A boldogságtól ordítani tudna

– Nem illendő megkérdeznem, de megvan még az Újpest-címeres medálja? – Honnan tud erről a medálról?– Egyszer ön mondta nekem, amikor épp hazakészült Belgiumból. Azért hívtam fel, mert a Fradi kacérkodott a szerződtetésével, erre mit válaszolt: hogy néznék én ki Fradi-mezben, Újpest-címeres medállal a nyakbamban.– Most, hogy mondja, tényleg emlékszem rá. Megkeresett a Ferencváros, de bármennyire is megtiszteltetésnek vettem, ott azért mégsem játszanék. Nagyon is tisztelem Lipcsei Petit meg a többieket, de hát én gyerekkorom óta Újpest-szurkoló vagyok. Szerintem a fradisták is jobban tisztelnek azért, hogy nem váltam árulóvá. Az ember már csak ne tagadja meg az elveit. – Szóval akkor mi van azzal a medállal?– Természetesen megvan, vittem és viszem magammal mindenhová. Nem rakom mindig a nyakamba, nem kell ezzel kérkedni, fontosabb, hogy az ember mit érez belül. – Gondolom, most azt érzi, hogy a boldogságtól ordítani tudna.– Hát… Amikor először szóba került a nyáron, hogy érdeklődik irántam az Újpest, már elkezdtem tervezgetni, álmodozni. Láttam magam, ahogy meglódulok a középpályán, csinálok két cselt, aztán bumm, bebikázom Szűcs Lajos kapujába a labdát. De ezzel még várnom kellett, hiszen telt-múlt az idő, és csak nem akart megegyezés születni az ügyemben.– Mindenképpen menni akart Egerszegről?– Dehogyis. Ez a két év, amit ott töltöttem, a pályafutásom egyik legemlékezetesebb szakasza volt. A bajnoki cím mámoros emlék, minden labdarúgónak azt kívánom, élje át azt, amit mi akkor zalaegerszegi játékosként. Sokat köszönhetek a két szakvezetőnek, Bozsik Péternek és Simon Antalnak, hiszen nélkülük, az ő edzéseik nélkül aligha kerültem volna vissza a válogatottba. Mindez vonatkozik a csapattársaimra is. Ha másik magyar klub hív, biztos nemet mondok, s tán kijelentem, Zalaegerszegen akarom befejezni a pályafutásomat. – Így viszont kijelentheti, hogy Újpesten szeretné befejezni pályafutását…– Pontosan. Azt nem tudom, hogy egy- vagy kétéves szerződést írunk alá, de még legalább három évet szeretnék futballozni. Nézzen meg bárki, harmincöt évesen egész jól tartom magam. Meg aztán a klubszeretet, ha szabad ezt az elcsépelt kifejezést használnom, sok mindenre képes. Nem tagadom, a Zalaegerszeg játékosaként is megtettem, hogy ha időm engedte, elutaztam Budapestre és kimentem a Megyeri útra, szurkolni a liláknak. Sőt az újpesti táborral együtt mentem az Üllői útra énekelni, hogy "Az egész világot átutazom érted, Újpest…”– Az ősszel viszont nem a hangjára, sokkal inkább a lábára lesz szüksége a violatábornak. Mire számítsanak a szurkolók?– Azt nem jelenthetem ki, hogy tizennégy ponttal nyerjük a bajnonkságot, de hogy mindent elkövetünk majd, az biztos. Erős a keretünk, nyugalom van a klubnál, és Mezey György remek szakember. Ezt nem azért mondom, mert ő lesz az edzőm. Különben sokat számított nekem, amikor felhívott, és azt mondta, mindenképpen szeretné, ha visszatérnék, és együtt dolgozhatnánk. Arra vagyok még büszke, hogy a magyar labdarúgás jelenlegi helyzetében pénzt adtak ki értem. Tudom, hogy a kluboknak három forintjuk sincs játékosvásárlásra, és még azok is várnak a sorukra, akik ingyen igazolhatóak. Nekem ezt meg kell becsülnöm, és cserébe olyan játékot kell nyújtanom, ami viszonozza mindezt. De hagyjuk is a hangzatos szólamokat, jöjjön ki az első meccsemre. Úgy fogok hajtani, annyit fogok futni, hogy…