Amikor szabad a pálya

"Tököli Attila mégis a Ferencvárosban folytatja pályafutását. A 20-szoros válogatott támadó a május 30-ai, botrányos körülmények között véget ért FTC–DVSC találkozó után bejelentette: a pályán őt ért inzultusok miatt elhagyja a zöld-fehéreket, valószínűleg külföldre igazol, s csak akkor tér vissza, ha a honi futballban jelentős változások lesznek."

Mezey György: – Anno megértettem és elfogadtam Tököli Attila elhatározását, az az incidensnél komolyabb eset valóban kimondathatta vele ezt a végsőnek tűnő elhatározást, ám most örülök, hogy végül Magyarországon maradt. Értékes futballista, akire szüksége van a magyar labdarúgásnak.
Csank János: – Jelentős változások egy darabig még nem lesznek mifelénk a fociban, de azért nem baj, ha Tököli marad. Tanulság: soha ne mondd, hogy soha…
Nyilasi Tibor: – Az utóbbi napokban különféle véleményeket hallottam, ezek nagy része érzelmektől függő volt… Mivel egy futballistának nincs annál rosszabb, mint amikor nem játszik, jól tette, hogy visszatért. Bár az előtte álló út nem lesz rögöktől mentes. Mindenesetre abban biztos vagyok, akarattal, lelkesedéssel lép majd pályára, és az első gól után nem is lesz gondja a drukkerekkel. Hozzátenném: hasonló szituációban alighanem én is így cselekedtem volna…
Détári Lajos: – Amikor június elején meghozta a döntését, Attila bizonyára rossz lelkiállapotban volt, talán kissé meggondolatlanul fogalmazott akkor. Én azt mondom, külföldi kérők hiányában a támadó jól teszi, hogy visszatér a Fradiba, biztos vagyok benne, ha jól futballozik, ha rúgdossa a gólokat, a szurkolók újra megszeretik. Csak lássák rajta, hogy küzd a klubért.
Hajdú B. István: – Újabb adalék: érzelmileg felfokozott állapotban nyilatkozott. Nem volt átgondolt tett. Egyébiránt nem lep meg, hogy annyi pénzért, amennyit a Ferencváros kért érte – több száz milliót –, nem tudott kimenni. Végül a Fradi jól járt, a nyarat végigtökölő Tököli úgyszintén, úgysem játszhatott volna eltiltása miatt. Hogy a szurkolók miként fogadják? Vigyáznia kell: egy csatárt a góljai hitelesítenek, Tökölit már a nyilatkozatai is.

"A Magyar Labdarúgóliga honlapján közzétett táblázat szerint a hivatásos bajnokságokban szereplő klubok a 2003–2004-es idényben együttesen 8 milliárdos költségvetéssel működnek (összehasonlításul: a spanyol Real Madrid idei büdzséje 75 milliárd forint…) A liga adatai szerint a Ferencváros a legmagasabb árbevételű honi sportcég, amely egymilliárdból gazdálkodhat. Az NB I B-s költségvetések 25-300 millió forint között változnak."

Nyilasi: – Mifelénk a pénzügyekről akkor lenne értelme beszélni, ha egészséges volna a magyar futballközeg, ha a tárgyi, anyagi feltételek adottak lennének. Tiszta légkörben merenghetnénk azon, a hazai kluboknak megéri-e egymilliárdot költeni. Így aztán jelen helyzetben ezek az összegek legfeljebb irritálják a közvéleményt. Zárójelben jegyzem meg: jogosan!
Hajdú B.: – Régóta tudjuk, komoly csapatok költségvetése többszöröse még a Ferencvárosénak is. És nem csak a Real Madrid-mérvű kluboké, mondhatnám a Murciát akár. Ezekkel kell fölvenni a versenyt. A kérdés amúgy, hogy a klub mennyit képes kitermelni, ha nem eleget, mecénásokhoz fordul, ám ha azok sem adnak, a futball nem működhet. Miközben nálunk folyamatosam csökken a bevétel, máshol egyre nagyobb összegeket fordítanak rá.
Détári: – Egymilliárdból azért már össze lehet hozni egy jó csapatot… Első hallásra soknak tűnik ez az öszszeg, szerintem kétszázötven millióból már lehet építkezni. Igaz, sztárok igazolására nem futja. Legfeljebb akkor, ha a gárda jól játszik, ezáltal gyarapszik a közönség, minek következtében a szponzorok is vevők lesznek a klubra. És ha lesz pénz, jöhetnek a csillagok…
Csank: – Ezek a pénztömegek évek óta mutatják, mennyire messze van tőlünk a komoly nemzetközi szint. Igény lenne rá, hogy feljebb lépjünk, csak nincs elég erőnk a feltételek megteremtéséhez. Elszegényedés jellemzi a focinkat, a stadionok elavultak, a pályák talaja átlagban harmincéves, persze, hogy a játék színvonala is romlik.
Mezey: – Az abszolút számokkal vitatkozni nehéz – és felesleges is. A madridiak pénztárcája számunkra anynyiban érdekes, hogy híven tükrözi a két ország futballja közti különbség egyik szegmensét. A magyar profifutball, megjegyzem, a leírt összegek mellett sem tűnik működőképesnek, elemi válságban van a labdarúgásunk, ebből egy-két nap alatt nem találhatunk kivezető utat.

"Négy élvonalbeli egylet, a Lombard FC Haladás, a Balaton FC, a Győri ETO FC és a legutóbbi finalista DVSC-MegaForce is búcsúzott a Magyar Kupa küzdelmeitől a legjobb 16 közé jutásért vívott találkozókon; a siófokiak az NB III-as Tuzsér otthonában kaptak ki."

Hajdú B.: – Ennyire erős az NB III – ez nyilvánvaló! Angliában, ha kiesik négy élvonalbeli gárda, meg sem le-pődnek, ott minden megtörténhet. Most már itt is. Ennek ellenére számomra érthetetlen a klubok hozzáállása: miért egyszerűbb harmincvalahány meccsen kiharcolni a nemzetközi szereplést, mint nyerni öt meccset a kupában? Ráadásul kijutva az európai szín-térre egy jó sorsolás révén akár évekre meghatározó bevételhez juthatnának…
Détári: – Tudvalevő, a kupában minden előfordulhat. A kicsik rendre felszívják magukat ilyenkor, miközben néhány nevesebb alakulat időnkét megbotlik. Korábbi csapatom, a Haladás meccsét egyébként személyésen láttam, és higgye el, nem az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom, tovább kellett volna jutnia.
Mezey: – Ahogy azt az engem kritizáló médiamoguloktól hallottam, most háborognom kellene – nem teszem. A kiscsapatok otthonaiban ilyen összecsapásokon gyilkos miliő uralkodik, az alsóbb osztályú gárdák meglephetik a kényelmes tempóra számító nagyokat, de ez a világon mindenhol így van. Abból a szempontból viszont érdekes a felvetés, hogy kimondatja velem: csökkent a minőségi differencia a különböző osztályok csapatai között.
Nyilasi: – Már-már Angliát idézi a magyar kupasorozat – gondoltam, amint végignéztem az eredményeken, aztán gyorsan kijózanodtam. Nem hinném, hogy az első osztályú klubok lebecsülnék a Magyar Kupát, ennek ellenére kiesnek. Mégis angolos csodáról lehet szó? Az biztos, a játékosokon nagy a felelősség: ha a későbbiekben neves riválissal kerülnének szembe, jelentős bevételkiesést okozhatnak a klubnak.
Csank: – Ilyen előfordul máshol is, nézzünk szét nyugodtan Németországban vagy Angliában. A tuzséri példa szélsőséges, az osztályok közti színvonalkülönbség nálunk szembetűnőbb, mint Nyugat-Európában. Legalábbis eddig az volt…

"Két nappal a bodajki Magyar Kupa-búcsút követően lemondott Varga Zoltán, a Győr szakmai igazgatója, aki már másodszor köszönt el a zöld-fehérektől. A játékosok egyéni képzésére szerződtetett Szapor Gábor munkaviszonyát a hírek szerint a távozó Varga kívánságára megszüntették, ám az érintett szakember ezt a döntést nem fogadta el, mégpedig arra hivatkozva, hogy 2004. június 30-ig érvényes szerződés köti az ETO-hoz."

Détári: –Várható volt, hogy Varga távozik Győrből. Az eredménytelenséget látva nyilvánvaló, valami nem volt rendben a szakvezető és a csapat között. Vagy valami nincs rendben Varga Zoltán és a magyar labdarúgás között…
Mezey: – Huh… A Varga Zoltánt személyesen érintő vonalra nem reagálnék. Remélem, az ETO hamarosan megtalálja az "igazit”, az átszervezés sikeres és gyors lesz, mert nem engedhetjük meg, hogy egy olyan egykori fellegvár, mint amilyen a Győr volt, vegetáljon.
Csank: – Nem látom tisztán, Varga Zoltánnak milyen jogköre volt, hogy kollégája helyett lemondjon… Ami tény: ő távozott Győrből. Maximális türelmet kapott, nem jött össze szinte semmi. A lemondás ugyanúgy benne van a szakmánkban, mint a felállítás. Már most túl sok edzőváltás volt nálunk, ez így nem biztos, hogy jó…
Hajdú B.: – Nem világos, Vargának milyen beleszólása van Szapor Gábor szerződésébe, vagy hogy van-e egyáltalán. Ha van, hát az elég érdekes dolgokat vet föl. A Győr és Varga nem passzoltak össze, Tamási Zsolttal éremért küzdött a csapat, most csaknem a kiesés ellen. Vargának tudomásul kell vennie, egy edző hitelét az eredményei határozzák meg.
Nyilasi: – Nehéz bármit is mondani, amikor emberi sorsokról van szó… A magam példájából kiindulva: amint a Ferencvárosnál megköszönték nekem a munkát, a szakmai stáb többi tagjával is így tettek. Együtt sírunk, együtt nevetünk! Azt nem tudom, milyen szerződések köttettek Győrben, ám ilyen esetben általában mindenkinek búcsúznia kell. Ugyanakkor mind a két oldalt meg tudom érteni: túlkínálat van az edzőkből, akik emiatt ragaszkodnak az állásukhoz.

"Üzletileg veszteséges volt az Újpest– Ferencváros mérkőzés: a lila-fehéreknek hat és fél millió forintba került a találkozó megszervezése, ebből négymillió a rendőrség, kétmillió pedig a belső biztonsági szolgálat kasszájába vándorolt. Jegyeladásból és egyéb forrásokból három és fél milliót kasszírozott a klub, azaz összességében hárommilliót bukott a rangadón."

Csank: – Újabb magyar Guinness-rekord született… Utcai harcosok úgy vélik, nekik egy futballmeccs adja a legmegfelelőbb körítést egy bunyóhoz! Nincs rendben, hogy néhányan büntetlenül csinálhatják a fesztivált, és ezért a klubok fizetnek meg! Olvastam egy pszichológiai kísérletről, amelyben egy kerítés két oldalán kutyák vicsorogtak egymásra, őrjöngtek, aztán miután felhúzták a rácsokat, csak bután bámulták egymást… Nem értek egyet a rendőrség ilyetén pénzelésével sem, számukra ez a feladat egy éles gyakorlattal ér fel.
Nyilasi: – Mi már a szomszédos Ausztriát is irigyelhetjük, ahol a klubvezetők alig bírják kivárni a rangadókat, mert tudják, jelentős bevételhez juthatnak. Pedig a hetvenes-nyolcvanas években nem volt ritka, hogy a mi meccseinkre is nyolcvanezren látogattak ki. Mára eljutottunk oda, hogy hat-hét ezren vannak egy Újpest–Fradin. Sajnos a minősíthetetlen viselkedésű szurkolók miatt a józan gondolkodásúak elpártoltak a futballtól.
Hajdú B.: – Ugye mennyivel jobb a Békéscsabával mérkőzni? Mindenesetre most még veszteségként jelentkezik ez az összeg, de nagyon remélem, eljön az az idő, amikor már többen merészkednek ki a meccsre, és fölösleges lesz a sok rendőr. A mostani események sajnos előrevetítik, nem ez volt az utolsó nézőtéri balhé.
Mezey: – Ez a magyar profizmus… Változtatni kell, nem vitás, ma már ugyanis nincs olyan nagy proficsapat, amely a jegyeladásból próbál megélni. A magyar labdarúgás mögül hibádzik a tőkeerős háttér. Üzletileg profi szemléletű emberek állnak a profiliga élén, tőlük várjuk a javaslatokat ebben a kérdésben. Ilyenkor általában érkezik a bevett válasz: rossz a focink, ezért sem jönnek a befektetők. Szerintem amúgy speciel ez nem is volt rossz meccs…
Détári: – Egy Újpest–Fradit, amelyet a tudósítások szerint hétezren láttak, illene nyereségesen kihozni. Nem értem az egészet, ha átlagban ezer forintba kerülnek a belépők, akkor a jegyek értékesítéséből minimum hétmilliónak kellett volna befolynia, és akkor még a televíziós bevételről nem is beszéltem. Én a bevétel harminc százalékánál többet nem fordítanék a rendezésre, persze, nem én vagyok az újpesti főnök…