Izlandra készül Fórizs Sándor

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2003.05.15. 22:38
Címkék
Labdarúgóink sok helyütt megfordultak már a világ különböző bajnokságaiban, ám néhány éve aligha gondolta volna bárki, hogy magyar játékosnak még egy izlandi szerződés is csábító lehet. Pedig jelen állás szerint a többszörös utánpótlás-válogatott Fórizs Sándornak (itthon az NB I B-ben Százhalombattán, Szegeden, Kaposvárott és Békéscsabán is megfordult) jó esélye van arra, hogy a szigetország első osztályában (ez az izlandi második vonalnak felel meg) szereplő, 1999-ben az UEFA-kupában is induló Leiftur/Dalvik FC-hez igazoljon. A 26 éves középpályás egy szerb menedzser segítségével hétfőn utazott próbajátékra Izlandra, mi több – ha az MLSZ elküldi az átigazoláshoz szükséges okmányokat –, hamarosan alá is írja őszig szóló szerződését.Meglehet, erre már csak a jövő héten kerülhet sor, így a legutóbb Dunakeszin futballozó Fórizs nem léphet pályára a hét végén rajtoló izlandi bajnokság első fordulójában. Izlandon az időjárási viszonyok miatt alig négy hónap alatt játszanak le egy szezont és Fórizs leendő csapatánál a vezetők a feljutást tűzték ki célul. S hogy a Leifturnál (amely pár éve fuzionált a Dalvikkal) mennyire komolyan gondolják az előrelépést, bizonyítja, hogy az angol Watford együttesétől kölcsönvették Gary Fiskent és Lloyd Doyleyt, illetve Fórizson kívül még két svéd és egy kolumbiai játékost is igazoltak.
Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby vezérletével a bajnokot is legyőzte a lendületben lévő Pittsburgh

Amerikai sportok
7 perce

Dibusz Dénes: Egy újabb három pont szinte már továbbjutást érne

Európa-liga
36 perce

NBA: két hosszabbítás, SGA-karriercsúcs, Oklahoma-diadal a legutóbbi döntő remek „visszavágóján”

Amerikai sportok
53 perce

Az osztrák sajtó szerint a Fradi az egyik legverhetőbb ellenfele volt a Salzburgnak

Európa-liga
1 órája

Drijver Bertold jóvoltából magyar negyedik hely a pályakerékpáros vb-n

Kerékpár
2 órája

Úszás: Kós Hubert a 200 hát világcsúcstartója rövid pályán!

Úszás
2 órája

Pénteki sportműsor: torna-vb Jakartában, jégkorong-, kézi- és kosármeccsek hazánkban

Minden más foci
9 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
9 órája
Ezek is érdekelhetik