Nyíregyháza - Újabb befektető kerestetik

B. T.B. T.
Vágólapra másolva!
2003.01.28. 21:04
Címkék
A korábbi években megszokott volt, hogy már az első edzésen felbukkantak az erősítésnek szánt játékosok a Nyírség-Spartacus csapatánál. Az idei felkészülésből már lefutott három hét, de csak kiszemeltjei vannak a szakmai stábnak, hivatalosan senkit nem szerződtettek. Ennek az az oka, hogy a labdarúgó-kft.-hez befektetőket keresett a százszázalékos tulajdonos nyíregyházi önkormányzat, s úgy tűnik, az ez irányú erőfeszítések nem voltak hiábavalóak. A nyíregyházi közgyűlés hétfőn a késő esti órákba nyúló zárt ülésen tárgyalta a kérdést, amelynek eredményéről a következő tájékoztatást kaptuk."Meghallgattuk egy befektetési tanácsadó ajánlatát, és a közgyűlés meghatalmazta Csabai Lászlóné polgármestert azzal, hogy készítse elő a szerződéskötést – mondta Tukacs István, Nyíregyháza alpolgármestere. – A tanácsadó cég a labdarúgó-kft.-hez irányít olyan befektetőt, amelyik legalább ötvenszázalékos tulajdonrészt szerez a gazdasági társaságban.”A keretet érintő hír, hogy Rob Kornél és Vén Gábor, a Diósgyőr őszi erősségei már Nyíregyházán tartózkodnak, és minden kérdésben megegyeztek a Spartacus vezetőivel. A két labdarúgó már csak a liga fegyelmi bizottságának döntésére vár, s ha ott kimondják a diósgyőriek szerződésszegését, azonnal bekapcsolódnak a munkába, és elképzelhető, hogy Bíró Szabolcs kapus visszatér Debrecenből.
Legfrissebb hírek

„Kicsordult a könnyem” – majdnem negyven év után teljesült a kazincbarcikai szurkoló álma

Labdarúgó NB I
12 perce

Jövőre megcélozza a strandröplabda Európa-bajnoki részvételt Villám Lilla és Kun Stefánia

Röplabda
35 perce

Bűnösökből lettek csehszlovák hősök

Minden más foci
37 perce

Molnár Dóra hetedik lett 200 méteres háton a vizes vb-n

Vizes vb 2025
50 perce

Óriási fölénnyel nyerte az olimpiai bajnok a női 3 méteres műugrást a vizes vb-n

Vizes vb 2025
55 perce

Három fiatal játékosát is kölcsönadja az NB II-be a Nyíregyháza – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája

Kártik Bálint: Már másként tekintek az NB I-es szereplésre

Labdarúgó NB I
1 órája

Skribek Alen: Három pontért megyünk Diósgyőrbe

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik