Négy hely üresen maradt

B. G., K. Z.B. G., K. Z.
Vágólapra másolva!
2003.01.24. 22:38
Címkék
Hungler Gábor, Hamar István, Mracskó Mihály, Erős Gábor, Molnár Levente, Filó Attila, továbbá a Szolnokról érkezett védekező középpályás, Balogh Pál és a csatár Fedor Ottó. Íme, a Kispest új szerzeményei, akiket pénteken sajtótájékoztatón mutatott be a Honvéd vezetése.
Hamar István rendezte közös dolgait a fehérváriakkal, és visszatért egykori klubjához
Hamar István rendezte közös dolgait a fehérváriakkal, és visszatért egykori klubjához
Hamar István rendezte közös dolgait a fehérváriakkal, és visszatért egykori klubjához
Hamar István rendezte közös dolgait a fehérváriakkal, és visszatért egykori klubjához
Hamar István rendezte közös dolgait a fehérváriakkal, és visszatért egykori klubjához
Hamar István rendezte közös dolgait a fehérváriakkal, és visszatért egykori klubjához
Rajtuk kívül még Unchiás Rémusz, Forrai Attila, Földesi János, valamint a nagy tehetségnek tartott, mindössze 18 éves irányító, Csobánki Ádám is az együttessel edz – szerződésre várva. Mert ugyan a nyolc új fiúval már kialakult egy tizennyolcas keret, de a menedzsment még újabb négy játékos leigazolását tervezi. Egyrészt a kispestiek külföldről is várnak futballistákat, másfelől pedig nem mondtak le Zombori Zalán, Erős Károly és Hrutka János megszerzéséről sem. Szintén az átigazolási hírekhez tartozik, hogy Marius Sasu szinte biztosan marad a Honvédnál.
Egy szuszra tehát ennyit, lehet töprengeni, vajon mennyire erősödött a Kispest. Ôze Tibor edző szerint nem rossz a helyzet. "Még van négy szabad helyünk a keretben, és bízom benne, hogy megfelelő képességű futballisták érkeznek hozzánk. Mert az biztos, hogy az erősítésekkel érhetjük el nagy célunkat, a bennmaradást. A szerződésem szerint akkor lesz számomra folytatás Kispesten, ha nem esik ki a csapat. Na már most, én még sokáig szeretnék a Honvéd edzője lenni” – mondta a szakember.
"Fél plusz két évre szól a szerződésem, amit még nem írtunk alá, de most már a Kispesttel készülök tovább – mondta a Videotontól érkezett Hamar István. – Szerencsére a két klub megállapodott egymással, nekem is sikerült rendezni a fehérváriakkal fennálló ügyeimet, tehát nincs akadálya annak, hogy én is segítsem a csapatot.”
Ami Pető Zoltánt illeti: az MTK játékosáról korábban megírtuk már, hogy az ő neve is felvetődött Kispesten. Nos, a védőt a közelmúltban Piero Pini tulajdonossal és Gál László ügyvezetővel is tárgyalt, sőt, minden lényeges kérdésben meg is állapodtak. A kétszeres válogatott az időközben kinevezett menedzserrel, Kovács Attilával is egyeztetett, és ezek után dőlt el szinte biztosan, hogy Pető nem megy a Bozsik-stadionba.
"Nem nagyon értem a kispestieket, hiszen Gál Lászlóval és Piero Pinivel én már az anyagiakban is megegyeztem, ehhez képest Kovács Attila a korábbi összeg felénél is kevesebbet akart adni – mondta Pető. – Tudom, hogy financiális gondok vannak a Honvédnál, nem is kértem irreális pénzt, de amit a menedzser ajánlott, azt nem tudom elfogadni. Senkit sem szeretnék megbántani, de elsősorban a Kispestnek van szüksége rám, nem pedig nekem a Kispestre…”
Legfrissebb hírek

Frattesi: Nem emlékszem semmire, de az ünnepléstől megszédültem

Bajnokok Ligája
4 órája

Létszámellenőrzés – Jakus Barnabás publicisztikája

Labdarúgó NB I
4 órája

Szerdai sportműsor: Szlovákia–Magyarország férfi kézi Eb-selejtező, PSG–Arsenal

Minden más foci
4 órája

Szappanos: Könnyű a Fradi ellen játszani; Kanada ellen büszkén veszítettek a hokisok

E-újság
4 órája

Hat meccs – Somogyi Zsolt jegyzete

Légiósok
5 órája

Hét gól, fordulatok tömkelege – elképesztő párharc végén verte meg a Barcát és jutott döntőbe az Inter!

Bajnokok Ligája
5 órája

Csomós Miklós: Nem feltétlenül a leggyorsabb nyer majd

Egyéb autó-motor
5 órája

Guardiola angol válogatott tízessel pótolná De Bruynét – sajtóhír

Angol labdarúgás
6 órája
Ezek is érdekelhetik