Pál Zoltán háttérben marad

H. M. A.H. M. A.
Vágólapra másolva!
2003.07.07. 22:15
Címkék
Létezik, sőt futballozik a Vasas, és úgy tűnik, a csapat nem a BLSZ-bajnokságban, hanem az NB I B-ben indul. Az újjéledés első néhány napján ott volt a pálya szélén a klub korábbi csatára, a súlyos szívműtétje után edzőként dolgozó Pál Zoltán is.
– Az első néhány napban még valóban kint voltam a Fáy utcában, ám olyan ajánlatot kaptam a Vasastól, amit egyszerűen nem fogadhattam el – mondta Pál Zoltán. – Az egyik serdülőcsapatot bízták volna rám, minimális összegért, mégpedig azok után, hogy az utolsó évben nem kaptam fizetést. Nagyon sajnálom, de úgy látszik, nem tudok segíteni a klubnak.– Pedig az ember azt hinné, itt van egy tettre kész fiatalember, aki a maga módján sokat tett a piros-kék színekért, és az a minimum, hogy helye lehetne az újjáéledő gárda mellett.– Adtam a klubnak, de sokat is kaptam a Vasastól, és a több mint húsz év nem múlik el nyomtalanul. Az biztos, hogy sok minden megváltozott a labdarúgásban, az érzelmek ma már tényleg kevésbé számítanak.– Úgy tűnik, erős játékoskeret alakul, visszatértek a régi harcosok. Mit gondol, sikerülhet az azonnali visszajutás?– Nagyon örültem, amikor kiderült, hogy Tóth András az Újpest helyett a Vasast választotta. Boldogsággal tölt el, hogy a régiek közül sokan ismét visszatértek. Nagyon drukkolok a fiúknak. Mert tudja, az a több mint húsz év…
Legfrissebb hírek

A szerb Marko Perics lett a veszprémi futsal klub új vezetőedzője

Labdarúgó NB I
10 perce

Tiefenbach Dániel: Nagy dolgokat érhetünk el a Vidivel

Labdarúgó NB II
54 perce

Wenger: Ha megkérdeznénk a klub-vb csapatait, mindegyik újra részt venne a tornán

Klub-vb
54 perce

Modric a Real Madrid elnökéről: Másképp bánt velem, mint a többiekkel

Spanyol labdarúgás
55 perce

Batik Bence: Több mint három évet hagytam ki a sérüléseim miatt

Labdarúgó NB I
1 órája

Győzelemmel zárta a középdöntőt a magyar férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Alakul a magyar csapat a tokiói atlétikai világbajnokságra

Atlétika
1 órája

Jakab Máté és a Sacramento Kings győzelemmel kezdte az NBA nyári ligáját

Amerikai sportok
1 órája
Ezek is érdekelhetik