Lengyel Ferenc főszereplő lett

LIPCSEI ÁRPÁD, ZOMBORI ANDRÁSLIPCSEI ÁRPÁD, ZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2003.04.05. 22:15
Címkék
Három felejthetetlen évet követően Egervári Sándor először tért vissza ellenfélként a dunaújvárosi stadionba. Arra a pályára, ahol magyar szinten sikert sikerre halmozott a csapatával  ki ne emlékezne például az első újvárosi évére, amikor 16 pont előnnyel nyert bajnokságot a Dunaferr& , oda, ahol távozását követően hatalmasat fordult a világ.
A 2000. év bajnokcsapata jelenleg a túlélésért küzd, Dunaújvárosban ma már azt is csodaként élnek meg az emberek, ha a gárda bent tudna maradni az első osztályban. Egervári nem titkolta a találkozó előtt, szurkol egykori együttesének, hogy sikerüljön megkapaszkodnia az első osztályban, ám azt is mondta: az érzelmek ezúttal nem számítanak, az MTK Hungáriának három pontot kell szereznie Dunaújvárosban.
Nem kellett sokáig várni arra, hogy a mesteredző csapata megtegye az első lépést a győzelem felé, hiszen a fővárosiak csapatkapitánya, Illés Béla már a 10. percben ziccerbe került, és nem tette meg azt a szívességet a hazaiaknak, hogy eltékozolta volna a lehetőséget. A pályán az első pillanattól kezdve a listavezető akarata érvényesült, és mivel a hazai labdarúgók szinte minden második passzukkal az ellenfélnek ajándékozták a labdát, folyamatosan a kék-fehérek birtokolták azt. Alapfelállás szerint az MTK Juhász Roland személyében egyetlen támadóval állt fel, ám mögötte Zavadszky Gábor és Illés lényegében kötetlen szerepkörben futballozott, állandóan kereste a rést a Dunaferr hátsó alakzatán. Méghozzá nem is eredménytelenül…
Nem kellett sokáig várni a vendéggárda második találatára, és ekkor aligha volt ember a stadionban, aki azt gondolta, hogy Gálhidi György együttese meg tudja nehezíteni az éllovas dolgát. A játékrész felénél némileg magára talált az Újváros, ám mindez nem jelentette azt, hogy helyzetek is adódtak volna Hajdu Attila kapuja előtt. A labdaszerzést követően meglehetősen lassan, sok passzal értek fel az ellenfél térfelére a hazaiak, az oldalvonal melletti területeket teljesen kihagyták a játékból, a támadóharmadban pedig felettébb tanácstalannak bizonyultak.
Nem kellett attól tartani, hogy ha valaki kívülállóként érkezett a mérkőzésre, nem tudja megmondani, melyik csapat harcol a bajnoki címért, és melyik szeretné elkerülni a kiesést. A labdarúgók közötti tudáskülönbség ezúttal egyértelműen látható volt a pályán, és amikor Illés másodszor is mattolta Bita Lászlót, Egervári Sándor nagy bizonyossággal már tudta, a számára oly kedves stadionból három ponttal, elégedetten, mégis kissé szomorúan távozik majd. A játékrész utolsó percében a vendégek trénere olyan jelenetnek lehetett a szemtanúja, melynek korábban oly sokszor: Lengyel Ferenc gólt lőtt. És bár ennek ezúttal aligha örült, a szíve mélyén talán mégsem volt olyan nagyon szomorú…
A szünetet követően az MTK Hungária úgy folytatta a játékot, ahogy az első félidőt kezdte, azzal az el nem hanyagolható különbséggel, hogy a kialakított gólhelyzetek ezúttal kimaradtak. Érezhető volt, hogy a fővárosi együttes labdarúgói a magabiztos vezetésük tudatában kevésbé koncentráltak, mint gól nélküli állásnál, ám ekkor még semmi nem utalt arra, hogy erre akár rá is fizethetnek.
Aztán jött az összecsapás 61. perce, amikor egy védelmi kihagyás után a Dunaferr egy gólra megközelítette az ellenfelét. Hogy mire gondolt ekkor a kispadon ülő Egervári Sándor, azt nem tudni, ám gyanítható, a szakember emlékezetében felrémlett a három héttel ezelőtti békéscsabai fellépés. Az MTK Hungária akkor – az újvárosi találkozóhoz hasonlóan – nagyon hamar jutott kétgólos előnyhöz, ennek ellenére végül otthagyott két pontot a sereghajtó otthonában. Mivel Nikolov Balázs szépítését követően még majd' félóra hátra volt a hármas sípszóig, valószínűleg igencsak kényelmetlenné vált az MTK Hungária korábban oly kényelmes kispadja. Ráadásul a pályán ekkor már nyoma sem volt a korábban oly magabiztos fővárosi gárdának.
Igaz, a széllel szemben játszó Dunaferr sem volt képes acélos támadásokat építeni, ám mint tudjuk, egy gól akár a semmiből is születhet. Így volt ez ezúttal is. Már a hosszabbításban jártak a csapatok, amikor Lengyel szabadrúgásból a vendégek hálójába talált, és ebben a pillanatban Egervári Sándor alighanem éveket öregedett a kispadon. Békéscsabán kétgólos előnyt adott le a csapata, Dunaújvárosban a háromgólos fór sem volt elég a győzelem megszerzéséhez.
A fővárosiak egy, már megnyertnek mondható mérkőzést adtak döntetlenre, és ha ilyen nagylelkűen herdálják el a pontokat, akkor aligha nyerhetik meg a bajnokságot. A Dunaferr csapatát dicséret illeti, hiszen háromgólos hátrány után tudott pontot szerezni, ráadásul egy olyan együttes ellen, amelyben egyénileg jobb képességű labdarúgók szerepelnek.

Percről percre
10. perc: Illés próbált meg Juhászhoz pörgetni a Dunaferr térfelének közepén, a bal oldalon, ám az egyik keresztező dunaújvárosi játékosról az MTK csapatkapitányához pattant viszsza a labda. Illés hosszan megtolva
Mestermérleg

Gálhidi György a Dunaferr szaktanácsadója:

Lengyel Ferenc elsô gólja jelentette a fordulópontot. Gyôzelemmel felérô döntetlent sikerült elérnünk az MTK ellen. Sikerünket annak köszönhetjük, hogy a második félidôben feljavult a védekezésünk, és sikerültek bemozgásaink a védôk mögötti üres területekben.

Egervári Sándor az MTK Hungária vezetôedzôje:
Szomorú vagyok, hiszen újabb negatív csúcsot sikerült felállítanunk. Kettô nulláról már sikerült az idén pontot vesztenünk, három nulláról még nem. Most ez is bekövetkezett… Gratulálok a Dunaferrnek.
a labdát betört a tizenhatoson belülre, majd 11 méterről, jobbal a kivetődő Bita felett a léc alá lőtt.
0–1
15. perc: Bal oldali vendégbedobás után Czvitkovics futott be a tizenhatoson belülre Zsók kíséretében, majd az alapvonaltól jobb külsővel a kapu előterébe játszott. Érkezett Zavadszky, aki estében, hat méterről, ballal, a kapujából kirepülő Bitát megelőzve a kapu közepébe belsőzött.
0–2
30. perc: Czvitkovics tette a középen bemozduló Zavadszky felé a labdát, aki jobbal maga elé tette azt, és 16 méterről, jobbal lőtt is. A mellmagasságban középre tartó labdát Bitának illett volna megfognia, ám a kapus inkább öklözött – balszerencséjére éppen Illés elé, akit a mögötte loholó védő sem zavart meg. Jobbal elhúzta a labdát a betliző Bita mellett, és öt méterről ballal az üres kapu közepébe passzolt.
0–3
45. perc: Tökéletes támadás végén szépített a Dunaferr. Drobnjak dobta ki a labdát – Molnárt ezzel becsapta – a bal oldalra az akcióhoz felzárkózó Báló elé. Ô egyből középre ívelt, a labda átszállt Komlósi feje felett, azaz tökéletes helyzetben találta Lengyelt, aki nem hibázott: a labdaátvételt követően 14 méterről, ballal, az egy ütemet késő Hajdu hasa alatt a kapu közpébe gurított.
1–3
50. perc: Juhász 19 méterről, jobbal, lövésre vállalkozott, Bita azonban ujjheggyel a jobb alsó sarok elől szögletre mentett. Lita bal oldali sarokrúgása után Lengyel éppen a román középpályáshoz fejelte vissza a labdát, aki beadott, Szmiljanics pedig öt méterről, középről fejelt, ám néhány centit tévedett, és a labda a lécen csattant.
61. perc: Pető és Horváth ügyetlenkedése miatt az MTK tizenhatosának előterében Lengyel elé került a labda, aki egyből a jobbösszekötő helyén meglóduló Nikolov elé passzolt. Ô kissé jobbról, 11 méterről, jobbal egyből elpöckölte a labdát a balra dőlő Hajdu lába mellett, s az a kapu közepébe gurult.
2–3
92. perc: Molnár szabálytalankodott Drobnjakkal 23 méterre Hajdu kapujától. Utolsó lehetőség – gondolta az addig egy gólt és egy gólpassz jegyző Lengyel, s elvállalta a szabadrúgás elvégzését. Jobbal lőtt, a labda megpattant a sorfal mellett álló Molnáron, s bár nem változtatott irányt, a balra vetődő, tehetetlen Hajdu mellett a kapu közepébe pattant.
3–3
Fény és árnyék

Ebben a rovatban ezúttal ott a helye a Dunaferr csapatának és a közönségének is. Manapság nem sokszor fordul elô, hogy egy együttes háromgólos hátrányt tudjon kiegyenlíteni, ám a Dunaferr képes volt erre a bravúrra. Hogy ez sikerüljön, ahhoz a piros-fehéreknek szükségük volt közönségük támogatására is, és bizony elmondható, hogy talán még a bajnoki cím elnyerésekor sem volt Dunaújvárosban olyan hálás a közönség, mint ezen az összecsapáson.


A második játékrész elején már szemmel látható volt, hogy megsérült Zsók József, a hazaiak jobb oldali emberfogója. A 19 éves labdarúgó végigsántikálta a hátralévô perceket, és bár közben az újvárosiak többször is cseréltek, egyszer sem a helyére álltak be. Akár dicséretes is lehet Zsók hozzáállása, ám az is megjegyzendô, hogy egy egészséges futballista talán nagyobb hasznára lehetett volna az eredmény után futó Dunaferrnek.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik