továbbjutását én szinte biztosnak veszem – legalább egy magyar gárda tovább lépjen.
Nyilasi Tibor: – A meccsek óta eltelt idő alatt volt lehetőségem felmérni a hangulatot, nos, a közvélemény borúlátó. Én mindenesetre úgy vagyok vele, kár temetni a visszavágók előtt. Szendrei József, a Csámpi levédett, immár klasszikus gondolatát idézve: "A lepény-hal meg először, a remény utoljára…”
Szántó Imre: – Kiszámoltam, hogy az ötvenszázalékos alakítás százszázalékos sikert garantál: szóval a Fradi kettő kettőt játszik Dániában, az MTK itthon kettő nullára győz a Zagreb ellen, a Debrecen pedig botlik egy csöppet, egy nullára kikap, de még továbbjut. Ahogy a többiek is…
Kemény Dénes: – A továbbjutók kilétét inkább nem latolgatnám, megteszik helyettem mások. Amire felkapom a fejem ebben a hírben, az a nézőszám. Elgondolkodtató…

A kritikák ellenére is bunkerfutballt játszik a Sopron – azért Pintér Attila tanítványai eddig a gólokkal sem maradtak adósak (Fotó: M. Németh Péter)
A kritikák ellenére is bunkerfutballt játszik a Sopron – azért Pintér Attila tanítványai eddig a gólokkal sem maradtak adósak (Fotó: M. Németh Péter)
A kritikák ellenére is bunkerfutballt játszik a Sopron – azért Pintér Attila tanítványai eddig a gólokkal sem maradtak adósak (Fotó: M. Németh Péter)
"Nyolc fordulón belül másodszor nevezte a Matáv ellen aktuálisan bajnoki mérkőzést vívó csapat vezetőedzője antifutballnak a soproniak játékát. A harmadik körben Szentes Lázár, a debreceniek mestere ütött meg kritikus hangot Pintér Attila csapatának játékfelfogását látva, ezúttal pedig Gujdár Sándor, a Lombard FC Haladás trénere fogalmazott keményen."

Hajdú B.:
– Nem a szépségért küzdenek, hanem pontokért. A Soprontól Real Madrid-szintű támadójátékot elvárni több mint illúzió. Ha a játékfelfogásuk az ellenfélnek nem szimpatikus, az dicséret is egyben. Mellesleg az sem baj, hogy az edző felméri, mire is képesek a futballistái, s ennek fényében építi fel csapatát.
Kemény: – Némiképp furcsálom a felvetést. Minden edzőnek van saját együttese, privát ügye a trénernek, hogy mit kér a csapatától, a játékosaitól. Az sem üdvözítő, ha a játékvezetők ténykedése kerül a fókuszba, de alapvetően úgy gondolom: mindig a sajátjaimmal kell foglalkoznom.
Szántó: – A színes edzői nyilatkozatok – főként az odamondósak – az olvasók számát emelhetik, de a nézőket csak a gólokban gazdag meccsek csalogathatják vissza a stadionokba. Mindegy, úgy tűnik, az ilyen megnyilatkozások immár hozzátartoznak az élsporthoz.
Mezey: – Eredménycentrikus világot élünk, nemde? Ez Pintér Attila dolga, ha így ér el sikereket, az arra utal: a továbbiakban is így kell dolgoznia. Én is megjártam a soproniak ellen, mégis azt mondom, hogy a Matáv eddigi teljesítménye az edző és csapatának munkáját dicséri.
Nyilasi: – Az eredményességet nem kell megmagyarázni, de… Amíg a magyar együttesek nem vállalják fel a nyílt, támadó felfogású futballt, ami több erőt igényel a játékostól, addig ne csodálkozzunk, ha külföldi gárdával szemben nem lesznek partiban. A védekező metódus a hazai foci minőségén nem javít. Persze, azt se feledjük: nincsenek meg mindenhol a megfelelő emberek a támadó stílushoz.

"Az a közeg, amely a magyar labdarúgást körülveszi, egyszerűen lélekromboló. Nincsenek megfelelő pályák, az utánpótlásképzés romokban, és az első csapatban szereplők többségét sem motiválja semmi – fogalmazott a lapunknak adott interjúban Henk ten Cate, az MTK egykori szakvezetője, a spanyol Barcelona pályaedzője, megjegyezve, legutóbbi csapatánál, a holland NAC Bredánál keze alá osztott magyar futballisták közül Babos Gábor Barcelona-szintű kapus, ugyanakkor Fehér Csaba és Pető Tamás az említett okokból kifolyólag spanyol földön nem biztos, hogy megállnák a helyüket."

Kemény:
– Henk ten Cate első szavai, sajnos, sok igazságot tartalmaznak. Az előrelépést az utánpótlás jelenthetné, csakhogy a piramis alja inog… Hogy rosszak a futballpályák, nem európai szintűek? Miért, az országunk az?
Nyilasi: – Ha magyar edző mondja a verdiktet, tamáskodva fogadjuk. Ten Cate nálunk nem sok vizet zavart, mégis egyetértünk vele, helyeslünk a véleményét hallva. Én is. Mindegy, hogy ő hozta szóba, a lényeg: az illetékesek vegyék már észre, hogy milyen nagy a baj!
Mezey: – Tökéletesen egyetértek a holland edzővel. Az utánpótlás romokban van, azok után, hogy nem is olyan régen elindult az a program, amely a kiutat jelenthette volna. Ennek irányítását előbb kivették a nemzeti futballszövetség kezéből, majd egyszerűen tönkretették. Ez a mérföldkő! Enélkül esélyünk sincs a felzárkózásra!
Hajdú B.: – Mint külföldi szaktekintélyé, Henk ten Cate véleménye érdekes – és nagy részben sajos igaz is, bár Pető és Fehér nem azért nem kerülhet Spanyolországba, mert ő azt mondja. Ten Caténak nem sikerült bajnokságot nyernie az MTK-val, igaz, mifelénk Popovics Sándor és Jenei Imre sem tudott maradandót alkotni, pedig külföldön ők szintén elismert emberek…
Szántó: – Előbb is fölfedezhette volna, hogy lélekromboló a közeg, mondjuk akkor, amikor itt dolgozott. Mellesleg ha a Magyarországon őt kispadhoz juttató klubtól – megvilágosodva – időben visszament volna oda, ahonnan jött, lehet, bajnok lett volna az MTK…

"A koncentrációs táborokból könnyebb volt kijutni, mint ide bejönni – füstölgött Bodnár György, a magyar bajnoki mérkőzések televíziós közvetítési jogait tulajdonló cég ügyvezetője az FTC–PMFC találkozón a stadionba való bejutásra célozva, hozzáfűzve: kollégáit is akadályozták a munkájukban, ezért a közeljövőben nem közvetítenek mérkőzést az Üllői útról… Az üzletember utóbb elégedetten nyilatkozott a televíziós meccsek (a Magyar ATV a Balaton–Újpest, és az FTC– PMFC összecsapásokat sugározta) hét végi nézettségéről."

Szántó:
– Minden hasonlat sántít, ez aztán különösen… A túlzott szigor talán annak volt köszönhető, hogy a vezérigazgató nem dirigálhatta a lebonyolítást, nem tarthatta kézben az eseményeket, igaz, amikor erre volt lehetősége, abban nem volt köszönet. Egyébként a televíziós adatok nekem változatlanul soványnak tűnnek.
Mezey: – A televíziós és a helyszíni nézőszám is emelkedik – ezt tapasztalatból mondom. Az ellenlépések dacára a magyar futballt nem fogják tönkretenni. Nem tudom, Bodnár Györggyel mi történt az Üllői úton, outsiderként ebben a témában nem is foglalnék véleményt.
Kemény: – Remélem, nevezettnek nincsen személyes tapasztalata a koncentrációs táborokból való kijutás nehézségeiről…
Nyilasi: – A nézettségi mutatók eredményeinek örülök, azért jócskán vannak még olyanok, akiket érdekel a magyar futball. Nem áll szándékomban indulatokat gerjeszteni, a rend és a fegyelem üdvözlendő, de hallottam már hasonlóan disszonáns történetet. Javaslom, Bodnár György ne menjen az Üllői útra, és akkor nem lesz része ilyen élményben.
Hajdú B: – Hangzatos szavak, de kívánom, Bodnár György soha ne tudja meg, milyen kijutni egy koncentrációs táborból… Más. Az Üllői úton olykor valóban túlzott a szigor. Szét kell tudni választani azokat, akik a munkájukat végeznék azoktól, akiknek valóban semmi keresnivalójuk nincs például az öltözőfolyosón. Ha nem közvetítenek a Fradi-pályájáról, nem a klubbal, a nézőkkel szúrnak inkább ki.

"A nyilvánosság kizárásával tartotta meg a Magyar Labdarúgóliga fellebviteli bizottsága a másodfokú tárgyalást a bundaügyben. A fegyelmi bizottság júniusban kelt határozatában a kispesti Hamar Istvánt 2004. május 15-ig eltiltotta a labdarúgással kapcsolatos minden tevékenységtől, ám a csütörtöki ülésen a testület Hamar büntetését tíz hónapra csökkentette, a többi eljárás alá vont futballista (Pomper Tibor, Tóth Norbert, Némedi Norbert) fegyelmi büntetését fenntartotta a testület."

Nyilasi:
– A bizottságok tagjain, az érintetteken és ügyvédeiken kívül az égvilágon senki sem foglalkozik ezzel a sztorival, de nem is kell. Csak egy tipikusan magyar futballügy…
Szántó: – Ha a ligaigazgató pár év elteltével visszapillant futballvezéri múltjára, összességében a fiatalok mai szavait használva elmondhatja majd: ez bizony nem jött be… Hogy ez legyen az epilógus, abban ennek a bundaügynek is szerepe lesz.
Hajdú B.: – Nem a nyilvánosság teljes kizárásával, hanem éppen bevonásával kaphatnánk világos képet arról, valóban bűnösök voltak-e a játékosok, így azonban amondó vagyok: reményeim szerint azért anno a bizonyítékokat nem zárta ki, azaz megalapozott ítéleteket hozott a liga.
Kemény: – A nyilvánosságról: egyetértek a zárt üléssel, kellően komolyak és vontatottak hozzá az ilyen ügyek, hogy az illetékesek magukra csukják az ajtókat. De aztán legyen széleskörű tájékoztatás! Az ügyről annyit: bármilyen elmarasztaló ítélethez megdönthetetlen bizonyítékot kell felmutatni. Ahogy emlékszem – nem emlékszem, hogy ilyesmi ez esetben napvilágot látott volna. Ha józanul vezettem, ittas közlekedésért ne kapjak kis büntetést!
Mezey: – A részleteket illetően nem vagyunk képben, de itt nincs vagy-vagy. Amennyiben Hamar István vétkes, miért csökkentették a büntetését? Ha meg nem az, miért büntették meg?
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik