Erős Károly végül aláírhatott

K. Z.K. Z.
Vágólapra másolva!
2003.02.06. 21:02
Címkék
Erôs Károlynak lenne mondanivalója az átigazolásáról, de úgy döntött, inkább hallgat (Fotó: Németh Ferenc)

Csütörtökön az írtuk, hogy Erős Károly ügyében nincs semmi változás. Nos, mostanra végre véget ért a futballista kálváriája, aki már nagyon régóta szeretett volna a Kispest-Honvéddal készülni, ám az MTK Hungária nem engedte el – egészen mostanáig.
"Sajnos ez az ügy nagyon sokáig húzódott, és ettől nem lehettem kifejezetten boldog…– mérgelődött Erős. – Már egy hónapja a Kispesttel készülhetnék, de csak most vált véglegessé, hogy az MTK kölcsönad fél évre. Hogy kinek volt jó ez a huzavona? Na mindegy, mivel nem tartom magam olyan nagy játékosnak, inkább befogom a szám. Pedig higgyék el, lenne mit mesélnem…”
A kitálalásra így várni kell, miként Erős kispesti bemutatkozására is, hiszen a játékos elrontotta a gyomrát, így csak hétfőn utazik a Dunavarsányban edzőtáborozó új csapatához. A fedezet vételáráról nincs hivatalos informá-ciónk, de úgy tudjuk, a Kispest a féléves kölcsönvétel, majd az azt követő elővásárlási jog fejében hárommillió forintot fizetett az MTK-nak.
Kialakult tehát a Honvéd kerete, ezek szerint új focistaként Hungler Gábor, Hrutka János, Zombori Zalán, Hamar István, Forrai Attila, Mracskó Mihály, Filó Attila, Molnár Levente, Erős Gábor, Simon János, Balogh Pál, Fedor Ottó és Erős Károly öltözött piros-feketébe. Némi matematikai bravúr árán kiviláglik, ez éppen 13 labdarúgó, vagyis alaposan megújult az együttes.
Ugyanígy járt a klub hivatalos internetoldala is, hiszen korábban ugyan léteztek amolyan szurkolói site-ok, ám csütörtöktől a www. kispesthonved.hu cím alatt a kommunikációs osztály felügyeletében sok-sok érdekesség olvasható a Honvédról. És ami a legfontosabb: mivel naponta, sőt, néhány óránként frissül az oldal, nem kell attól félni, hogy a mohácsi vész idejéből származó hírek uralják majd a lapot…
Legfrissebb hírek

Ryan Crouser triplázott, Böndör Márton búcsúzott a vb nyitó estéjén

Atlétika
46 perce

Bősze Levente a Como játékosa lett – hivatalos

Olasz labdarúgás
57 perce

Először nyert tétmeccset a ZTE – 13–0-s siker a Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
1 órája

Piros Zsombor nyert, egyenlítettünk Ausztria ellen!

Tenisz
1 órája

Női kézilabda BL: Debrecen–Gloria Bistrita

Kézilabda
1 órája

Magyar Kupa: Szarvaskend–Ferencváros

Labdarúgó NB I
1 órája

Bukás vetett véget Marc Márquez nagy sorozatának, Bezzecchié a misanói sprint

Egyéb autó-motor
1 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik