Tiszteletem, uram, a segítségét kérném, Babócsy Andrást keresem. Babócsy& Babócsy& sajnálom, de ilyen nevű vendégünk nincs. Esetleg Vilnrotter? Egy pillanat& igen, Vilnrotter van. Felszóljunk neki? Legyen szíves.
Na, a Hélia Szálló recepcióján így jutottunk el a finn HJK magyar kapusához. Az MTK elleni Bajnokok Ligája-selejtezőre készülő együttest szállító gép hétfő reggel landolt Ferihegyen, fedélzetén két magyar futballistával, Babócsy Andrással, illetve Fekete Lászlóval (a hajdani Dózsa kiváló szélsőjének fiával).
Mindenhol jó, de a legjobb otthon: a finnek magyar kapusa boldogan tért haza (fotó: Farkas József)
Mindenhol jó, de a legjobb otthon: a finnek magyar kapusa boldogan tért haza (fotó: Farkas József)
Mindenhol jó, de a legjobb otthon: a finnek magyar kapusa boldogan tért haza (fotó: Farkas József)
Mindenhol jó, de a legjobb otthon: a finnek magyar kapusa boldogan tért haza (fotó: Farkas József)
– A nevem alighanem magyarázatra szorul, sőt, mivel korábban annyi rémtörténetet hallottam már ezzel kapcsolatban, javaslom, tisztázzuk is mindjárt ezt a kérdést – kezdte a roppant készséges kapus. – Szóval a teljes nevem Vilnrotter-Babócsy András, ez szerepel az útlevelemben is. Igaz, Finnországban az édesanyám nevét használom, mivel a Babócsyt nem vagy csak nagy nehézségek árán tudják kimondani a helybéliek. Idehaza viszont más a helyzet, sem a Vilnrotter, sem a Babócsy nem tartozik a nyelvtörők kategóriájába, ezért Fülöp Ferencet, az MTK klubigazgatóját meg is kértem, hogy Vilnrotter-Babócsy Andrásként tüntessen fel a játékoslistán. – Nyilván nem volt más választása, csapattársaihoz hasonlóan be kellett költöznie a hotelbe… – Kicsit furcsa, hogy Pesten szállodában töltöm az éjszakákat, ám az edzőnk alighanem értetlenül nézett volna rám, ha azzal állok elé, hogy bocs, mester, de amíg Magyarországon tartózkodunk, addig szeretnék otthon lakni… Különben is, jó, hogy itt vagyok a többiekkel, most nemcsak kapusként, hanem idegenvezetőként is hasznomat veszik. Néhányan már arra is megkértek, hogy vigyem el őket shoppingolni, az asszonynak akarnak valami csecsebecsét. Mondtam nekik, semmi gond, tudok egy-két jó helyet… – Ön mióta élvezi a finnek vendég-szeretét? – Öt éve már, hogy Kínából Finnországba szerződtem. Először a Haka játékosa voltam, onnan igazoltam Helsinkibe. Nem a BL-részvétel mondatja velem, hogy megérte klubot váltani, a HJK más, közelít ahhoz a szinthez, amelyet profinak neveznek. Fogalmazzunk úgy, hogy jelenlegi csapatom a finn Fradi, míg a Haka a… – … a Kispest? – Nem, legyen, mondjuk, a Győr, már csak azért is, mert vidéki egylet. – Tudja, itthon még mindig hajlamosak vagyunk egy kézlegyintéssel elintézni a finn bajnokságot. Gondolom, most azonnal rávágja, hogy márpedig az erősebb, mint a magyar! – Inkább azt vágom rá, hogy bajban vagyok, ha ilyeneket kérdez. Sajnos nincs összehasonlítási alapom, hiszen régen volt az már, amikor én odahaza védtem. Finn gárdák ugyan szoktak Magyarországon edzőtáborozni, ám a gyakorlómeccsek eredményeiből nem szabad következtetéseket levonni. Mert a Lazio és a Ferencváros között tetten érhető a különbség, de hogy a HJK és a Ferencváros közül melyik erősebb, azt meg nem tudnám mondani. – S egy MTK–Helsinki párharc végén melyik fél ünnepelhetne…? – A kérdés ravasz, az őszinte válasz pedig így szól: fogalmam sincs. Esetleg a szerdai összecsapás után, a visszavágó előtt térjünk erre vissza. – Nincs önben drukk, hogy korábbi klubja ellen kell helytállnia? – Á, ugyanolyan meccs lesz ez, mint bármelyik nemzetközi csata. A Hungária körúton épp oly nehéz védeni, mint, teszem azt, a Djurgarden ellen. Noha a mérkőzés kimenetelét illetően tényleg bizonytalan vagyok, azt tudom, hogy jó lesz a régi barátokkal, például Illés Bélával és Pisont Istvánnal találkozni. – Ahhoz, hogy szerdán kezet rázhasson a cimborákkal, a selejtezők előző, egyúttal első körében az északír Glentoran együttesén kellett túljutniuk. Ez sikerült, de "csak” egy nullás összesítéssel… – Elég volt, nem? Egyébként egyértelműen jobbak voltunk, a végeredmény nem tükrözte a két csapat közötti különbséget. Megnyugtató, hogy mindezt a két meccset a helyszínen megtekintő Egervári Sándor is elismerte a lefújást követő beszélgetésünk során. – Ugyebár Keith Armstrong személyében angol szakember áll a HJK élén. Meghonosította a brit stílust Helsinkiben? – Az igaz, hogy néha-néha előrevagdossuk a labdákat, de a mi csapatunk igenis játssza a futballt. Armstrong sem a "felívelem, lefejelem, begyömöszölöm-játék” híve, ő azt szereti, ha teszszük-vesszük a labdát. – Ki teszi-veszi a legjobban? – Kár lenne kiemelni bárkit, elvégre az is az erényeink közé tartozik, hogy van, amikor a kevésbé jegyzett társunk villan egyet, miközben a jegyzett kolléga a szokottnál szürkébben teljesít. Összetartó, lelkes gárda a miénk. – No meg családias: hetes mezben Alekszej Jeremenko, tízesben Alekszej Jeremenko Junior villog. Ilyen közel aligha esett még alma a fájához… – A gond az, hogy szerdán egyikük sem léphet pályára. A kicsi a hétvégi bajnokin megsérült, mire az apja másnap bejelentette, hogy elhagyja a klubot. Azóta találgatjuk, miért, de logikus magyarázatot még nem találtunk. Csupán anynyit tudunk, hogy két remek középpályást vesztettünk huszonnégy óra leforgása alatt. – A csapat internetes oldalán olvastam, hogy az utánpótlásra amúgy sem lehet panasz Helsinkiben: már hároméves gyerekeknek is tartanak edzéseket. – Na, meglepett, erről nem is hallottam még. Arról viszont igen, hogy ezer igazolt játékossal büszkélkedhet a HJK. – Köztük néhány hölgy. – Mit néhány, rengeteg! Több női együttese van az egyesületnek, és higygye el nekem, a helsinki asszonyoknál senki sem focizik jobban Finnországban. – Személyes tapasztalatból mondja? – Kilátogattam egy mérkőzésükre. Nekem, bevallom, az elég volt, de több ezren a mai napig jegyet váltanak a női bajnokikra. Nagyon népszerűek, bizonyára azért, mert a finneknél komolyan veszik a feminizmust… – Megint csak világhálós infó: Andy – Apa, Jocke, Köpi, Jonne – Ana, Pexi, Jere, Laz – Ramu, Mikuli. Jó csapat? – Azt hiszem, így még egyszer sem álltunk fel. – Egy pillanatra sem zavarodott meg. – A becenevek miatt? A finneknek ez a mániájuk, imádják, ha becézhetnek valakit. Volt időm hozzászokni. Az Andy különben engem takar, a Laz pedig Fekete Lacit. Ugyanakkor az Apa nem idősebb Jeremenko fedőneve… – Önt hallgatva arra tippelek, jól érzi magát Helsinkiben. – Bizony, jól. A nyugalom az úr arrafelé, talán azt a szót, hogy idegesség. nem is ismerik. Rendesek, segítőkészek az emberek, de minimum két lépés távolságot azért tartanak. Ilyen a skandináv mentalitás, ha bármi gondod van, számíthatsz rájuk, azonban örök barátodnak egyikőjüket sem fogadnád. – Bezzeg itthon… – Itthon rengeteg barátom van, arról nem is beszélve, hogy a család is hiányzik. Nem titok, egyre többször felmerül bennem, jó lenne már hazatérni. A szerződésem októberig szól, majd akkor kiderül, mit hoz a jövő. Számomra nem a pénz az első, lám, egy bajai halászlénál, valamint egy nagy adag pacalpörköltnél jobb ajánlatot el sem tudnék képzelni…
