Távozik a Győr női kosárcsapatának vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2025.08.04. 11:34
null
Cziczás László távozik (Fotó: gyorikosar.hu)
Távozik Cziczás László vezetőedző a női kosárlabda NB I-ben negyedik SERCO UNI Győrtől.

A Magyar Kupa-ezüstérmes Rába-partiak hétfőn közölték, hogy a 2022-ben érkezett szakember máshol folytatja pályafutását. A korábbi U20-as szövetségi kapitány irányítása alatt a zöld-fehérek az első évben rögtön bajnoki döntőt vívtak, majd a következő idényben ezt megismételték, emellett harmadikok lettek az MK-ban. A klub kiemelte, noha Cziczás László módszerei a televíziós időkérések alapján megkérdőjelezhetők lehettek, a tréner precízen és alázattal végezte feladatát.

A győriek hivatalosan is elköszöntek az egy év és 41 tétmérkőzés után a görög Athinaikoszhoz szerződő, válogatott Kiss Virágtól, a szintén egy idény után távozó Angyal Barbarától, a hat idény és 220 meccs után Szekszárdra költöző, szintén válogatott Dombai Rékától, a DVTK-hoz igazoló Bach Boglárkától, a szezon közben megsérült Wentzel Nórától, a honosított Goree Cyeshától, továbbá a légiósok közül az ausztrál Darcee Garbintól és a lengyel Weronika Telengától.

Az már biztos, hogy a győriek következő idénybeli keretében is ott lesz Ács Luca, Dubei Debóra és Ruff-Nagy Dóra, akik egyéves hosszabbítást írtak alá.

 

Legfrissebb hírek

A Sopron 100 pontot dobott Szigetszentmiklóson a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.19. 18:56

Először verte meg idegenben a TFSE a Győrt, Cegléden szerezte meg első győzelmét a DKKA

Kosárlabda
2025.10.18. 20:06

Női kosár NB I: 116 pontig jutott, kiütéssel nyert a DVTK

Kosárlabda
2025.10.12. 19:22

Úszás: az utánpótlás legjobb éremszerző klubja az UNI Győr

Utánpótlássport
2025.10.12. 18:38

Fölényes győzelmet aratott a címvédő Sopron a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2025.10.11. 21:39

Női kosár NB I: a Pécs nagyon megverte eddig szintén veretlen ellenfelét

Kosárlabda
2025.10.08. 19:54

Női kosár NB I: negyven ponttal nyert a Pécs, mérlege továbbra is hibátlan

Kosárlabda
2025.10.05. 21:03

Női kosárlabda NB I: négy csapat is a harmadik győzelmét szerezte meg

Kosárlabda
2025.10.04. 20:13
Ezek is érdekelhetik