Gera Zoltán a Fradinál marad, mert neki fontos a szeretet is

– Két és fél éve tette be a lábát a Fradi-öltözőbe, és szinte szemvillanás alatt az addig szinte ismeretlen labdarúgóból a legnagyobb kedvenc lett az Üllői úton. Emlékszik még az akkori szerződés körülményeire?– Persze, hogy emlékszem – mondta Gera Zoltán. – Páncsics Miklósnak és Gál László technikai vezetőnek köszönhető, hogy a Ferencváros labdarúgója vagyok, ám igazságtalan lennék, ha nem említeném Róth Antal, Szapor Gábor és Bozai Gyula nevét, hiszen ők valamennyien sokat segítettek a pécsi évek alatt, és persze abban is, hogy a legnépszerűbb csapathoz, a Ferencvároshoz kerülhessek. Vidéki srácként nem volt könnyű a beilleszkedés, ám mert nagyszerű társak között futballozhattam, ez minden megpróbáltatást feledtetett velem. Kétezer nyarán egyébként több játékost is igazolt a Ferencváros, ugyebár velem jött el Pécsről Sólyom Csaba és Kardos Ernő, s azon a nyáron igazolt vissza a Fradihoz Lipcsei Péter Salzburgból, Dragóner Attila Kölnből, Balog Zoli Ceglédről, valamint Marius Cheregi a Videotontól. Jó csapatba kerültem, és aztán nem érdemtelenül Csank János vezetésével megnyertük a bajnokságot. – Egy éve mégis menesztették Csank Jánost, és az edző helyére Garami József került. Ez azért érdekes, és fontos, mert Csank Jánosnál ön kiegészítő embernek számított, Garami Józsefnél azonban állandósította helyét a kezdőcsapatban. Gondolom, önnek jókor jött és jót tett az edzőcsere.

– Tagadhatatlan, sokat fejlődtem az elmúlt évben, és nyilván ezt nemcsak magamnak, hanem Garami József szakmai hozzáértésének is köszönhetem. A fejlődésnek tudható be, hogy tavaly bekerültem a válogatottba, és az eddigi visszajelzések alapján a legjobbak között sem vallottam szégyent.

– Nos, éppen a látványos fejlődése, a válogatottság miatt figyeltek fel önre a külföldi csapatok is. Mára eldőlt, a Ferencvárosban marad, most már igazán elárulhatná, hogy hány klubbal tárgyalt, kik voltak az igazi kérők.

– Erről nem szívesen beszélek, hiszen ez már a múlt… Legyen elég anynyi, hogy szinte számolatlanul jelentkeztek nálam a menedzserek, akik elképesztőbbnél elképesztőbb ajánlatokkal rukkoltak ki, így aztán a legtöbbről szólni sem érdemes. Amit a lapjukban is írtak korábban, az tény, vagyis a török Galatasaray rendkívül előnyös szerződést ígért, ezt kár is lenne tagadnom. Mégis, megköszönve a megtisztelő ajánlatot, nemet mondtam a törököknek, pedig akkor még bizonytalan volt, hogy a Fradiban maradok-e. Folyamatosan tárgyaltam Szeiler József ügyvezető igazgatóval, és mert éreztem a klub ragaszkodását, így bíztam is abban, hogy egyezségre jutunk. Hát ezért mondtam nemet a törököknek, valamint másik három klubnak is.

– A pletykák szerint a Ferencváros vezetőin kívül csak egy ismert gyülekezet tett többet maradása érdekében. Mi az igazság ebből?

– Az égvilágon semmi. Egyszer azt írták, hogy hittársaim akarják, menjek, másszor pedig azt, hogy maradjak. Ennyit a pletykákról. Egyébiránt nem személyek és nem a gyülekezet miatt döntöttem a szerződéshosszabbítás mellett. Nem titok, több emberrel beszéltem, azaz sok, számomra fontos személynek kértem ki a véleményét. Volt köztük barát, volt szakmabéli, így például Gellei Imre szövetségi kapitány és Tamás Gyula, a válogatott kapusedzője, volt játékostárs, és bizony volt olyan is, akivel éppen az istentiszteletek után beszéltem. A döntés azonban kizárólag az enyém, nem befolyásolt senki. A szívemre, a hitemre hallgattam, és hatással volt rám az a szeretet, amely a Ferencvárosban körülvesz. Tudja, a baráti tanácsoknál sokkal többet jelentett számomra a szurkolók szeretete, tisztelete. Bárhova mentem, felismertek, megállítottak az emberek, biztattak, és kérték, hogy maradjak a Ferencvárosban. Olyan szülőkkel találkoztam, akik elmesélték: a fiúk miattam lett labdarúgó, elmondták, én vagyok a példakép. Ezek számomra megható pillanatok, vallomások voltak.

– Azt azonban kötve hiszem, hogy Várszegi Gábor, a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető kft. többségi tulajdonát birtokló Fotex Rt. vezérigazgatója, a kőkemény üzletember az érzelmeire hatott a tárgyalások során.

– Nézze, erre azt felelem, hogy én legtöbbször Szeiler Józseffel tárgyaltam, de természetesen találkoztam Várszegi Gáborral is, mint a múlt héten pénteken délután és hétfőn délelőtt is. Meghallgattam a tulajdonos véleményét, ám nem ez volt a döntő, hanem inkább az, amit sokszor, sok helyütt elmondtam, vagyis, hogy jól érzem magam a Ferencvárosban. Két és fél évvel ezelőtt is elégedett voltam a szerződésemmel, nincs ez másképp most sem. Megnyugvást jelent számomra, hogy mostantól csak a futballal kell foglalkoznom, a ciprusi tíz nap éppen elegendő lesz arra, hogy újra rendet tegyek a fejemben. Nem tagadom, több hónapon át rágódtam, vívódtam, de most már nyugodt vagyok, és hiszem, hogy jól döntöttem. Elmondtam már azt is, nem a pénz, nem a jobb szerződés motivált, sokkal inkább a szeretet, a ragaszkodás.

– Emlékszem, a válogatott debreceni, Fehéroroszország elleni öt–kettes, megalázó vereséget követően külföldre kívánkozott. Akkor azt mondta, Magyarországon semmire sem viszi. A jelek szerint mára változott a helyzet, de vajon mitől?

– Megviselt az a kudarc, valóban letargikus hangulatban voltam, ám azóta több minden történt, és nem csupán a Fradiban, hanem a magyar labdarúgásban is. Optimistább lettem, most úgy hiszem, ott lehetünk az Európa-bajnokság döntőjében és a körülményeknek, a megfontolt vezetésnek, a biztos anyagi háttérnek köszönhetően egyre jobb csapat lehet a Ferencvárosból. Döntöttem, mégpedig úgy, hogy részese szeretnék lenni a felemelkedésnek, mert hiszem, hogy az idei évem sokkal jobb lesz, mint a tavalyi volt.

– Mi történik, ha ismét jönnek a csábító ajánlatok, meddig áll ellen a külföldi kérőknek?

–Kérem, higgye el: most ez a kérdés izgat a legkevésbé. Két és fél évig a Fradi játékosa vagyok.