Önmagukat kereső vendégek

A bajnokság harmadik fordulójában lapunk két kivétellel hármasra minősítette a kör összecsapásait – az egyik "unikumot” az Újpest–Zalaegerszeg derbi jelentette (a másikat a pénteki Balaton–Haladás találkozó), amelynek kalkulusa bizony eggyel rosszabb lett, mint a másik négyé…
Hogy mégis ezt a partit emeltük ki a csokorból, annak indokaként talán elegendő, ha a tabellára pillantunk: a 2001–2002-es kiírás bajnoka, a Megyeri úti párharc egyik résztvevője, a vesztes Zalaegerszegi TE együttese három kör megtétele után nulla ponttal, mínusz hatos gólkülönbséggel hátulról a második a tabellán. Kétes dicsőség, de tegyük még kerekebbé a történetet: csak azért nem sereghajtó a ZTE, mert a május 30-ai FTC– DVSC szezonzáró összecsapás "utórezgéseként” a meglehetősen későn megszülető végleges MLSZ-verdikt értelmében a Ferencváros mínusz hat ponttal vágott neki az idei sorozatnak (bár ezt meg ugyebár menet közben tudtuk meg…), amiből hármat még mindig maguk előtt görgetnek a zöld-fehérek.
Lépjünk vissza az időben bő egy évet, amikor még oly rózsaszínnek tetszett a világ Zalában. 2002 augusztusában hatalmas feladatra készültek az aranylábúak: a Manchester Unitedre vártak, hogy a Bajnokok Ligája selejtezőjében megkísértsék a sorsot és az angol elitklubot. Augusztus 14-én este aztán csodát tettek. Még most is borzongató érzés leírni: II. Béla király (tudják, a Koplárovics) találatának köszönhetően vezető CNN-sporthírré lett az 1–0-s budapesti diadal. Utólag már az érintettek is bevallják: valami akkor tört el véglegesen az addig masszívnak, összetartónak tetsző gárdán belül. A siker egyesek fejébe szállt, már nem harcolt mindenki tiszta erőből a kék-fehér klubért, ahol az előző idényben nemegyszer megcsodált, a földöntúli boldogságot jelentő megalkuvás nélküli támadófutball helyett mindenféle ügyekről beszéltek a fanatikusok – és írtak az újságok.
Ez az út nem is válhatott diadalmenetté: csupán "kisbajnok” lett a ZTE, az alsóház legjobbja, azaz a tizenkétcsapatos mezőny hetedikje. A szurkolók többé-kevésbé így is boldognak érezhették magukat, elvégre csak ünnepelhettek egy-egy diadal után, habár az utolsó fordulókban olyan kőkemény riválisok vártak Kenesei Krisztiánékra, mint a Dunaferr vagy a Kispest (jelenleg ugyebár mindkét csapat másodosztályú)… Nevezett válogatott támadó amúgy meg is szórta az utolsó ötöt, így ha más nem is, egy cím, a gólkirályi titulus mégiscsak Zalába került.
Azóta viszont ennyi öröme sincs a derék egerszegi futballőrülteknek.
Három meccs, három zakó.
Nincs könnyű helyzetben a gárda vezetőedzője, Bozsik Péter, bár valamelyest hasonló szituációt már megélt csapata kispadján két éve, amidőn a 7. és a 11. kör között négy vereséget szenvedett el zsinórban a zalai egylet. Csakhogy 2001. szeptember 28-ától, a Haladás 3–1-es legyőzését követően úgyszólván megállíthatatlanná lett a kék-fehér brigád, és az évad végén először a klub történetében aranyérmet akasztottak az egerszegi játékosok nyakába. Balga, aki ebből arra a következtetésre jut, hogy akkor jövő májusban újfent a dobogó tetején pózolnak majd Kocsárdi Gergely csapatkapitány vezetésével a labdarúgók. Ha pikírtek akarnánk lenni, azt mondhatnánk: ahhoz bizony még egy vereség hibádzik…
Hogy meddig jut az idén a ZTE, egyelőre megválaszolhatatlan, az viszont nem lehet kérdéses: a tavalyihoz hasonló (le)szereplés végtelen csalódást jelentene, elvégre a nevek alapján ennek a gárdának az első hatban lenne a helye. A pillanatnyi helyzet azonban azt sugallja, ez a csapat jelenleg nem képes sokkal többre, mint amit eddig mutatott. Azért, mert húzóemberei egyben a kerékkötői is. Keneseinek, Molnár Balázsnak, Vincze Ottónak vezéregyéniségként kellene teljesítenie, erre mit lát az ember (legutóbb Újpesten): az amúgy hatvan percen át is leginkább csak lézengő Molnár Balázs kiállíttatja magát, majd meg sem várva a második – amúgy jogos – sárgát, legyintve, csöppnyi szánom-bánom nélkül int búcsút a játékvezetőnek és a társaknak; Vincze Ottó már (legalább) egy éve nem találja önmagát, és a játék helyett inkább az őt cukkolókkal foglalkozik, s végül Kenesei Krisztián – nos, benne sem munkálkodnak az utóbbi időben földöntúli erők. Ezt a hármas érvágást nem tudta elviselni a Zalaegerszeg, így nem is lehetett más az újpesti kirándulás vége, mint kudarc.
"A mérkőzés bizonyos szakaszaiban hiába birtokoltuk többet a labdát, nem mentünk sokra vele – értékelt egy nappal a 2–0-s vereséget követően Bozsik Péter. – Két éve a támadójátékunk dominált, olykor szép futballt bemutatva szereztük meg a bajnoki címet, de már tavaly kiütköztek a jelei a viszszaesésnek, igaz, markáns változás ez idő alatt nem volt a csapat keretében. Az sem titok ugyanakkor, hogy mindkét szezon végén távozott tőlünk néhány értékes labdarúgó, így például Róth Ferenc, Szabó Zoltán és Urbán Flórián, ráadásul utóbbi kettő költözésével már a mögöttünk hagyott idényben sem túl acélos védelmünk tovább gyengült. Szóval míg mi évadonként olyan tíz-tizenöt százalékkal gyengültünk, addig a riválisaink legalább az egyik nyáron megfelelően erősítettek. Ez persze nem jelenti azt, hogy pont nélkül, az utolsó előtti helyen kellene állnunk, csakhogy egyelőre apró nüanszokon elúsznak a meccseink. Gondolok itt például az első újpesti gólra, amelyet jobban koncentrálva elkerülhettünk volna. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, a játékosok részéről az idén nem érzem, hogy félvállról vennék a meccseket, amire tavaly, a Manchester legyőzése után sajnos akadt példa.”
Ezúttal az ellenpéldára lenne szükség, vagy a gárda vezérei legközelebb is betliznek?
Ki tudja?
Bozsik Péter, mint mondta, a klub vezetősége részéről egyelőre nem tapasztal személye iránti bizalmatlanságot. Magyarországon élünk, így hansúlyozzuk a tréner szavát: egyelőre. A tavasszal a drukkerek álltak ki mellette, most a játékosainak kellene…
Az Újpest?
Róluk annyit: Mezey Györgynek lesz még dolga a lilákkal, elvégre Kovács Zoltánék (úgy látszik, a csapatkapitány kettesével rúgja a gólokat az idén, elvégre az első fordulóban is duplával vétette magát észre) sokkal korábban is eldönthették volna a három pont sorsát, mint a 82. percben, csakhogy olykor három az egyben sem bírták ziccerig terelni a labdát, igaz, ezúttal még ezt a fajta könnyelműséget is büntetlenül megtehették.