Détári Lajos negyvenesztendős

S. G.S. G.
Vágólapra másolva!
2003.04.23. 23:23
Címkék
Talán az a csel Bécsben, amitől 15 ezer magyar ugrott a kerítésre, és amitől úgy szaladtak szanaszét az osztrákok, mintha a Tenkes kapitánya csördített volna közéjük. Talán az a gól a Népstadionban, amikor a lengyelek hálójába csavarta a labdát, egészen nyakatekert szögből, talán az a követhetetlenül gyorsan suhanó löket a német kupadöntőben, frankfurti mezben, talán a száz vagy éppen ezer felejthetetlen cselsorozat. De az is lehet, hogy a népszerűséghez elég volt az a meseszerű életút, amit Détári Lajos járt be. Az Aszfaltútépítők kis szöszke gyerkőce egészen a világválogatottságig vitte. Ma már elképzelhetetlen, hogy bármelyik magyar labdarúgó hasonló megtiszteltetésben részesüljön, de Döme kivételes tehetségével, lezser, ám futballimádó stílusával elérte mindezt. Ô volt az, aki az Aszfaltútépítőktől indulva arra az útra érkezett, amelyen korábban Puskás Ferenc, Bozsik József, Tichy Lajos, Pintér Sándor vagy éppen Kocsis Lajos lépkedett büszkén. Kispest hősei ők, a Honvéd klasszisai, akiket imádott a nép, és akik kispesti futballistaként a világ bármelyik csapatában megállták volna a helyüket. Mára Döme is legendává vált, pedig itt jár s kel közöttünk, fiatalon. Détári Lajos ma ünnepli 40. születésnapját, ahogy mondja, csendben, szerényen.Pedig neki, utolsó magyar futballistaként, még lenne mivel büszkélkednie.
Legfrissebb hírek

Hiába a Chelsea korai vezetése, 93. perces góllal a Sunderland nyert Londonban

Angol labdarúgás
16 perce

A McLaren csakis arra összpontosít, hogy megtörje Verstappen lendületét

F1
25 perce

Női kézi BL: Debrecen–Győri ETO

Kézilabda
25 perce

A Bayern München a sereghajtó ellen is megtartotta hibátlan mérlegét

Német labdarúgás
31 perce

A hajrát jobban bírta Kaposváron a száz pont fölé jutó Körmend a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
31 perce

Magabiztosan győzött a Podravka otthonában a Ferencváros

Kézilabda
43 perce

Kikapott Svédországtól a Kincsem Parkban a magyar amerikaifutball-válogatott

Amerikai sportok
49 perce

Hatgólos, fordulatos mérkőzésen nyert a DAC a Nagymihály vendégeként

Minden más foci
54 perce
Ezek is érdekelhetik