Feledhetetlen csabai évek

Az említett szolnoki "grundon” jó alapot kapott, mert később a helyi sportiskolába került, ahol megtanulta: a jó játékon kívül akarat, küzdőképesség és fegyelem is kell a kimagasló teljesítményhez. A sportiskolában első edzője, Munkácsi József minden poszton kipróbálta az ifjú tehetséget, csupán kapus nem volt soha (megjegyzendő, így lett a magyar mezőnyben univerzális futballista, s ez is csak előnyére vált). Mint az edzői pályafutását az idén elkezdő sportember mondja, nem lehet elég hálás szakvezetőinek…
– Kiváló nevelőedzőim voltak a Szolnoki Sportiskolában, ahol tízévesen igazolt labdarúgó lettem, és végigjárva a korosztályokat, 18 évesen kerültem a Szolnoki MÁV-MTE NB II-es csapatába, amelyben 1983 őszén a Ganz-Mávag ellen léphettem először pályára – emlékezett vissza a kezdetekre a július 1-jén a 38. évét betöltő Csató Sándor. – Megjegyzem, akkor még középcsatárként… Mivel akkoriban kitűnő katonacsapatok működtek, a sorkatonai szolgálatomat a szintén másodosztályú Mezőtúri Honvédnál töltöttem, majd innen igazolt le a Békéscsaba.
– Gyanítom, első élvonalbeli szereplése is emlékezetes maradt.
– Pontosan így van… Az MTK ellen játszottunk, 1987 márciusát írtuk akkoriban, s emlékszem arra is, hogy vasárnap délelőtt volt az összecsapás, fájdalom, három nullára kikaptunk. Vagyis a bemutatkozásom nem sikerült, egy héttel később viszont hazai pályán kettő egyre győztük le a Siófokot, és ez a találkozó azért emlékezetes számomra, mert büntetőhöz jutottunk, és engem jelöltek a tizenegyes elvégzésére. Mivel belőttem, második összecsapásomon már egygólosként jegyeztek. Kilenc és fél évet futballoztam Békéscsabán, ráadásul közben egy nyarat Finnországban töltöttem a családommal, hiszen a település testvérvárosa, Mikkeli együttesében kaptam lehetőséget.
– Akkoriban úgy tűnt, örökre elkötelezte magát a csabaiakhoz, ezért meglepő volt, amikor Győrbe igazolt.
– A váltásom története magyaros: a csapatot magára hagyták, a vezetők nem tudták teljesíteni az ígéreteiket, s komoly anyagi gondok jelentkeztek. Nem véletlen, hogy a korábban oly sikeresen szerepelt együttesnek ebben az időszakban osztályzót kellett játszania a bentmaradásért. Ekkor velem együtt több játékos úgy gondolta, hogy a saját és a családunk érdekében váltani kell, s mert jött a győri ajánlat, 1997-ben elfogadtam azt, csakúgy, mint néhány játékostársam. Az ETO-nál kiváló körülmények vártak, ráadásul remek csapat alakult ki, őszi bajnokok lettünk, és a nézők is visszatértek a stadionba. Soha nem felejtem el például azt az 1998-as tavaszi összecsapást, amelyen a Ferencváros ellen huszonnyolcezer néző volt kint, fájdalom, három kettőre kikaptunk. Egy esztendővel később korábbi csabai edzőm, Csank János azért hívott Székesfehérvárra, hogy segítsek visszajuttatni az élvonalba a Videotont. Ezt a feladatot sikerrel megoldottuk…

– Visszatérve a nevezetes meccsekre, melyik szereplés marad meg örökre az emlékezetében?
– Leginkább az 1988-as MNK-döntő, amelyik meccsen a Honvéd ellen győztes gólt fejeltem, és lett ezzel kupagyőztes a Békéscsaba. Szintén nagy élmény volt, amikor az 1993–1994-es évadban az Előrével sokáig az első helyen álltunk, igaz, akkor a végén rontottunk, így a Vác lett a bajnok, mi pedig a bronzérmet szereztük meg. Hogy egy kevésbé sikeres meccset is említsek: 1998 tavaszán a Győrrel éppen Békéscsabán játszottunk egy egyes döntetlent, és ez a pontvesztés később azt jelentette, hogy a Vasas megelőzött minket, s végül csak a negyedik helyen zártunk.
– Sikeres pályafutást tudhat maga mögött, mégis lehet egy kis hiányérzete: akkoriban sok futballista mondhatta magát válogatottnak – ön miért nem?
– Verebes József 1994-ben küldött meghívót, ám a vezetők nem engedtek el. Emlékszem, szerdán Lengyelországban játszott a válogatott, azonban buszszal utazott a csapat, itthon kellett maradni, mert utána szombaton sorsdöntő meccset játszottunk a Fáy utcában a Vasas ellen. Így utólag természetesen sajnálom azt a döntést, még akkor is, ha később Gellei Imre meghívott a B-válogatottba, amellyel Chilében túráztunk. Összességében azért, azthiszem, sikeres volt a pályafutásom, s remélem, a szurkolók is hasonlóképpen emlékeznek majd labdarúgóéveimre.
– Valószínűleg edzőként is ilyen karriert szeretne befutni.
– Szerencsés vagyok, mert a pályát rögtön Csank János és Vass László mellett kezdhetem el, s megalapozhatom edzői pályafutásomat. Pedig akár a serdülőkkel is foglalkoztam volna, már csak azért is, mert a fiam is a Videoton kölyökcsapatában játszik. Egyébként középfokú szakedzői papírt még Békéscsabán szereztem, míg Fehérváron a B-licences vizsgát tettem le. Persze ha lehetőségem lesz, az A-licences tanfolyamot is szeretném elvégezni. Bízom benne, hogy sikeres lesz az edzői pályám, természetesen egyszer szeretnék majd vezetőedzőként tevékenykedni, elvégre minden szakembernek ez az álma…