MLSZ: Össztűz az elnökre

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.06.01. 20:30
Címkék
Lemondásra szólította fel az MLSZ elnökét, Bozóky Imrét és főtitkárát, Berzi Sándort Horváth Cs. Attila. A Győr-Moson-Sopron megyei labdarúgó-szövetség elnöke azért követeli a vezetők távozását, mert szerinte azok a pénteki közgyűlésen törvényt sértettek, amikor nem tártak a testület elé egy szabályszerűen és időben elküldött alapszabály-módosító indítványt.
A pénteken a Magyar Amatőr Labdarúgóliga alelnöki posztjáról lemondott Horváth Cs. az MTI-nek elmondta, azt várta, hogy a törvénytelenségek, a pazarló gazdálkodás és az utolsó forduló botrányai miatt a vezetők önmaguktól távoznak, ám mivel ezt nem tették meg, azt bizonyították: számukra nem a labdarúgás helyzete, hanem saját érdekeik a fontosak. Bozóky Imre a távirati irodának reagálva azt mondotta, nem áll szándékában lemondani, hiszen szerinte nem történt törvénysértés, és a Győr-Moson-Sopron megyei szövetség elnöke a közgyűlésen választ kapott kérdéseire. Az Üllői úton és Siófokon történtekre reagálva az MLSZ elnöke azt nyilatkozta, a szövetség nem törvényhozó testület, de a kemény fellépést sürgetve szombaton egyeztetett Gyurcsány Ferenc sportminiszterrel.Utazás San Marinóba és jegy a selejtezőkre

Majd háromezer magyar szurkoló Lengyelországban, telt ház a svédek ellen a Puskás Ferenc-stadionban – és a sor folytatódhat. A június 7-ei Magyarország–Lettország Európa-bajnoki selejtezőre már kaphatók a jegyek, méghozzá 1900, 2900 és 5000 forintos áron az IBUSZ irodáiban. A meccset követően nemcsak a Gellei Imre vezette válogatott, hanem a drukkerek is elutazhatnak San Marinóba, hiszen a csapat különgépén még akad hely. A háromnapos kirándulásra 139 ezer forint befizetése ellenében lehet jelentkezni, az ár tartalmazza a két éjszakára szóló szállást, a repülőjegy árát, a reptéri illetéket és a transzferdíjat is. Az összeg nem tartalmazza a belépő árát, ezt szintúgy az IBUSZ irodáiban lehet megvásárolni 2600, illetve 5200 forintért.
Legfrissebb hírek

Felavatták Beckenbauer szobrát az Allianz Arénánál

Német labdarúgás
21 perce

Sporttörténelmi atlétikai világbajnokság jöhet a magas páratartalom ellenére is

Atlétika
24 perce

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
29 perce

Vuelta: Philipsent nem lehetett megverni a sprintben

Kerékpár
58 perce

Schröder vezérletével Németország az első döntős a kosárlabda Eb-n

Kosárlabda
1 órája

Davis-kupa: Fucsovics Márton–Lukas Neumayer

Tenisz
1 órája

Továbbra sem engedélyezik az oroszok indulását a bobosoknál

Téli sportok
1 órája

Marozsán Fábián kikapott, előnyben az osztrákok a Davis-kupában

Tenisz
1 órája
Ezek is érdekelhetik