NB I B: Dunakanyar Vác–FC Tatabánya 1–1

FEKETE GYÖRGYFEKETE GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2003.09.14. 00:26
Címkék
SÁRGA LAP
Mogyorósi (Komódi megrúgásáért) a 28., Hirt (Máj megrúgásáért) a 31., Máté (Komódi megrúgásáért) a 44., Zachar (Deme lerántásáért) a 89. percben
SZÖGLETARÁNY: 2:7 (2:5)

74. perc: Rusvay kapott labdát Komóditól a bal oldalon, középre cselezte magát és félfordulatból jobbal a kapu közepébe bombázott. 1–0
76. perc: Deme szöktette Gasparikot, s az egy perccel korábban pályára lépett váci nevelésû játékos hat méterről a bal alsó sarokba gurított. 1–1

Az első játékrészben veszélyes helyzetet egyik csapat sem tudott kialakítani. A szünet után mindkét csapat csak a támadásokat erőltette, s a váciak szereztek vezetést, ám öt perc múlva egyenlítettek a tatabányaiak, majd a találkozó végén a győztes gólt is megszerezhették volna, ha Zachar Péter le nem rántja a kilépő Deme Imrét.

Mestermérleg
Sándor István:
– Ez a meccs is bizonyította, hogy céljaink eléréséért sokat kell dolgoznunk.
Mészáros Ferenc: – A váciak az első helyzetből gólt lőttek, nekünk kellett volna nyerni.
Legfrissebb hírek

Udvardy Panna kétjátszmás győzelemmel kezdett Sao Paulóban

Tenisz
1 perce

Örményországot nem rázta meg a 0–5, legyőzte az íreket

Foci vb 2026
3 perce

Nem sikerült nyernie Litvániában az U21-es válogatottnak az Eb-selejtező nyitányán

Magyar válogatott
4 perce

Szeleczki Lilla kiesett a liverpooli ökölvívó-vb-n

Ökölvívás
28 perce

Dibusz helyett Tóth Balázs véd – így kezd a magyar válogatott Portugália ellen

Foci vb 2026
43 perce

Birkózás: Zsitovoz Mária jövőre megcélozza az aranyat az U17-es vb-n

Utánpótlássport
1 órája

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
1 órája

NB III: új tulajdonos vette át a Pécsi MFC-t

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik