Felidéznék a kupapárharcot

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2003.04.04. 22:02
Címkék
Olyan mérkőzés következik, amelynek egyértelműen a vendégek az esélyesei, azonban azok, akik látták a két együttes Magyar Kupa-összecsapását, nem biztos, hogy tűzbe tennék a kezüket egy esetleges fővárosi győzelemért.
Juhász Roland reméli, újra gólt ünnepelhet
Juhász Roland reméli, újra gólt ünnepelhet
Juhász Roland reméli, újra gólt ünnepelhet
Juhász Roland reméli, újra gólt ünnepelhet
Juhász Roland reméli, újra gólt ünnepelhet
Juhász Roland reméli, újra gólt ünnepelhet
A tavaszi idény első tétmecscsén az alaposan megfiatalított, majd mindenki által biztos kiesőnek titulált Dunaújváros alaposan rácáfolt az előzetes esélylatolgatásokra, és ugyan a Hungária körúti 90 perc végén Egervári Sándor együttese örülhetett – 3–2-re győztek a hazaiak –, nem sok hiányzott az igazi meglepetéshez.
Ami a pillanatnyi formákat illeti, a vendégek két bajnoki győzelmet követően nagy meglepetésre Békéscsabán és hazai környezetben, a Matáv ellen is csak döntetlent játszottak, vagyis túlzás lenne azt állítani, hogy csúcsformában lenne a listavezető. Az újvárosiak a biztató idénykezdetet követően a Sopron és a Videoton ellen is sima vereséget szenvedtek, ráadásul több játékosuk is hosszabb-rövidebb ideig sérült volt. Az örömteli lehet a piros-fehérek számára, hogy Bükszegi Zoltán már hetek óta a társaival együtt tréningezik, így ha a helyzet úgy kívánja, akkor pályára is léphet egykori mestere és egykori csapata ellen.

Esélyek

Ahogy hallom, az MTK Hungária is problémákkal küszködik, azonban a fővárosi csapatban olyan egyéniségek vannak, akik bármikor képesek eldönteni a mérkőzést. Bízom abban, hogy meg tudjuk ismételni azt a teljesítményt, amit a Magyar Kupában nyújtottunk a kék-fehérek ellen, és akkor meglepetést szerezhetünk.
GÁLHIDI GYÖRGY

Vegyes érzelmek kavarognak bennem, ugyanis érzelmileg a sokat jelent nekem a Dunaferr is. Szurkolok egykori csapatomnak, hogy kiharcolja a bentmaradást, de ezúttal is szeretnénk győzni. Remélem, a Dunaújvárosnak nem a szombaton elvesztett pontok hiányoznak majd a túléléshez.
EGERVÁRI SÁNDOR

Dunaferr SE

Bita - Zsók, Pintér, Vaskó, Szabó G. - Nikolov, Klement, Medics, Buzás - Lengyel, Drobnjak

Szaktanácsadó: Gálhidi György

Kispad: Deli (cserekapus), Lajtos, Rompos, Tamási, Báló, Bükszegi, Tóth J.

Sérült: Rozsi (Achilles-ín-sérülés), Csehi T. (combhajlítóizom-húzódás)

Eltiltva: –

MTK Hungária

Hajdu - Molnár Z., Komlósi, Szmiljanics, Füzi Á. - Czvitkovics, Jezdimirovics, Illés, Lita - Zavadszky, Juhász

Vezetőedző: Egervári Sándor

Kispad: Szántai (cserekapus), Madar, Andronic, Horváth L., Pető Z.

Sérült: Győri, Némethy (mindkettő műtét után lábadozik), Dragan (fogműtétre vár), Elek (térdszalaghúzódás), Rednic (bokasérülés), W. Silva, Ferenczi (mindkettő húzódás)

Eltiltva: –
Legfrissebb hírek

Történelmi idényt kezd meg a Fehérvár és az FTC az osztrák hokiligában

Jégkorong
4 perce

Kőszegi György lett a kombinát hőse, aki az ezüstéremre rendre kész volt

Népsport
41 perce

A tízgólos vereség után lemondott a moldovai szövetségi kapitány

Minden más foci
1 órája

Lukács Dániel: Ha nem vagyok kellően elszánt, talán fodrászként dolgoznék

Magyar válogatott
1 órája

Babos Tímea párosban, Udvardy Panna egyesben harcolta ki a továbbjutást Sao Paulóban

Tenisz
8 órája

Pénteki sportműsor: rajtolnak a hokiligák, Davis-kupa Debrecenben

Minden más foci
8 órája

Lukács Dániel: A történetem erőt adhat a fiataloknak; Horváth Ferenc: A siker személyvonaton érkezik

E-újság
8 órája

Pontok és mezcsere – Deák Zsigmond jegyzete

Magyar válogatott
9 órája
Ezek is érdekelhetik