Hiába lengetett a partjelző

A. T. P.A. T. P.
Vágólapra másolva!
2003.04.13. 20:38
Címkék
Jellemző a soproni találkozóra, hogy a meccs legemlékezetesebb jelenete nem egy szép csel, egy parádés lövés, esetleg valamelyik kapus bravúrja volt, a nézők emlékeiben alighanem a Matáv szakvezetője, Komjáti András kirohanása, valamint az ezt megelőző vitatható bírói ítélet marad meg.
Tóth Mihályt (balra) szigorúan ôrizték (Fotó: Pluzsik Tamás)
Tóth Mihályt (balra) szigorúan ôrizték (Fotó: Pluzsik Tamás)
Tóth Mihályt (balra) szigorúan ôrizték (Fotó: Pluzsik Tamás)
Tóth Mihályt (balra) szigorúan ôrizték (Fotó: Pluzsik Tamás)
Tóth Mihályt (balra) szigorúan ôrizték (Fotó: Pluzsik Tamás)
Tóth Mihályt (balra) szigorúan ôrizték (Fotó: Pluzsik Tamás)
Éppen ezért nekünk is szólni kell a Matáv Sopron–Dunaferr találkozó 68. percének eseményeiről: történt, hogy gólt szerzett a Dunaferr, ám időközben Szabó Péter asszisztens már lest jelzett, Kassai Viktor játékvezető azonban felülbírálta segítőjét. Komjáti Andrásnak mindez nem tetszett, a pályára rohant, s előbb a bírón, majd a partjelzőn kérte számon a – szerinte –téves ítéletet. Kassai ezek után elküldte a szakembert a kispadról.
Az ítélet helyességét nem tudjuk bizonyítani, miként a vasárnap esti televíziós gólösszefoglalóból sem derült ki, milyen döntést kellett volna hozni. Az mindenesetre feltűnt, hogy Szabó Péter nem csupán egy pillanat erejéig, hanem hosszú másodpercekig a magasban tartotta zászlaját, jelezve, hogy a szabályokkal ellentétes esemény történt a pályán, vagyis mondjuk azt: lesgyanús volt a szituáció…
Gálhidi György, a Dunaferr szaktanácsadója korrektül nyilatkozott az összecsapást követő sajtótájékoztatón, hiszen elismerte, vitatható találat volt, ám azt is hozzátette, csapata rászolgált az egy pontra. És mi tagadás: a Matáv második félidőben csapnivalóan futballozott (no, azért az első játékrészben látottakat is érheti kritika bőven…), s a fiatal újvárosi gárda küzdeni tudása miatt valóban megérdemelte az egy pontot. Már csak azért is, mert az elmúlt hetekben többször is a Dunaferr kárára tévedtek a játékvezetők, azaz valamit most visszaadott a sors a piros-fehéreknek az előző fordulók "pofonjaiért”. Ennek viszont Sopronban persze kevéssé örülnek, s csupán abban reménykedhetnek, hogy egyszer majd őket is kárpótolja a futballszerencse –no meg a Játékvezetői Bizottság…
Sopron
Dunaferr
Házi gólkirályTóth M. 9Lengyel 6
Forma (előző)33% (46%)33% (26%)
a legutóbbiDunaferr (o) 1–1Sopron (i) 1–1
öt bajnokiÚjpest (o) 0–1MTK (o) 3–3
mérkőzésMTK (i) 0–0Videoton (i) 0–3
alapján:Dunaferr (o) 4–1Sopron (i) 1–4
Videoton (i) 2–3Békéscsaba (o) 3–0
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Kós Hubert vb-döntőt úszik, folytatódik a vívó-vb

Európa-konferencialiga
3 perce

Aranyat akartak – ezüst lett belőle; Kós Hubert a rövidebb távon is a világ legjobbjai között

E-újság
8 perce

Csúcsra járatott profizmus – Jakus Barnabás publicisztikája

Kerékpár
18 perce

Lófarok és labda – Malonyai Péter jegyzete

Minden más foci
19 perce

Boér Gábor: Az osztály szintje felett futballozott a Honvéd

Labdarúgó NB II
32 perce

Százszázalékos magyar mérleg az egyetemi röplabda Eb első napján

Röplabda
33 perce

Varga Ádám: Védekezésben jobban össze kell kovácsolódnunk

Labdarúgó NB I
1 órája

Donnarumma távozhat Párizsból; nagy pénzt kér Seskóért az RB Leipzig – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik