NB I B: REAC–Nyíregyháza 2–0

B. NAGY ZOLTÁNB. NAGY ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2003.08.24. 23:45
Címkék
SÁRGA LAP
Gabala (Turóczi visszahúzásáért) a 37., Gál (Kocsis buktatásáért) a 75., Müller (Kőhalmi buktatásáért) a 83., Némedi (Müller ellökéséért) a 92. percben

KIÁLLÍTVA
Lakatos az 55. percben

SZÖGLETARÁNY: 1:6 (0:5)

10. perc: Lendvai kapott labdát a 16-os bal oldali sarkánál, a középen üresen álló Havránhoz passzolt, aki Fülöp kapust megelőzve, öt méterről a kapu közepébe gurított. 1–0
27. perc: Némedi ugratta ki középen Nyergest, aki betört a 16-oson belülre, és 12 méterről a bal alsó sarokba lőtt. 2–0
55. perc: Burzi indította Németh Attilát, akit gólhelyzetben Lakatos visszarántott, Kassai Viktor pedig teljesen jogosan kiállította a nyíregyházi játékost.
Alig telt el a mérkőzésből harminc másodperc, amikor Turóczi Mihály gondolt egyet, s 35 méterről kapura lőtte a labdát, ellenőrizvén, hogy Farkas Balázs átmentette-e a Vasas ellen mutatott szenzációs formáját. Nos, a REAC kapusa köszönte a tesztelést, majd jelezte, nem lesz könnyű dolguk a nyíregyházi játékosoknak, ha gólt akarnak szerezni. A 10. percben azonban a hálóba került a labda – igaz a másikba, ugyanis Havrán József remek helyzetfelismerése révén a rákospalotaiak kerültek előnybe. Továbbra is a hazaiak játszottak mezőnyfölényben, a Nyíregyháza ritkán tudott ellenfele kapuja elé kerülni.
A jól játszó rákospalotaiak a 27. percben egy gyors akció során Nyerges Krisztián révén tovább növelték előnyüket. Fél óra elteltével akár három gól is lehetett volna a különbség, de Havrán a kapusról kipattant labdát képtelen volt a hálóba juttatni. A 34. percben a REAC kapuja előtt is kimaradt egy ajtó-ablak ziccer, Kocsis István százszázalékos helyzetben a bal kapufa mellé bombázott. A kontrákra berendezkedő házigazdák többször is nehéz helyzetbe hozták a körülményes nyíregyházi védőket, akiket a 40. percben – Nyerges emelésénél – még a léc is kisegített. Az 55. percben szinte minden reménye elszállt a Spartacusnak az esetleges pontszerzésre, hiszen Lakatos Istvánt a játékvezető kiállította. Létszámhátrányban visszább húzódtak a nyíregyháziak, ezáltal a REAC kontrajátéka kevésbé tudott érvényesülni. A hajrára visszaesett az iram, a rákospalotaiak megelégedtek azzal, hogy biztosan tartják otthon a három pontot és pontveszteség nélkül állnak a bajnokságban.

Mestermérleg
Mészöly Géza:
– Az első félidőben gólkülönbséget javíthattunk volna, de a végén "csak” nagyon értékes győzelmet arattunk.
Huszák Géza: – Nagyon rosszul kezdtünk, hamar hátrányba kerültünk. A szünet után tíz emberrel futballozva óriási helyzeteket hibáztunk el, így nem sikerült a pontszerzés.
Legfrissebb hírek

CIES-elemzés: bajnok lesz a Ferencváros, a Liverpool és a Real Madrid is

Minden más foci
28 perce

Az örmény sajtó nem az írek elleni győzelemtől, hanem a Kazincbarcika hátvédjének kemény szavaitól hangos

Foci vb 2026
1 órája

Michael Apelgren szerint az állandóság lehet a Szeged egyik erénye a BL-ben

Kézilabda
1 órája

Továbbadhatják a Fraditól vett Traorét, lesz pénz Csobothra is, közel a bejelentés

Légiósok
1 órája

Férfi kézi BL: nem elvárás, de reális cél a négyes döntő Szegeden és Veszprémben

Kézilabda
1 órája

Haalandék 29 éve nem látott eredménnyel küldték haza Moldovát

Foci vb 2026
1 órája

F1: az Adidas lesz az Audi istálló ruházati partnere

F1
1 órája

Csókkirály helyett: Anna Kalinszkaja megnevezte a teniszvilág flörtkirályát

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik