NB I B: NABI-Kaposvár–Dabas 1-0

JUTASI RÓBERTJUTASI RÓBERT
Vágólapra másolva!
2003.09.06. 22:56
Címkék
SÁRGA LAP
Bank (Schrancz letalpalásáért) a 83., Volenszki (Máté buktatásáért) a 89. percben

SZÖGLETARÁNY: 6:2 (3:0)
52. perc: Tóth Balázs a térfél közepéről mesterien ugratta ki két védő között Mátét, aki egy rövid vágta után 15 méterről laposan lőtt a bal sarokba. 1–0

Már az első percben meghűlt a vér a hazai szurkolókban, hisz az egyedül kiugró Farkas Krisztián már csak Balajcza Szabolccsal nézett farkasszemet, ám nagy helyzetben a kapu mellé emelte a labdát. A folytatásban ugyan enyhe mezőnyfölénybe került a Rákóczi, ám továbbra is kontrákra építő vendégek pillanatok alatt több veszélyes helyzetet is összehoztak a kaposvári kapu előtt. Ebben az időszakban említést érdemlő helyzetet képtelen volt kialakítani a hazai csapat, amelynek támadásépítése lassú volt, a felíveléseket pedig könnyedén semlegesítették a légteret uraló vendéghátvédek. Szünet után a hazaiaknál a két felfutó szélső középpályás megcserélése hasznosnak bizonyult, s egy formás akció végén gyors vezetéshez jutott a kaposvári együttes. A vendégek kettős cserét hajtottak végre, bátrabban támadtak, s mivel hátul kinyíltak, a Rákóczinak is több lehetősége nyílt az újabb gól megszerzésére. A csapatjátéka is feljavult a hazaiaknak, s a 73. percben egy jogosan megítélt tizenegyes révén akár növelhette volna előnyét a Rákóczi, ám Tóth Balázs gyatra lövését Illyés Dániel hárította.

Mestermérleg
Prukner László:
– Átléptük a saját árnyékunkat, ezen a délutánon az akarat diadalmaskodott.
Horváth Pál: – Kíváncsi lennék, ki engedélyezte azt, hogy Magyarországon ilyen pályán másodosztályú mérkőzést rendezzenek.
Legfrissebb hírek

Terbócs István nyárról, Fradiról, tetoválásról és Dénesről, a kígyóról

Jégkorong
1 perce

Megdobta a szurkolót a labdarúgó Sallóiék meccsén, azonnal villant a piros lap – videó

Minden más foci
37 perce

Carlos Alcaraz triplázna, Jannik Sinner visszavágna a Garros-döntőért

Tenisz
53 perce

Messi zsinórban harmadszor duplázott; Gazdag végig játszott a győztes meccsen

Minden más foci
1 órája

Nyertek a görögök, csoportelsőként vb-negyeddöntős a magyar női pólóválogatott

Vizes vb 2025
1 órája

Kézilabda: edzőmeccsekkel hangolt az EYOF-ra a serdülő fiúválogatott

Utánpótlássport
1 órája

A „megtémázandó” téma és a kéretlen pályalocsolás – keressük a magyar futball legjobb idézetét!

Magyar válogatott
1 órája

Wenger és henger – Deák Zsigmond jegyzete

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik