Nem bánt meg semmit sem

– Foglaljon helyet! Rövid felolvasásba kezdenék. Az idézet úgy szól, hogy "…először decemberben tárgyaltam Szeiler Józseffel a jövőmről, és akkor egészen meghökkentő módon olyan szerződést tett elém, mint amikor névtelen játékosként először kerültem az Üllői útra. Úgy is fogalmazhatnék, az ajánlat körülbelül a tizenhat-tizenhetedik számú futballistának is rossznak tűnhet…”
– Ne folytassa. Minden betűjét és mondatát vállalom ennek az interjúnak.
– Ennyivel azért nem ússza meg. Még idéznék valamit: "Egyedül Garami József szakmai igazgató éreztette velem, hogy fontos vagyok neki…” Muszáj volt emlékeztetnem ezekre a mondatokra, hiszen nem öt vagy tíz évvel ezelőtt mondta, hanem július elsején. Akkor kerek perec kijelentette: távozik a Ferencvárosból, mert nem marasztalják. Hangjából érződött, hogy rosszkedvűen, bánatosan hagyja ott az Üllői utat.
– Akkor valóban így éreztem magam. Még egyszer hangsúlyozom: vállalom ezeket a kijelentéseket, azokban a napokban ilyen lelkiállapotban voltam. Lehet, hogy túloztam, lehet, hogy másként kellett volna reagálnom az eseményekre, de én képtelen vagyok alakoskodni, óvatoskodni. Azt mondom, amit gondolok, ami a szívemben van. Igen, megbántott voltam, mert nem éreztem, hogy szükség van rám, válogatott játékos létemre nem marasztalnak. Talán túl érzékeny vagyok.
– Ragozhatjuk ezt a dolgot a végtelenségig, hogy így lelkizős meg úgy érzékeny, csak hát a szurkolók nem kíváncsiak a futballista lelkivilágára. Ôket egy érdekli, az, ami a pályán történik. És a drukkerek mit láttak, mit olvastak? Dragóner Attila elhagyja a Ferencvárost. Aztán tessék, Dragóner Attila most mégis visszatért.
– Amire akkor vágytam, és amit az interjú során is hiányoltam, megtörtént. Szeiler József vezérigazgató néhány napja felhívott, és azt mondta: szükség van rám, jöjjek vissza, üljünk le tárgyalni, és egyezzünk meg.
– Tiszta sor. Csakhogy ugyanez a Szeiler József az önnel készült interjú után nem sokkal szóról szóra megcáfolta állításait, s még azt is világgá kürtölte, hogy évi huszonnégymillió forintot keresett volna, ha marad.
– Nem olvastam azt a cikket, bár hallottam róla. Nem érdekel most már, mi volt, azzal sem foglalkozom, mi történt egy hónappal ezelőtt. Számomra egy a fontos: most boldog vagyok, mert újra a Fradiban játszhatok.
– Akkor is boldog lett volna, ha külföldön folytatja jó pénzért? Merthogy erre készült. Talán Kőrösi Csoma Sándor utazott annyit, mint ön ezen a nyáron. Miért nem sikerült szerződést kapnia?
– Azért, mert meggyőztek és én is meggyőztem magam. Ilyen egyszerű. Konkrét ajánlatom volt Törökországból a Rizesportól. Ugyancsak szerződést kínáltak Salzburgban és a Genknél, szívesen láttak volna a Bielefeldnél. Sőt, az Arsenalban játszó Robert Pires testvére menedzserként beajánlott a Monacóhoz is. Volt miből válogatnom, elhiheti. A fiókomban most is itt van három különféle szerződéstervezet. S akkor még nem beszéltem a ciprusi, izraeli és arab klubok érdeklődéséről.

– Akkor még egyszer megkérdezem: miért maradt itthon?
– Azért, mert számomra most a válogatottság a legfontosabb. Beszéltem a szövetségi kapitánnyal, és Gellei Imre is azt mondta, annak nincs értelme, hogy valahová töltelékfutballistának menjek. A kispadról nem tudok bekerülni a válogatottba. Meg aztán a családom is rám bízta a döntést, azt mondták, ha attól boldog leszek, hát maradjak a Ferencvárosban.
– A közvélemény úgyis elkönyveli majd, hogy nem kellett sehová. Viszont hogyan került kapcsolatba újra a Fradival?
– Lipcsei Péter mindennap hívott, hogy "…gyere, Dragi, neked közöttünk a helyed”. Aztán Garami Józsi bácsi is rendszeresen keresett, éreztette velem, hogy fontos futballista vagyok a számára. A múlt hét pénteken még eszembe sem jutott, hogy visszatérek, aztán jött a Szuperkupa-döntő, otthon néztem tévén a meccset, és láttam, hogy a fiúk új szerelésben pompáznak. Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de ekkor döntöttem el, hogy maradok. Szeiler József telefonja tehát kapóra jött, leültünk és tárgyaltunk egymással. Szóba sem került a múlt, a nyilatkozatom, az ő válasza, semmi ilyesmi. Szépen megbeszéltünk mindent, korrekt ajánlatot kaptam, amit elfogadtam.
– Jól tudom, hogy Sopronba is hívták?
– Igen, Pintér Attila keresett meg. De nemcsak ő, több csapattól is érdeklődtek irántam.
– Megfordult a fejében, hogy mondjuk Sopron-játékosként a Ferencváros ellen lépjen pályára, hiszen többször is hangsúlyozta, mennyire kötődik érzelmileg a zöld-fehérekhez?
– Nem tárgyaltam senkivel, egyszerűen csak meghallgattam néhány ajánlatot. Nem hiszem, hogy szeretnék más magyar csapatban játszani. De szerencsére ez nem is aktuális, sőt, jövőre sem lesz az, amikor lejár a szerződésem. Egy évet írtam alá, de 2004 nyarán sokkal higgadtabban döntök majd. Nem szeretném még egyszer hasonló helyzetbe hozni magam, akár maradok, akár külföldre szerződök.
– Nem gondolja, hogy presztízsveszteséget szenvedett azáltal, hogy egy heves kirohanás és búcsú után mégiscsak a Fradit választotta?
– Nem érdekel, ki mit gondol! Most is a szívemre hallgattam, és ez a lényeg.
– Azt már tudjuk, hogy milyen lelkiállapotban van. Viszont fontos lehet, hogy milyen a fizikuma. Tud játszani szombaton?
– Nagyon szeretnék ott lenni a siófoki nyitányon, és ha rajtam múlik, pályára is lépek. Néhány napig egyedül edzettem, futottam a köröket a Margitszigeten, ám hétfőn már csatlakoztam a csapathoz. Nincs nagy lemaradásom, Garami Józsi bácsi egyébként is mestere annak, hogy néhány nap alatt felrázza játékosait. Tavaly ugyanezt tette Tököli Attilával, s remélem, ez lesz a helyzet velem is. Egyébként a hétfői tréningen kint volt ötven törzsszurkoló, és ők tapssal fogadtak.
– Egyet még áruljon el: Várszegi Gáborral is tárgyalt?
– Vele személyesen nem, de biztos, hogy tudott minden lépésről. Szerencsére szó sincs bizonytalanságról. Nekünk kizárólag a futballra kell koncentrálnunk, és a célunk csak az lehet, hogy visszaszerezzük a közönségünket.