Sabin Ilie boldogsága

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.04.27. 21:16
Címkék
Immár kijelenthető: kiváló légiósa (is) van a DVSC-MegaForce együttesének. Az Újpest elleni bajnoki hőse ugyanis a Loki csatára, a három gólt szerző Sabin Ilie volt. A román támadóval egyszerűen nem bírtak az indiszponáltan játszó újpesti védők, így elmondható, egyértelműen Sabin Ilie verte meg a lila-fehéreket szombat este.
"Nehéz találkozóra számítottunk, ám mégis könnyedén nyertünk – mondta Sabin Ilie. – Pályafutásom során már korábban is lőttem három gólt egy meccsen, de örülök, hogy ezt most Magyarországon is meg tudtam ismételni. Nagyon fontos volt a három pont megszerzése, hiszen így hosszú üldözés után végre megelőzhettük az Újpestet, és feljöhettünk a harmadik helyre. Azt gondolom, ezek után már nem is engedjük át ezt a pozíciót másnak. Hogy ilyen eredményes lehettem az Újpest ellen, az elsősorban a csapattársaimnak, és közülük is leginkább Sándor Tamásnak volt köszönhető, aki végig kiváló labdákkal szolgált ki engem is.”
Statisztikák
Újpest Debrecen
Házi gólkirály Kovács Z. 13 Sumudica 13
Forma (előző) 33% (53%) 53% (53%)
a legutóbbi DVSC (o) 0–3 Újpest (i) 3–0
öt bajnoki FTC (i) 1–2 Siófok (o) 1–1
mérkőzés Győr (i) 0–0 MTK (i) 0–1
alapján: Siófok (o) 0–0 Győr (o) 0–0
Sopron (i) 1–0 B.csaba (i) 3–0
Statisztikák
Újpest Debrecen
Házi gólkirály Kovács Z. 13 Sumudica 13
Forma (előző) 33% (53%) 53% (53%)
a legutóbbi DVSC (o) 0–3 Újpest (i) 3–0
öt bajnoki FTC (i) 1–2 Siófok (o) 1–1
mérkőzés Győr (i) 0–0 MTK (i) 0–1
alapján: Siófok (o) 0–0 Győr (o) 0–0
Sopron (i) 1–0 B.csaba (i) 3–0
Legfrissebb hírek

Schäfer András hétvégén sem játszhat az Union Berlinben

Német labdarúgás
1 perce

Donnarumma: Guardiolánál játszani a legjobb, ami egy futballistával történhet

Angol labdarúgás
10 perce

Szélig Viktor már nagyon várja a Fradi elleni derbiket

Jégkorong
12 perce

Szoboszlaira is lehetett szavazni, de Grealish lett augusztus legjobbja a Premier League-ben

Angol labdarúgás
38 perce

Tizenegy magyar versenyző szerepel a thaiföldi szumó-vb-n

Egyéb egyéni
40 perce

Először nyert hivatalos meccset a magyar kerekesszékes kosárlabda-válogatott

Kosárlabda
56 perce

Szongoth Domán gondol az NHL-draftra, de mindig a következő meccsre koncentrál

Jégkorong
1 órája

Cseberből vederbe – kongatja a vészharangot a brazil média a válogatott botladozása után

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik