Pongó Marcell: Az Albánál izgalmas szakmai koncepciót vázoltak fel

BOBORY BALÁZSBOBORY BALÁZS
Vágólapra másolva!
2025.06.20. 16:19
null
Pongó Marcell visszatért Fehérvárra (Fotó: albakosar.hu, archív)
Mint arról korábban már hírt adtunk, válogatott irányítóval erősítette meg a keretét az előző évad 8. helyezettje, az Alba Fehérvár kosárlabdacsapata. Pongó Marcell két Szombathelyen töltött idény után tért vissza a királyok városába.

Bajnoki aranyérem, kupagyőzelem, Bajnokok Ligája-szereplés.

Ha így nézzük, Pongó Marcellnek mindenképpen megérte 2023 nyarán a Falcóba igazolnia, ahol a második idényre ténylegesen a rotáció fontos szereplőjévé vált – sokszor főszereplővé –, sokat tanult, fejlődött. A mögöttünk álló szezonban a 28 éves, 193 centiméter magas irányítónak a bajnokságban 9 pont, 4.5 gólpassz és 3.7 lepattanó volt az átlaga, míg a Bajnokok Ligájában ugyanebben a sorrendben 7.9, 4.3 és 2.9.

„Kiválóan éreztem magam Szombathelyen, sok sikert értünk el, büszke vagyok a hibátlan alapszakasz-győzelmünkre, de boldogan emlékezem vissza a Bajnokok Ligájában, a playoffban dobott félpályás kosaramra is, amellyel hosszabbításra mentettük az izraeli Ramat-Gan elleni meccset, majd nyertünk és bejutottunk a legjobb 16 közé – mondta lapunknak Pongó Marcell. – A közönség elfogadott, egyre többször kihívott magához, amiért mindig hálás leszek. Az élet azonban úgy hozta, hogy elköszöntem a Falco családtól.”

Kosárlabda
5 órája

Férfi kosárlabda NB I: magyar válogatott irányítóval erősített az Alba Fehérvár – hivatalos

Pongó Marcell két év után visszatér a csapathoz.

Bizonyos szempontból érdekes lehet a váltás, hiszen a BL-selejtezős szombathelyiektől az Albába igazolás akár tűnhet visszalépésnek is, de az látszik, Fehérváron komolyan gondolkodnak abban, hogy visszatérnek a dobogóra, vagy akár a bajnoki címre is esélyes csapatok közé; ezt mutatja, hogy korábban sikerült két magyar centert, Filipovics Stefant és Omenaka Godwint is megszerezni.

„Igen, az Albánál izgalmas szakmai koncepciót vázoltak fel, mégpedig azzal, hogy akár még fontosabb szerep jut nekem, mint a Falcóban, úgymond vezérnek szerződtetnek és ez nagyon vonzó számomra – folytatta Pongó. – Régi-új klubom remek feltételekkel várt vissza, huszonnyolc évesen úgy éreztem, ezzel hozom a legjobb döntést. A Fehérvár mindig a legnagyobb célokat tűzi ki maga elé, az erősítéseket látva biztos vagyok benne, hogy a dobogóért harcolunk majd – még akkor is, ha nem tudjuk, hogy milyen légiósokat szerződtet a klub.”

Pongó Marcell az elmúlt héten Golomán Györggyel az Egyesült Államokban pihent, azonban már itthon van, és hamarosan munkába áll. A válogatott augusztusban világbajnoki selejtezőket játszik, a keret tagja az irányító is.

„Éppen pár napja beszéltem Gasper Okornnal, aki érdeklődött, miként vagyok, és számít rám. Természetesen ott leszek a nemzeti csapat összetartásán, és szeretnék a lehető legtöbbet segíteni, hogy sikerrel vegyük ezt a csoportkört. Bár nem tudjuk, hogy például Macedónia euroligás játékosai vállalják-e a szereplést, de a keretünk elég erősnek tűnik, szóval bízom benne, hogy sikeresek leszünk.”

 

Legfrissebb hírek

Férfi kosárlabda NB I: magyar válogatott irányítóval erősített az Alba Fehérvár – hivatalos

Kosárlabda
5 órája

Több távozót is bejelentett az Alba Fehérvár kosárcsapata

Kosárlabda
Tegnap, 12:08

„Megvannak a feltételek a kemény munkához” – Sebastjan Krasovec a ZTE-ről

Kosárlabda
Tegnap, 11:55

Perl Zoltán: Akkora volt a teher, hogy mentálisan kimerültem

Kosárlabda
2025.06.15. 11:39

A Falcóra számítottunk, ám a Szolnok diadalmaskodott

Kosárlabda
2025.06.14. 10:15

Perl és Keller is hosszabbított a Falcóval – hivatalos

Kosárlabda
2025.06.13. 11:54

Teo Hojc lett a Körmend edzője

Kosárlabda
2025.06.07. 11:01

Új vezetőedzővel és új vezetői struktúrával akarja feledtetni az elmúlt idényt az Alba Fehérvár

Kosárlabda
2025.06.06. 12:59
Ezek is érdekelhetik