Bicskei Bertalan ismét külföldre szerződhet

Vágólapra másolva!
2003.06.21. 21:01
Címkék
A múlt hét végén még edzést tartott a fehérvári focistáknak, ma legfeljebb a lelátóról szurkol nekik. Bicskei Bertalanról van szó természetesen, a Videotontól június 15-ével elköszönő szakemberről. Aki  hiába no, a szakmai ártalom  elismerte, hogy fehérvári búcsúja ellenére igyekezett feltérképezni a Dupnica gárdáját, és ez alapján kijelentheti: a piros-kékek a párharc esélyesei.
"Átlagos erősségű bolgár csapat vár a fiúkra, bízom benne, hogy nem okoz majd nekik gondot a továbblépés. Nem az elfogultság beszél belőlem, amikor azt mondom: a Videoton a favorit, de sietve hozzáteszem, a papírforma kizárólag abban az esetben érvényesülhet, ha Dvériék nem becsülik le riválisukat” – jegyezte meg a korábbi szövetségi kapitány.Hogy Bicskei Bertalan jelen lesz-e a dunaújvárosi találkozón, azt szombat délután nem tudta megmondani, hiszen akkor még kétséges volt, hogy létrejön-e a vasárnapra tervezett svájci túra vagy sem."Mielőtt bárki másra gondolna: családi okokból kelnék útra, nem tárgyalni mennék – előzte meg a találgatásokat a mesteredző. – Viszont annyit elárulhatok, ha minden jól alakul, egy héten belül eldől, hogy melyik együttes irányítását veszem át. Külföldi klub érdeklődik irántam, azt még hozzáfűzhetem. Ám, hogy melyik, az egyelőre maradjon az én titkom, már csak azért is, mert úgy vagyok vele: akkor büszkélkedek majd az új állásommal, ha már aláírt szerződés lapul a zsebemben.”Ami a korábbi, székesfehérvári megállapodást illeti, Bicskei Bertalan elmondta, hogy a Videoton elöljárói még nem tettek eleget a télen kötött szerződésben rögzítetteknek."A fizetésemet átutalták ugyan, de a prémiummal még adósak a vezetők, holott korábban azt ígérték, június tizenötödikéig kiegyenlítik a számlát. Azóta sem fizettek, pedig a tartozásuk nem nevezhető hatalmasnak… Félre ne értsenek, békében akarok elválni a Viditől, de amit vállaltam, nevezetesen a csapat benntartását, azt teljesítettem, vagyis ami jár nekem, azt szeretném megkapni. A feljelentés, a pereskedés nem az én világom, remélem, nem is lesz rá szükség…”
Legfrissebb hírek

Nem borult a papírforma, Marozsán kikapott Sinnertől a pekingi torna negyeddöntőjében

Tenisz
10 perce

Stollárék újabb nagy csatát nyertek Pekingben – Babosék várhatnak rájuk

Tenisz
12 perce

Remekeltek a Győri Lövészklub versenyzői az ob-n

Egyéb egyéni
18 perce

„Rossz emberrel kezdett ki...” – Conte nem kímélte a lecserélt De Bruynét

Olasz labdarúgás
43 perce

Ökölvívás: tizenkét magyarral indul az U19-es Európa-bajnokság

Utánpótlássport
56 perce

Pazar golfhétvége New Yorkban: Európa óriási csatában megőrizte a Ryder-kupát – videók

Egyéb egyéni
1 órája

„Pontosan tudja, hogy megütött...” – járt volna a piros lap az Arsenal gólszerzőjének?

Angol labdarúgás
1 órája

Horváth Dávid a szélsőiről: Csak rajtuk múlik, mire viszik

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik