Elfogadhatatlan hozzáállás

K. T.K. T.
Vágólapra másolva!
2003.02.26. 20:16
Címkék
Füvön játszottak! A DVSC szerdai előkészületi mérkőzésének szenzációja ugyanis valóban az volt, hogy a Vágóhíd utcai sporttelep füves pályáján rendezhették a soros edzőmeccset. Mindennek a vendég nyíregyháziak is nagyon örültek, mert mint vezetőedzőjük, Kis Károly elmondta, igaz, hogy remekül előkészített játéktéren, de salakoson készültek. Az edző annak is örülhetett, hogy az NB I B-ben érdekelt labdarúgói remekül helytálltak a Borsodi Ligában dobogós helyezésre is esélyes Loki ellen."Elégedett vagyok, igaz, ha a második félidőben nem puskázunk el annyi ziccert, megnyerhettük volna a meccset – fejtegette Kis Károly. – A történethez tartozik, hogy az első félidőben a játékvezető megkegyelmezett Bábik Tibornak, ugyanis Dombi Tibor lerántása miatt kiállíthatta volna.”Nem volt elégedett viszont Szentes Lázár, a DVSC vezetőedzője, aki a mérkőzés után az öltözőben alaposan kiosztotta a játékosait."Úgy érzem, néhányan szerepet tévesztettek – mondta kritikusan a debreceni szakvezető. – Ilyen hozzáállást még egy előkészületi mérkőzésen sem fogadhatok el. Tudatosítottam a labdarúgókkal, hogy ennek a produkciónak súlyos következményei is lehetnek. Az, ahogyan a nyíregyháziak egyenlítettek, tükre volt mai teljesítményünknek.”Az edző az utóbbi megállapításával arra utalt, hogy az utolsó percben Éger László megajándékozta egy labdával Kocsis Istvánt, aki köszönte a lehetőséget. A meccs krónikájához tartozik, hogy a vezetést Sándor Tamás pazar átadása után a Dunaújvárosból érkezett Dávid Zoltán szerezte. A fiatal támadó játéka tetszett is Szentes Lázárnak, ezért szinte biztos, hogy szerződést kínálnak a csatárnak. A napok óta várt Jiri Vavra végre bemutatkozott a Lokiban. Túl sokat azonban nem csillogtatott meg erényeiből, igaz, csak a második félidőben lépett pályára. A légiós valószínűleg még egy esélyt kap, ugyanis szombaton 14.30 órától ugyancsak a Vágóhíd utcai füves pályán a Baktalórántháza ellen mérkőzik a DVSC.DVSC–Nyírség FC 1–1 (0–0)
Debrecen, 600 néző. V: Buczkó
DVSC: Tomic (Balogh J.) – Kiss Z., Éger, Flavio Pim, Selymes (Hanák) – Dombi (Bernáth), Vincze G. (Habi), Sándor T., Böőr (Sketiani) – Sumudica (Vavra), Kolbe (Dávid)
NYÍRSÉG: Németh V. – Lakatos, Kádár, Kiskapusi, Szatmári – Turóczi (Laskai), Bábik, Vén, Karkusz (Gaál) – Csernijenko (Kocsis), Bardi (Győri)
G: Dávid, ill. Kocsis

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: kezdődik a vizes vb, női vízilabda-válogatottunk medencébe ugrik

Minden más foci
4 órája

Az arany középút a célja női válogatottunknak Szingapúrban; Pintér Dániel: Sokat várnak tőlem Miamiban

E-újság
4 órája

A hibátlan Norvégia mellett a házigazda jutott tovább az A-csoportból a női futball Eb-n

Minden más foci
5 órája

Őrségváltás – Deák Zsigmond publicisztikája

Minden más foci
5 órája

A San Marinó-i csapat került közelebb a Győrhöz a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
5 órája

Dambrauskasék kétszeri előnyről kaptak ki otthon az El-selejtezőben, Alisson kiütötte a finneket

Európa-liga
5 órája

Az Arsenal lemondhat Gyökeresről; Dzeko és Immobile is visszatért Olaszországba – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
5 órája

Bognár György: Nagyon erős az ellenfél, de kint is futballmérkőzés lesz

Európa-liga
6 órája
Ezek is érdekelhetik