Nyírség-Monor 4-0: Bardi Gábor mesterhármasa

A mérkőzésről tudósított: BODNÁR TIBORA mérkőzésről tudósított: BODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2003.04.12. 21:39
Címkék

GÓLSZERZÔ
Győri a 24. percben hat méterről fejelt a léc alá (1–0). Bardi a 66. percben négy méterről a kapu közepébe fejelte a labdát (2–0). Bardi a 72. percben öt méterről, ballal a jobb alsó sarokba lőtt (3–0). Bardi a 80. percben tíz méterről a bal alsó sarokba lőtte (4–0)

SÁRGA LAP
Győri (Kajli buktatásáért) a 45. percben

SZÖGLETARÁNY: 10:2 (2:2)
Az első percekben meglepetésre a Téglási Gábor hálója mögött álló labdaszedőknek akadt több dolguk, vagyis a sereghajtó cseppet sem volt megszeppenve. Az első helyzetet és vele együtt az első gólt azonban a másik oldalon jegyezhettük fel… Hiába vált a második játékrészben még egyértelműbbé a hazaiak fölénye, a közönség rengeteget bosszankodott, mert hatalmas hibaszázalékkal futballoztak a kék mezesek. Bardi Gábor egymást követő két találata aztán megnyugtatta a kedélyeket, s így az eredmény már pontos tükre volt a játék képének. S még ha Győri értékesíti hatalmas helyzetét, de a csatár nem tudta kiegyenlíteni a társával szemben meglévő gólhátrányát. A nyíregyházi támadók különversenyében kisvártatva behozhatatlan előnyre tett szert Bardi, a fiatal játékos első mesterhármasát jegyezte a Szpari színeiben. Miskolczi László pedig élete első NB I B-s mecscsét, a futballista tagja az Európa-bajnokságra kijutott 17 évesek válogatottjának.

Mestermérleg
Kis Károly: – Nehezen lendültünk játékba, a második félidőben azonban feljavultunk, s ilyen különbséggel is megérdemelten nyertünk.
Gubucz László: – A kényszerű csere után megbomlott a csapatjátékunk.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: NB II, spanyol és török bajnoki, meccs az angol League One-ból

Birkózás
36 perce

Bernhard Seonbuchner: Szoboszlai Dominik példakép a fiatalok számára; Gianluca Zambrotta: Szívesen újrajátszanám a 2003-as BL-döntőt

E-újság
41 perce

Azok a gyönyörű meccsek – Thury Gábor publicisztikája

Magyar válogatott
1 órája

Temetni veszélyes – Malonyai Péter jegyzete

Angol labdarúgás
1 órája

Ligue 1: a Lille kiütéses győzelmet aratott, a Lyon a 92. percben lőtt góllal nyert rangadót

Francia labdarúgás
1 órája

Az utolsó pillanatban döntött a Rayo az Alavés ellen, nincs már nyeretlen csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
1 órája

Átok ül a Juventuson: négy meccs óta nincs gól, vereség a Laziótól is

Olasz labdarúgás
1 órája

Darts: szenzációs döntőben, Humphries legyőzésével Van Veen lett az Európa-bajnok

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik