NB I B. Kecskeméti FC–FC Tatabánya 3–0

FARKAS MIHÁLYFARKAS MIHÁLY
Vágólapra másolva!
2003.05.17. 23:18
Címkék
GÓLSZERZÔ
Oross a 29. percben Kollár szögletét követően öt méterről a léc alá fejelt (1–0). Kalina a 71. percben Oross passza után tíz méterről a jobb alsó sarokba lőtte a labdát (2–0). Kalina a 89. percben a balösszekötő helyéről a kapu közepébe passzolt (3–0)

SÁRGA LAP
Balogh (Szirtesi megrúgásáért) a 48., Barna Zs. (Vejmola felvágásáért) az 51., Kislőrincz (Szalczinger fellökéséért) a 83., Vejmola (Sallai megütéséért) a 85. percben

SZÖGLETARÁNY: 5:6 (2:1)
Különleges esemény zajlott szombat este Kecskeméten, a város labdarúgócsapatának történetében ugyanis először rendeztek villanyfényes mérkőzést a Széktói stadionban. A kései kezdés tisztán láthatóan jó hatással volt a játékosokra, akik frissebben mozogtak a hűvösben, mintha a nagy délutáni melegben kellett volna futballozniuk. A kapuk ugyan sokáig nem forogtak veszélyben, de a sokszor jól hallható "csontzene” is bizonyította, hogy kemény küzdelem zajlott a pályán. A vendéglátó aztán egy szögletet követően megszerezte a vezetést, amely alaposan megváltoztatta a játék képét. A pálya középső harmadából a hazai tizenhatos előterébe tevődött át a játék, s a Kecskemét innentől kezdve inkább csak kontrákkal próbálkozott. A házigazda második és harmadik gólja is egy-egy ilyen akció után született, így ezen a történelmi jelentőségű mérkőzésen Kiprich József együttese otthon tartotta mindhárom bajnoki pontot.

Mestermérleg
Kiprich József:
–Nagyon jól futballozó Tatabányát sikerült legyőznünk.
Török József: – Mindössze egy tatabányai örülhet ennek az eredménynek… Nem érdemeltünk vereséget, a második gólt les előzte meg.
Legfrissebb hírek

Szombati sportműsor: F1-es időmérő a Hungaroringen, úszó-vb Szingapúrban, NB I FTC-meccsel

Birkózás
5 órája

Megtört a jég: Kós Hubert a világ előtt; McLaren-uralom a Hungaroringen

E-újság
5 órája

Családi kör – Kovács Erika jegyzete

Vizes vb 2025
6 órája

Vízidémonok – Csinta Samu publicisztikája

Úszás
6 órája

NS-kitüntetés: Bernie Ecclestone-t és kollégáinkat is köszöntötték

F1
6 órája

Az Atalanta ragaszkodik Lookman vételárához; vb-ezüstérmes védőt igazolt a Real Sociedad – pénteki transzferhíradó

Minden más foci
7 órája

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
7 órája

„Semmi sem működik” – Verstappen pocsék napon van túl a Hungaroringen

F1
7 órája
Ezek is érdekelhetik