Madar Csaba aláírt

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2003.06.24. 21:31
Címkék
Óvatos ember Szilágyi Sándor, a DVSC Futballszervező Rt. ügyvezetője. Az napok óta nyílt titok volt, hogy Madar Csaba visszatér az MTK-ból, az igazgató azonban a szerződés aláírásáig nem szívesen nyilatkozott az ügyben.
Megvan rá az oka, korábban ugyanis érték meglepetések. Volt olyan eset, amikor egy játékossal este egymás kezébe csaptak, azzal, hogy másnap szentesítik a megállapodást, ám a futballista egy jobb ajánlaton fellelkesülve még az éjszaka továbbállt. Mostanság viszont kevés olyan biztos alapokon álló futballcég van a magyar élvonalban, mint a debreceni, ezért sokan választanák szívesen a hajdúsági együttest. Nagy bevásárlást azonban nem terveznek a debreceniek, bár Nikolov Balázs és a kapus Takács Tamás után Madar – aki kedden hivatalosan is elkötelezte magát a Lokihoz, sőt, a régi-új társakkal edzett – már a harmadik új ember az UEFA-kupában is érdekelt Lokiban, és még egy gólerős csatár leigazolása várható.Szentes Lázár csapata egyelőre saját pályáján készül az új idényre, július 7–12. között pedig majd Tiszaújvárosban edzőtáborozik. Az első előkészületi mérkőzésre várhatóan július 2-án kerül sor, de az ellenfél még nem ismeretes.
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
4 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
4 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
5 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
5 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
5 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik