Kérdőre vonták a vezetőedzőt

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2003.04.13. 20:35
Címkék
Az ÚjpestSiófok találkozó végeredményével inkább a hazaiak lehetnek elégedetlenek, annál is inkább, mert Szabó András csapata az idei bajnokságban harmadszorra sem tudott győzni az újonc ellen.
A lilák egyszer kikaptak, két alkalommal pedig döntetlenre végeztek az előzetesen mindannyiszor legyőzhetőnek gondolt kék-sárgákkal. Pedig ha most győznek, esélyük lehetett volna arra, hogy megközelítsék a második helyen álló MTK Hungáriát, mely elbukott az Üllői úti örökrangadón. Az alig kétezer szurkoló tehát, aki kilátogatott a Megyeri útra, joggal várhatta kedvenceitől, hogy most végre megmutatják, igenis jobbak a Siófoknál! Ehhez képest jórészt a vendégek akarata érvényesült a pályán, akik végig szervezetten, sokat futva futballoztak, és pontosan azt játszották, amit ebben az esetben kellett.A Megyeri úti publikum éles füttyszóval jelezte nemtetszését. A találkozó lefújása után még egy órával is harminc morcos tekintetű fiatalember várt Szabó Andrásra a klubház előtt. A vezetőedző becsületére legyen mondva, nem hátrált meg, megigazította a nyakkendőjét, nagyot kortyolt egy ásványvizes palackból, majd lement a rá váró szurkolókhoz, s farkasszemet nézett velük. Az ultrák számon kérték a szakemberen a csapat harmatgyenge teljesítményét, de a mintegy félórás "tárgyalásnak” érdemi eredménye nem lett. A felek elmondták véleményüket, majd mindenki ment a maga dolgára.A hazai szurkolók egyvalakinek a teljesítményével voltak csupán elégedettek szombaton, mégpedig azt a Rósa Dénest dicsérték, aki a Siófok ellen játszott első alkalommal az Újpestben."Örülök, ha valóban úgy érezték, hogy jól futballoztam – mondta a Dunaferrtől érkezett középpályás. – A meccs előtt volt bennem drukk, és a pályán is dolgozott bennem a bizonyítási vágy. Doppingolt a szurkolók biztatása, bár azt sajnálom, hogy nem tudtuk legyőzni a jól játszó Siófokot. Hajtottunk a meccsen, de képtelenek voltunk a széleken megbontani a masszívan védekező vendégek védelmét. Nem volt sok helyzetünk, s azt is elpuskáztuk. Remélem, legközelebb több szerencsénk lesz.”
Újpest
Siófok
Házi gólkirály Kovács Z. 13 Fülöp 5
Forma (előző) 73% (73%) 46% (40%)
a legutóbbi Siófok (o) 0–0 Újpest (i) 0–0
öt bajnoki Sopron (i) 1–0 ZTE (o) 1–0
mérkőzés Békéscsaba (o) 2–0 Győr (i) 2–2
alapján: Kispest (i) 4–1 DVSC (o) 1–1
Siófok (o) 1–1 Újpest (i) 1–1
Újpest
Siófok
Házi gólkirály Kovács Z. 13 Fülöp 5
Forma (előző) 73% (73%) 46% (40%)
a legutóbbi Siófok (o) 0–0 Újpest (i) 0–0
öt bajnoki Sopron (i) 1–0 ZTE (o) 1–0
mérkőzés Békéscsaba (o) 2–0 Győr (i) 2–2
alapján: Kispest (i) 4–1 DVSC (o) 1–1
Siófok (o) 1–1 Újpest (i) 1–1
Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: torna-vb Jakartában, jégkorong-, kézi- és kosármeccsek hazánkban

Minden más foci
3 órája

Férfi kosár Euroliga: tizenöttel kikapott litván ellenfelétől a Barcelona

Kosárlabda
3 órája

Hiába támadta végig a meccset a Roma, kikapott odahaza a Plzentől

Európa-liga
3 órája

Darts: potyogtak a világbajnokok az Eb első napján

Egyéb egyéni
3 órája

Kl: Baráth Péterék ikszeltek; félbeszakadt a Sparta Praha meccse Rijekában

Európa-konferencialiga
4 órája

Sportrímek – Morvai Katalin publicisztikája

Egyéb egyéni
4 órája

Fradi-ünnep a nemzeti ünnepen; Egerszegi Krisztina szöuli sikere a Csodák csodája

E-újság
4 órája

Irány az első nyolc! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik