Új kapus érkezett

Vágólapra másolva!
2003.06.21. 21:00
Címkék
Hétfőn erdei futással kezdi meg a felkészülést a bajnoki és a nemzetközi szezonra a DVSC bronzérmes együttese.
Az ezüstérmes junioregyüttes tagjai közül négyen, Tisza Tibor, Jeremiás Gergő, Müller Zsolt és Marton Imre az A-kerettel edz majd az elkövetkező hetekben, csakúgy, mint a gárda eddigi két új szerzeménye, a Dunaferrből érkezett Nikolov Balázs, valamint az egykori utánpótlás-válogatott kapus, Takács Tamás, aki három évre kötelezte el magát a Lokihoz. Féléves kölcsönadási szerződése lejártával visszatér Debrecenbe Szatmári Csaba, ám mivel jelenlegi együttese, az NB I B-s Nyírség csak ezen a hét végén fejezi be a bajnokságot, a védő csupán a felkészülés második hetében csatlakozik a Szentes Lázár által irányított alakulathoz. A hét első munkanapja hozhat döntést Madar Csaba ügyében: a bajnok MTK Hungáriától hat év után elköszönő, debreceni illetőségű középpályás hétfőre ígért választ Szilágyi Sándor ügyvezetőnek. Bernáth Csabának június 30-án lejár a szerződése, ám a védőként és jobb oldali középpályásként egyaránt bevethető futballistával egyelőre nem jutott egyezségre a klubvezetés. Bernáthot egy nyugat-európai gárda is szívesen látna a soraiban, és információink szerint a Sopron is érdeklődött az éppen nyaraló labdarúgónál. A szintén lejáró szerződésű balbekk, Hanák Viktor viszont biztosan nem marad a debreceniek játékosa."Három év után távozom Debrecenből – mondta a balhátvéd. – Az utóbbi időben már számítottam rá, hogy a klub nem újítja meg a szerződésemet. Hétfőn leadom a szerelést, és békében, barátsággal elválok a csapattól. Érdeklődő akad, konkrét ajánlatom viszont még nincs. Hogy bánkódom-e a történtek miatt? Egy kicsit, de nem akarok ezen rágódni, az nem vezet sehova.”
Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
11 perce

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
13 perce

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
19 perce

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
45 perce

Ökölvívás: tizenkét magyarral indul az U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
57 perce

Pazar golfhétvége New Yorkban: Európa óriási csatában megőrizte a Ryder-kupát – videók

Egyéb egyéni
1 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
1 órája

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik